Közép-Dunavidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 6., 1965)
VIII. fejezet. Ivó- és ipari vízellátás
ban üzembe helyeztek 4 aknakutat, de a teljes üzem 1904 áprilisában kezdett dolgozni. Megépült összesen a Palota-szigeten 7, a Szentendrei-szigeten 32 és a Duna balpartján 30 aknakút. A szigeti akna- kutak vize a 3 Duna alatti bujtatón keresztül jut el az 1896-ban épült I. sa, illetve az 1904-ben épült II. sz. átemelőtelepefchez. A kitermelt vizet az átemelőtelepek gépei 1—1 kisebb befogadó medencébe emelik, ahonnan egy dkercsatomán át jut el a főtelep szívómeencéjébe. Ezzel egyidőben fektették le a két 0 1 200 mm-es főnyomóvezetéket a Vád úton a Nyugati pu.-ig, egy 1 200-ast, mely folytatódik a Nagykörút alatt a Bérkocsis utcáig. A káposztásmegyeri telep megépítésével a pesti oldalon a vízellátási probléma hosszú időre megoldottnak látszott. A budai oldal rendezését is hosszas viták és tanácskozások előzték meg. 1881-ben megépült az Újlaki-vízmű napi 30 000 m3 vízkapadtással. Ezzel kb egyidőben épültek az alsó József-hegyi, a krisztinavárosi medencék, valamint a krisztinavárosi átemelőtelep, amely az Újlakon, termeli vizet osztja szét a hegyvidék magasabb övezeteiben. Ezután még több kisebb tározómedence épült a budai hegyvidéken, a vidék jobb ellátásának biztosítására. Az 1914-es világháború megakadályozta a további fejlesztést, sőt a meglévő berendezések fenntartási munkáit sem tudták elvégezni. Ennek súlyos következményei rövidesen bekövetkeztek. A káposztásmegyeri vízmű ikercsatornájának 1923. február 10-én bekövetkezett törése következtében hetekre kiesett a víztermelés 60—70%-a. A vízművek csak 1924. őszén jutott el abba a helyzetbe, hogy a legsürgősebb munkálatokat megkezdje. Ekkor épült meg a Gellérthegy lábánál az ún. barlanggépház a budai városrész vízellátásának feljavítására. A káposatásmegyeri vízmű gőzgépeihez a kondenzvizet eddig az ivóvízből vonták el. Ez kb 10—15 000 m3 ivóvíz elvonást jelentett, ennek megtakarítása céljából felszíni vízkivételt létesítettek a kondenzvíz mennyiség biztosítására. Ezekben az években kettős feladat hárult a Vízművekre: egyrészt a gépi berendezéseket kellett korszerűsíteni, másrészt a meglévő művek vizadó képességét kellett növelni és bővíteni. A rekonstrukció során a régi elavult gőzüzemet elektromos üzemre alakították át 1928—1934-ig. Áramkiesés esetére1 Diesel-motorokat állítottak fel, részben közvetlen Diesel-üzemmel megoldva a szivattyúk tartaléküzemét, részben Diesel-hajtású generátorral szolgáltatva a tartalék energiát. A tulajdonképpeni bővítési munkák 1933—44 között folytak. Ennek keretében megépült a Szentendrei sziget keleti partján az 52 csőkútból álló Horányi II. sz. vízmű 16 000 m3 napi víztermeléssel. Ugyanekkor a Szentendrei szigeten 33 új csőkutat iktattak be a régi aknakutak közé, ez 4 000 m3/nap, valamint az ekkor épült monostori vízmű 185 csőkútjával 8 000 m3/nap többlet-vízmennyise- get adott. Az ezekkel egyidőben épült békásmegyeri szivattyútelep feladata az volt, hogy a horányi és monostori telepek vizét a Kis-Dunaágba épült bujtatok segítségével a budai oldalra szállítsa. A szigeten 18 km hosszban kiépült gravitációs összekötő csatorna lehetővé teszi, hogy a szigeten termelt vizet tetszés szerint a budai, illetve pesti oldalra adhatják. Ezeken felül a biztonságosabb és gazdaságosabb vízellátás céljából több új tározómedencét is létesítettek, melyek közül a lipót- mezei 8 000 m3-es és a krisztinavárosi 19 000 m3-es volt a legszámottevőbb. Ezek után a munkák után úgy látszott, nogy a főváros vízellátása hosszabb időre biztosítva lesz. A háború már az 1944-es bombázások alkalmával érintette a Vízmüvet: a Váci úti főnyomócsa- tomát összebombázták. A vízmű decentralizációval, valamint a tartalék nyersolaj készlet növelésével próbált felkészülni a várható hatásokra. A vezetők nyugatra menekülése ellenére, a két városrész szétszakadása után az egyes üzemek önállóan is kiválóan vitték az üzemet. Ennek az önfeláldozó munkának az, eredménye volt, hogy a háborús károk ellenére a pesti oldalon csak néhány órára, míg a budai alsó övezetben egy-két napon át szünetelt az ivóvízellátás, természetesen erősen csökkentett mértékben. A Budapest felszabadításáért folytatott harcok alatt a vízmű a következő jelentős károkat szenvedte: a budai oldalon 650, a pestin 350 csőtörés következett be, ezek közül több a főnyomócsövekben. A Szabadság- és Petőfi-hidákon 5 db átvezető cső megsemmisült. Az építmények 11,3%-a szenvedett károsodást, különösen a kőbányai víztorony, a krisztinavárosi átemelőtelep és a Gellérthegyi nagy vízmedence sérült meg. A szivattyúknak és motoroknak mintegy 3%-a vált üzemképtelenné. A helyreállítás munkáját igen gyorsan végezte a vízművek. 1945. május 1-én már a csőhálózat 97%-a volt üzemképes állapotban. Az épületekben, gépi berendezésekben keletkezett károkat 1946. májusáig 60%-ban helyrehozták. A 3 éves terv kezdetekor a háborús károkat nagyrészt helyreállították; az üzem kb. az 1944. évi kapacitásnak megfelelően dolgozott. A főfelada- akkor a peremvárosokban élő kb 200 000 dolgozó központi ivóvízellátásának biztosítása volt. Ezért a 3 éves terv folyamán több új víznyerő- helyet létesítettek: megépült a Horányi I. sz. vízműtelep, a Monostori I. sz. vízműtelep. Igen előnyösnek ígérkezett a főváros keleti, délkeleti részének ellátása szempontjából a cinkotai vízmű kiépítése. Ez azonban nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket; kezdeti kapacitása elérte ugyan a 14 000 m3-t, de 1957-re már 9 000 m3 alá esett. A 3 éves tervben újabb víznyerési módok tanulmányozását is programba iktatták. így kezdték el a Palota-sziget északi csúcsánál egy csáposkút megépítését. Bebizonyosodott, hogy ezzel az új kút- rendszerrel azonos partszakaszon ugyanannyi vizet olcsóbban lehet kitermelni, mint akna-, vagy cső- kúttal. A vízművek 1948. augusztusban kezelésébe vette az ún. Wekerle-telepi vízmüvet. Ennek két telepe — a csepeli és szigetszentmiklósi — összesen kb. napi 35—38 000 m3 vizet szolgáltatott. Ennél a vízműnél a csőhálózat és a gépi berendezés lényegesen nagyobb vízmennyiség szállítására volt alkalmas. 243
