Vízgazdálkodás, 1962 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1962-06-01 / 2. szám
44 VÍZGAZDÁLKODÁS A Balaton feltöltődéséről Dr. Entz Béla, a biológiai tudományok kandidátusa Minden természetes állóvíz kialakulása, élete és pusztulása során jelentős változásokon megy keresztül. Ezek között az egyik legszembetűnőbb folyamat, mely már egy tó „születése” pillanatában azonnal megkezdődik és egészen a tó eltűnéséig tarthat, a tómedence fokozatos feltöltődése. Ez azt jelenti, hogy egy tó átlagos mélysége azonos vízszint mellett fokozatosan csökken, vagyis a tófenéken állandóan üledékrétegek rakódnak le. Ez vonatkozik a mélyvizű, hegyvidéki tavakra éppen úgy, mint hazánk féltett természeti kincsére, a Balatonra. Míg azonban egy mély, esetleg több száz méter mélységű tóban még néhány méteres üledékréteg lerakódása sem befolyásolja észrevehetően a tó arculatát, addig az aránylag sekélyvizű Balatonban a feliszpolódás oda vezethet, hogy a hínárosok és a nádasok, melyek ma még csak a parti vizekben tenyésznek, a tó egész víztükrét beboríthatják. Érthető, hogy amikor a Zala-folyó torkolata évről évre előre nyomul a fenékpusztai vasúti hídtól a Keszthelyi-öböl belseje felé, továbbá, amikor a Keszthelyi kikötő környékének feltöltődését észleljük, és ugyanakkor a műszaki, kémiai és biológiai kutatások arról számolnak be, hogy évenként több mm-es iszapréteg leülepedésével számolhatunk a Balatonban, sokan aggódva figyelik a tó jövőjének alakulását. Célunk természetesen csak az lehet, hogy ezt az egyébként természetes folyamatot késleltessük, sőt lehetőleg megállítsuk, vagyis, hogy megőrizzük tavunkat az utókor számára jelenlegi állapotában. Ennek megvalósítása érdekében szükséges a feltöltődés okainak és körülményeinek pontos tisztázása, hogy azután eredményes küzdelmet folytathassunk a tó megtartásáért. A balatoni hajózás történetéből ismeretes, hogy a tó első gőzhajója, a Kisfaludy, a múlt század negyvenes éveiben Siófoktól Balatonhídvégig közlekedett. Balatonhídvég ma is meglevő község, mely azonban ma már a Balatontól több mint 10 km távolságra terül el a Zalafolyó partján. Annak idején tehát még hajózható volt a mai Zalatorok környéke és a Kisbalaton, oly területeken, melyek ma már teljesen elmocsarasodtak (kisbalatoni nádrengeteg), vagy éppen ki is száradtak. Ma pedig a Zalatorok környéke maga is olyan sekély, hogy a Zala a Balaton felől csak laposfenekű vízi járművel közelíthető meg. A Balaton legdélibb részében, különösen magában a Keszthelyi-öbölben számos mérést végeztek a feliszapolódás vizsgálatára. Bár a műszaki adatok ma még minden kétséget kizárólag nem bizonyították be a Keszthelyi-öbölnek az utóbbi években bekövetkezett jelentős feltöltődését, mégis itt évenként 5, sőt talán 10 mm-es friss üledékréteg kialakulásával számolhatunk. Tekintsük át röviden, hogy a feltöltődés folyamatában általában döntő szerepet játszó tényezők közül a Balaton esetében melyekkel számolhatunk. Legfontosabbak: -— A beömlő vizek szállította hordalék. — A beömlő vizekben oldott állapotban levő, de a tóvízben kicsapódó sók. — A tavi élővilág elpusztult, a vízfenékre süllyedő maradványai. — A vízbe hulló por. — A tóba vezetett szennyvizek. Hordalék. A beömlő vizek, de különösen a legjelentősebb vízhozamú Zala hordaléka kétségtelenül igen jelentős. Régen a Zala-folyó hordalékát jórészt a Kisbalatonban rakta le. A Századunk huszas éveiben végrehajtott Zalaszabályozás óta azonban a folyó hordaléka közvetlenül a Balatonba jut. Bár a vízszállította hordalék mennyisége pontosan még nem ismeretes, már a Zala torkolata előtt elhelyezkedő, egészen sekélyvízű terület (hordalékkúp) is rámutat e tényező fontosságára. A zalahordalék kiküszöbölésére számos terv született. Az egyik szerint a Zalát ismét a Kisbalatonba kellene vezetni és ezen keresztül bejuttatni a Balatonba. Ez viszont e terület gyors és teljes kiszárazulásával és a híres természetvédelmi (madárvédelmi) terület gyors pusztulásával járna, és ugyanakkor csak átmenetileg és addig is csak részben oldaná meg a kérdést. Másrészről a Zala folyása mentén mesterséges ülepítő medencék építését tervezik, ami szintén csak részmegoldásnak látszik. Ez annál valószínűbb, mert egyre jobban kiviláglik az oldott mészsóknak és az élővilágnak a feltöltődésében játszott fontos szerepe, mely tényezők e műszaki megoldások során számításon kívül maradtak. Oldott sók és az élővilág. E két tényező együttes szerepe a Balaton esetében az előzőnél is jelentősebbnek tűnik. A beömlő vizek igen jelentős mennyiségű oldott szénsavas meszet juttatnak a tóba. A beömlő vizek oldott szénsavas mésztartalmából és a Sión leeresztésre kerülő víz hasonló adataiból kiszámítható, hogy a tóban naponta mintegy 300 tonnányi mészmennyiség csapódik ki. A mészkicsapódás egyik fő oka a vízi növényvilág, mely az aszszimilációs folyamatok során saját testének felépítéséhez a szenet túlnyomórészt az oldott szénsavas mészből vonja el, miközben a kevéssé oldékony mész finom csapadék formájában kiválik a vízből. A tó lúgos vizében (pH 8,2—8,5) ugyanis szabad szénsav csak nyomokban van jelen. Az így lejátszódó folyamatot nevezzük biogén mészkiválásnak, mely jelentős méreteket ölthet. Szembetűnő például, ha a legközönségesebb balatoni hínár, a szilvafalevelű hínár leveleit vesszük szemügyre, hogy
