Vízgazdálkodás, 1965 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1965 / Melléklet
A NAGY DUNAI ÁRVÍZ* Dégen Imre, az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője A Duna árhullámainak meg-megújuló ostroma március végén kezdődött. Azóta egymást követték az egyre magasabb árhullámok. Az árvíz elleni küzdelem több mint 100 napig tartott. Magyarországon nem ritka jelenség a folyók áradása, hiszen 1850 óta több mint hetven jelentősebb árvíz zúdult le a Duna és a Tisza vízrendszerében. Az 1870. évet követő hét évtized csaknem minden esztendejében nemegyszer félmillió holdnyi területet tengerré változtató áradás tört a Tisza vagy a Duna mentére. A rendkívüli magasságú, s minden eddigit meghaladó tartósságú 1965. évi árvíz azonban a gyakori pusztító erejű dunai árvizek történetében is páratlanul áh. A veszély súlyos napjaiban, a vízállásokról hírt adó — máskor csak a szakembereket érdeklő — számadatok a legizgalmasabb tudósításokká váltak. Árad az Inn, végig árad a Duna. Budapesten a vízállás 845 cm, 40 cm-rel magasabb az 1954. évi tetőzésnél. Mohácsnál — úgy tűnt — megállt a víz. Az egymásra torlódó árhullámok és az áradó Dráva visszaduzzasztó hatására 24 napig volt a vízállás az 1954. évi maximumot 60 cm-rel meghaladó szinten. Az 1965. évi rendkívüli dunai árvizet azonban minden vízrajzi adatnál kifejezőbben és maradandóbban jellemzi az immár országszerte elterjedt közkeletű fogalom: „a nagy dunai árvíz”. Igen, ez az árvíz — tartóssága, magassága, az ellene folytatott védekezés szervezettsége és méretei folytán — e néven szerepel majd a dunai árvizek hosszú sorának történetében. A nagy dunai árvíznek mintegy előfutára volt a nyugatdunántúli folyók áradása. Az itteni helyzet merőben eltérő volt a folyóinkon megszokott árvizektől. A patakok, kisebb folyók egyidejűleg áradtak, már osztrák területen kiléptek medrükből, és a völgy teljes szélességében hömpölyögtek át magyar területre, majd végigzúdultak a vízfolyások völgyeiben, amelyeket töltések általában nem védenek. Ezért a védekezés e területen, a víz elleni mozgóháború jellegét öltötte. Célja elsősorban az emberi élet és anyagi javak mentése, a városokat és falvakat veszélyeztető víz elterelése volt. Itt összefüggő töltésrendszerek kiépítése általában a jövőben sem célszerű. A kis vízhozamokat helyenként több ezerszeresen meghaladó szélsőséges, ritkán jelentkező és néhány nap alatt levonuló árvizek ellen műszakilag nem indokolt és nem is gazdaságos a nagy területeket elfoglaló és igen költséges töltések építése. Az áradás viszonylag nagy területet (150 ezer holdat) érintett ugyan, de ebből a töltésekkel vé~ * Az „Árvíz, 1965” című kiadványban megjelent cikk módosított szövege. 3
