Vízgazdálkodás, 1964 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1964-06-01 / 3. szám
Eredményes volt és mellékfolyóin ЩШШ Ш VÉD EKEZÉS i. Általános helyzetkép A Tiszavölgyben ez év tavaszán, március—április hónapokban jelentős víztömeg vonult le. Az utóbbi két évben itt ez már a második nagyobb árhullám, mert 1962 tavaszán is egy 80—90%-os nagy víz vonult le a Tiszán és egyes mellékfolyóin. Az ez évi árvíz méreteiben a legnagyobb tiszai árhullámok közé sorolható, mert a Tokaj—Szolnok közötti szakaszon megközelítette, sőt egyes helyeken meghaladta az eddig észlelt maximumokat. A Tisza Kárpát-Ukrajna, a máramarosi havasok torrens jellegű folyóiból: a Fekete- és Fehér-Tiszából, Visóból, Izából, Táráéból, Talaborból, Nagyágból és Borsából kapja vízét, majd Tiszabecsnél átlépi az országhatárt és 600 km hosszú út megtétele után Szeged alatt hagyja el Magyarország területét, s további 158 km megtevése után ömlik a Dunába. Magyar területen felvett mellékfolyói a Túr, Szamos, Kraszna, Bodrog, Sajó a Hernáddal, Zagyva, a Hármas-Körös és a Maros. Ezek közül a Szamos és a Sajó heves vízjárású, míg a Túr, Kraszna, Bodrog, Zagyva és részben a Hármas-Körös lassú vízjárású folyó. A kereken 150 ezer km'! kiterjedésű vízgyűjtőterületet északnyugattól délkeletig 700—2500 m tengerszint fölötti magasságig emelkedő hegységek láncolata öleli körül. A Tiszavölgyben a csapadék földrajzi eloszlása nagyjából megfelel a domborzatnak. Amíg a vízgyűjtő síkvidékein csak 600—700 mm között változik a csapadék évi átlagos mennyisége, addig a hegyvidéken, a bihari hegyekben és az Északkeleti-Kárpátokban a csapadék évi átlagos mennyisége 1000—1400 mm-ig is terjed. Ezek a hegységek a Földközi-tenger felől érkező páradús meleg légáramlatokból rendszerint nagyobb csapadékot kapnak. A csapadékok földrajzi eloszlásából következik, hogy a Tisza vízjárásában igen fontos szerep jut a folyó hegyvidéki felső szakaszán kívül a Szamosnak és Körösöknek, valamint az Északkeleti-Kárpátok vizeit összegyűjtő Bodrognak. A Maros nagy kiterjedésű vízgyűjtőjéből szintén jelentős vízmennyiséget szállít a Tiszába. A Tisza vízjárása szorosan összefügg a vízgyűjtőjére hulló csapadék alakulásával és eloszlásával. A hegyvidéki Felső-Tiszán a hóolvadásos árhullámokon kívül, a nagyobb nyári és őszi csapadékmaximumok hatására is jelentkeznek árhullámok. Az egyes évek vízjárása a tél hőmérsékleti viszonyai szerint vagy az u. n. hóolvadási típust, egyetlen kimagasló árhullámmal — amint az most is történt —, vagy több jelentéktelen hóolvadási hullám után élesen megkülönböztethető nyári árhullámok jelentkezését mutatja. Általában a hegyvidéken hó alakjában tárolt csapadékmennyiség márciusban indul meg. Ennek és a tavaszi esőzéseknek az eredménye a vízszállítás áprilisi maximuma. Mint érdekesség, említésre méltó, hogy amíg a Tisza kisvízi hozama felülről lefelé fokozatosan növekszik, az árvízi hozamnál éppen a fordított jelenséget tapasztalhatjuk. Habár a Tisza Vásárosnamény és Szeged között bővizű melléfolyókat vesz fel, minden mérceállomásán 4000 m3/sec körül volt az eddig észlelt legnagyobb hozam. Ennek érdekes magyarázata van. A körülbelül egyforma vízbőségű Szamos, Körös és Maros az Erdély-medencéből indulván útnak, egyidőben áradnak meg, de mire a Felső-Tisza és Szamos egyesült árhulláma a Körös torkolatához ér, a Körös árhulláma rendszerint már levonult, tehát nem találkoznak össze, s így a Körös-torkolat alatti vízhozam alig tér el a vásárosnaményi vízhozamtól. Hasonló a a helyzet a Maros torkolatánál is. Ha a jobbparti folyók áradnak meg, az Erdélyi-medencéből jövő vízmennyiség rendszerint kisebb jelentőségű és ilyenkor a Felső-Tisza a Bodrog vízével együtt Tokajnál mutat 4000 m3/sec körüli tetőző hozamot, mely csak Szolnok alatt lapul el, amint az most is történt. Két-két mellékfolyó torkolata között a folyó mpkénti vízhozama árvízkor általában rohamosan csökken, mert a csekély esésű kanyargó mederben, valamint a nagykiterjedésű hullámtereken történő jelentős tömegű tározás eredményeképen ellapul a lassan haladó árhullám. A betorkoló mellékfolyók főképpen ezeket a veszteségeket pótolják, de a Tisza hozamát alig emelik az eredeti vízhozam fölé. II. IDŐJÁRÁSI HELYZET Az 1964. évi tavaszi tiszavölgyi árhullám keletkezésének okai a rendkívül hideg, csapadékos télre vezethetők vissza. A Kárpát-medencében a szokatlanul korán, december első napjaiban beköszöntött télies időjárás december közepén igen hidegre fordult. Országszerte —15 — —25 C°-os legalacsonyabb és <—7 — .—16 C(l-os legmagasabb hőmérsékleteket mértek. Amíg novemberben az időjárás Közép-Európában enyhe volt, a hőmérséklet a sokévi átlagot általában 3— 10 C°-kal meghaladta, sőt többször mértek 20—25 C°-os maximumokat is, addig a decemberi és januári napi és havi középhőmérsékletek alatta maradtak a sokévi (90 év) átlagnak. A tél rendkívüli zordságát jól mutatja, hogy december 2-tól — a fagyos idő beálltától — január 31-ig a 62 napból csak 6 olyan nap volt, amikor a napi középhőmérséklet nem süllyedt a 0° alá. Mind decemberben, mind januárban átlagosan 4— 5 CO-kal maradtak el a napi középhőmérsékletek a sokévi átlagtól, de több ízben volt 10—18 C°-kal alacsonyabb napi középhőmérséklet az átlagnál. Ilyen hőmérsékleti értékek hazánkban ritkán fordulnak elő. (1. ábra.) A decemberi erős fagyok hatására — hótakaró hiányában — a talaj általában 20—30 cm vastagságban átfagyott, s erre az átfagyott talajra került a hónát) középen 15—63 cm vastagságú hótakaró. December és 1. ábra. 84
