Közép-Dunavidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 6., 1965)
IX. fejezet. Települések, ipartelepek csatornázása és a vizek tisztaságának védelme
1935-ben került sor, amikor új vasbeton nyomócsövet építettek egészen a Duna sodorvonaláig. A második világháború befejezésekor 1945-ben a főváros akkori közigazgatási területén belül 1196 km volt a csatornák összhossza, és a főváros 20 735,84 ha területéből 6665 ha azaz az összterület 32%-a rendelkezett csatornázással. A főváros csatornázásának történetében nagyjelentőségű esemény volt 1945-ben a Fővárosi Csatornázási Művek megszervezése. A főváros új közüzeme — a Fővárosi Elektromos Művek, Gázművek és Vízművek mellett — 1946. március 1-ével kezdte meg működését. A Művek szervezetét 1945-ben alkotta meg a Fővárosi Törvényhatósági Bizottság Közgyűlése a 95/1945. kgy. sz. határozatával. Ez idő előtt a csatornázással kapcsolatos feladatok az akkori polgármesteri II. (Űt- és csatornaépítési) és a XVI. (Gépészeti) ügyosztályok hatáskörébe tartoztak, de ezeken kívül a kerületi elöljáróságok is rendelkeztek engedélyezési és ellenőrzési hatáskörrel. Az említett határozattal a közgyűlés a csatornázási feladatokat ellátó hatóságokat és intézményeket elkülönített vagyonkezelésű üzemmé szervezte át és így az összes csatornázási feladatok intézését egyetlen szervre bízta. A Csatornázási Művek felállításával egyidőben alkotta meg a főváros közgyűlése a harmadik Csatornázási Szabályrendeletet 96/1945. kgy. sz. alatt, amely már az egységes csatornázási ügyintézés céljait szolgálta. A csatornázási műveknek a közvetlen megalakulás után — az 1945—1947 években — elsősorban a háborús károk helyreállítása képezte főfeladatát. A bombázások következtében a csatornahálózat 153 helyen, összesen 3360 fm hosszban megsérült. A csatomaszivattyútelepekben mintegy 10 millió forint kár keletkezett. Ennek 75%-a a Ferencvárosi Csatornaszivattyútelepre esett, mely 32 bombatalálatot kapott. Az Óbudai Csatornaszivattyútelep gépháza az elektromotorokkal együtt teljesen víz alá került. Itt az okozott kár 1,4 millió forint volt. Az Angyalföldi és Kelenföldi Csatornaszivattyútelepek épületeiben és berendezéseiben esett kár mintegy 600 000 Ft-ra tehető. A bombatalálatok folytán keletkezett beomlások és aknatölcsérek következtében a csatornahálózatban mintegy 25 000 m3 iszap rakódott le, amely kb. 105 km hosszban megbénította a csatornahálózat működését. A hegyi- és belvízlevezető árkok mintegy 8,4 km hosszban sérültek meg és az árokhálózat üzemeltetésének biztosítása érdekében az 1946. évben 16,2 km hosszú árokhálózatot kellett kitisztítani, amelyből 5400 m3 hordalékot emeltek ki. A csatornahálózat rendszeres fejlesztése — a háborús károk eltakarítása után — az 1947. évben kezdődött meg. Az 1947. VIII. 1—1949. XII. 31. közötti időszakra eső Hároméves terv előirányzata 22,4 millió forint, a teljesítés 21 millió forint volt. A hároméves terv tehát 1,6 millió forint megtakarítással zárult. A tervhitel túlnyomó részét (73%) a hálózat- bővítésre használták fel. összesen 16 201 fm új csatorna létesült ezen időszak alatt. Üjjáépült továbbá a ferencvárosi szivattyútelep is. Az időszak kiemelkedő munkálatai: a III. kér. Szöllő-utcai gyűjtőcsatorna, amely Óbuda szenny- és csapadékvizei levezetésének nehézségeit oldotta meg. Az Angyalföldi Csatornaszivattyútelep rend- behozatala után a XIII. kér. Cserhalom utcai új főgyűjtőcsatorna létesítésével hosszú idő óta esedékes megoldani. Az újpesti szenny- és csapadékvizek ugyanis 1900 óta a Vád. úton keresztül a főváros területén minden tisztítás nélkül, gravitációs úton ömlőitek a Dunába. A főgyűjtő kiépítésével az újpesti szennyvíz az angyalföldi szivaty- tyútelep közvetítésével a Duna sodorvonalába jut. Ezzel a Duna balparti északi városrész mellett fekvő Duna-partnak az újpesti ipari vizekkel való elszennyeződését meg lehetett szüntetni. Régi hiányt pótolt a XIV. kér. Mexikói úti főgyűjtő kiépítése is, amely a Rákospatak völgye- lete mentén fekvő városrészek további bekapcsol- hatóság'át jelentette a közcsatomahálózatba. A főváros csatornázásának történetében újabb nagyjelentőségű változást hozott a peremvárosoknak Budapest területéhez történő csatolása. Nagy- Budapest kialakításával az 1949—50-es években összesen 360 km hosszú csatornahálózat került a Csatornázási Művek kezelésébe, amelynek értéke a beépített műtárgyakkal együtt több, mint 80 millió forint értéket képviselt. Nagy-Budapest kialakításával első teendő volt a peremvárosok általános csatornázási terveinek elkészítése és új főgyűjtők, valamint csatomaszivaty- tyútelepek építésének beindítása. Az egyesítés előtt Újpest, Pesterzsébet, Kispest és Albertfalva rendelkezett bizonyos fokú csatornázással. Üjpest középső részének csatornázása az 1885— 1900-as évek, déli és északi része pedig az 1901— —1921-es évek között létesült. Az átvétel időpontjában 102 km volt a csatornahálózat hossza. Kispest csatornázása az 1900—1945, főleg pedig az 1930—1940-es évek között alakult ki. Az egyesítéskor 40 km hosszú csatornahálózattal rendelkezett. Pesterzsébet csatornázása az 1900—1945-ös évek között fokozatosan épült ki. Az átvételkor 65 km volt a hálózat hossza. Albertfalva csatornázása 1930-ban létesült, és külön átemelőteleppel rendelkezik. Az átvételkor a hálózat hossza 17 km volt. Pesthidegkút, Békásmegyer és Soroksár csatornahálózattal nem rendelkezett. Rákospalota 20 km hosszú csatornahálózatának nagyrésze csapadékvízlevezető jellegű és a Szilas- patakba köt. A csapadékvízlevezető csatornákba azonban több száz ház szennyvize is be van kötve és a hálózat nagyban hozzájárul a Szilaspatak elszennyeződéséhez. Lőrinc csatornahálózata elválasztó rendszerű, de csak a csapadékvízlevezető ág épült ki. 1950-ig szennyvízcsatornája nem volt. Csepel csatornázásának kiépítését tulajdonképpen csak 1947-ben kezdték meg a csepeli főgyűjtő építésével. Csepel területének nagyrészét a Csepeli Vas- és Fémművek foglalja el, amely önálló szennyvízlevezetéssel rendelkezik, saját kezelésében levő átemelőtelepekkel és árvízvédekezéssel. 274
