Vízgazdálkodás, 1968 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1968-12-01 / 6. szám
ugyanis a meder ágakra szakadozását, az ágak állandó szelvényváltozását, a mélységek áthelyeződését vonta maga után, ezért a hajók csak a legnagyobb óvatossággal közlekedhettek. A Duna Gőzhajózási Társaságnak szabályozás előtt külön kitűző csoportot kellett létesítenie, amely a legelfogadhatóbb hajóutat naponta felkutatva megjelölte és kitűzte a hajózható sávot és erről az érdekelteket idejében értesítette. A Felső- Duna helyén 1876 őszén 168 megrakott uszálynak addig kellett vesztegelnie, amíg a jótékony árhullámok megérkeztek és a hajókat a sekély gázlókon átvontatták. 1877-ben 440 külön uszályhajót kellett beállítani, hogy a megrekedt 780 uszály rakományainak egy részét mentesítés végett átvegyék. 1882- ben a Duna Gőzhajózási Társaságnak ismét mintegy 200 hajója rekedt meg és 50 000 forintot meghaladó költséggel kellett kotrást végeztetnie. 1883- ban már március végén 150 uszálynak kellett különféle gázlókban vesztegelniük. Az ősz végéig összesen 804 hajórakomány terhelését kellett csökkenteni. A Duna Gőzhajózási Társaság két kotrója 414 munkanap alatt csaknem 300 000 köbméter kavicsot kotort ki a mederből. A meder vonala egyébként is állandóan változott, a mélység akkor is csökkent, ha a vízszint különben emelkedőben volt. E szakaszon jegyezték fel a legrégebben elvégzett szabályozási műveletet. Így például IV. Béla felesége, Mária királynő magyaróvári uradalmának megvédése végett „Pozsonytól Gönyü felé egyenes irányban új Dunát ásatott”, hogy az árvizet a Mosonban elterülő birtokaitól távol tartsa. 1890-ben a nagy árvíz után Ferenc császár utasította az Építési Igazgatóságot, hogy a Dévény—Bős közötti szakasznak a szabályozására tervet készítsen. E tervek el is készültek, de Pozsony megye és a Pálffy-hercegi uradalom, sőt elsősorban Ausztria is kereken tiltakozott e tervek megvalósítása ellen. E koncepciók részletesen nem maradtak fenn az utókor számára, de a megvalósításról egyébként is lemondottak. Az 1838. évi árvíz után a Magyar Tudományos Akadémia is foglalkozott a Duna általános szabályozásának kérdéseivel. A tervezés meg is indult, a kivitelezést azonban a háború felidézte nehéz viszonyok között, majd az elnyomatás korszakában meghiúsították. Az elnyomatás éveiben 1850—67 között, sőt a kiegyezés után is kisebb-nagyobb munkálatokat folytattak, amelyeknek nagy hányada még manapság is megvan. A múlt század 70-es éveinek végén és a 80-as évek elején a hajózási viszonyok annyira megromlottak, hogy az elégedetlenség szinte általánossá vált. Bécsben és Ausztria más térségében is javában dolgoztak már a Duna szabályozásán és minden remény meg is volt arra, hogy a folyam osztrák szakasza nyári kisvíz idején is hajózható legyen és Bécs elsőrendű kikötőt kapjon. Az egyetlen akadály akkoriban már csak a magyar szakasz rendezetlensége volt. Emiatt hevesen támadták a magyar kormányt. Ilyen erős nyomásra a kormány utasítására a Pozsonyi és Kormáromi Folyammérnöki Hivatal el is készítette az általános terveket a Felső-Duna szabályozására. A munkát a Popper és Naschauer nevű bécsi cég vállalta csaknem 9,5 millió akkori forint ellenében, amely 1886—96-ig tartott. A munka során 3,5 millió köbméter terméskövet építettek be. (Tekintélyes kőmennyiség volt ez, amely az ország mai teljes évi kőtermelése 50 százalékának felel meg.) A szűkebbre szorított főmeder kialakult a mellékágak fokozatosan feltöltődtek és kevesebb víz folyt át a mederágakba. A hajózás kialakult, a főmederben és a jég zavartalan levonulása utat kapott. A rendezésnek azonban negatív hatásai is adódtak. Ilyennek számít, hogy a rendezett szakasz felső térségében a víz szintje megemelkedett, alsó felén, ahol a meder szétterül, a vízszint süllyedt. Ahol az esés csökkent, ott hordalék rakódott le, ezzel a hajózási viszonyok tovább romlottak. Pozsony alatt viszont növekedett az esés és mélyült a meder feneke. A Rendezés azonban mégis nagy előrelépésnek bizonyult, amely mind a hajózás, mind a jeges árvíz kérdésében lényegesen kedvezőbb viszonyokat teremtett. A Felső-Duna kisvízi szabályozása Miután a folyam középvíz-szabályozásának sikere nem bizonyult teljesnek, és a hajózás az év jelentős hányadában továbbra is bizonytalan maradt, a magyar kormán}1- kiegészítő munkálatok elvégzését rendelte el. Ily módon igyekeztek 4. ábra A Wachau egyik részlete Aggstein alatt 5. ábra. Jégtorlasz maradványa a Felső-Dunán kisvíz idején is két méter vízmélységet állandósítani. A kisvízszabályozás tehát kifejezetten a hajózás érdekeit szolgálta. A kisvízszabályozás munkálatait egészen 1916-ig folytatták, de a háborús viszonyok miatt később teljesen beszüntették. (Mérnök-, munkás-, pénzhiány stb.) Az első világháború után a helyzet tovább romlott. Amit pedig az egyes parti államok külön-külön tettek, az távolról sem volt kielégítő. Gyökeres változást csak a második világháború utáni fejlődés hozott. A Duna teljes vízgyűjtő területe 817 000 négyzetkilométer, tehát Európa területének csaknem 8 százaléka. Ennél nagyobb vízgyűjtője Európában csak a Volgának van, ami 1 460 000 négyzetkilométernyi kiterjedésével a kontinens felszínének mintegy 15 százaléka. A Duna összesen nyolc ország területén fo\yik keresztül. Ezek között földrajzi sorrendben Magyarország a negyedik. Nem kétséges, hogy e hatalmas folyam egyrészt igen jelentékeny vízhozamával, másrészt, mint hajóút nagy jótétemény az úgynevezett dunai népek számára. Árvíz idején azonban a Duna gyakran olyan pusztító erővé válik, amely ellen az érdekelt országok kellő sikerrel csak erőik egyesítésével és tervszerű, közös áldozatvállalással léphetnek fel. Ez az együttműködés az utóbbi években egyre jobban elmélyülőben van, ily módon mind több derűlátással nézhetünk a közös évezredes feladat optimális megoldása elé. Vincze Oszkár 185
