Közép-Dunavidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 6., 1965)

III. fejezet. Árvízmentesítés, árvízvédelem, folyók és tavak szabályozása

Az 1860—1880 közötti éveikben, sőt később is, még sok részletes tervet készítettek, melyek alapelvei azonban megegyeztek az 1847. év előtti tervekkel. Az építkezéseket azután az 1871—1921 évek között hajtották végre, az alábbi időrendi sorrendben:

a) 1871. évben elzárták a Soroksári Dunaágat, és a budafoki Dunában 1870—1880 évek között nagyméretű kotrást és sziklarobbantást végeztek;

b) 1872—1877 években kiépítették a vezetőmű- veket, illetve a rakpartokat a balparton, az 1644—• 1642 fkm-ek és 1648—1646 fkrn-ek között, és a jobbparton, az 1645—1642 fkm-ek között;

c) 1878. évben megépült a rakpart, ill. partbiztosítás a balparton 1646—1644 és 1655—1648 fkm-ek, míg a jobbparton 1651—1645 fkm-ek között. Ezzel az akkori főváros területén mindenhol kiépített partbiztosítások, ill. rakpartok védték a Duna partjait;

d) 1879. évbeni jobbparti vezetőmű készült az 1636—-1635 fkm-ek között; a Hároe-sziget melletti mellékág elzárására, minthogy e vezetőmű elszar- kadt, 1882. évben külön zárógátat építettek;

e) 1882—1883. években készült a balparti vezetőmű az 1642—1636 fkm. között;

f) 1899—1900 években az Újpesti-sziget partburkolatai készültek el;

g) 1900—1910. évek között Háros-sziget déli végén a jobbparton, 1635—1633 fkm-nél partvédőmű, a balparton 1635—1634 fkm között vezetőmű épült;

h) 1921. évben, a Margitsziget partjait a szabályozási vonalaknak megfelelően építették ki. Ezt megelőzően az 1870—1872. években a felső és alsó szigetcsúcson 0,5 km hosszúságban a partokat biztosították.

A felsorolt szabályozási munkák eredményei az alábbiak voltak:

a) A budafoki Dunában megnőtt a víz elragadó ereje, ezáltal csökkent a jégtorlaszképződés valószínűsége, és így a katasztrofális jeges árvíz keletkezésének veszélye;

b) a lágymányosi szakaszon kétoldali vezetőművek segítségével 1050 m-ről 380 m-re csökkentették a szélességet, a mélységet pedig kotrással D. B. víz alatt 2,5—3,0 m-re növelték. Ezáltal a meder a megnövekedett elragadó erő hatására kedvezően fejlődött;

c) a főváros közepén levő két kanyarban, ahol a meder összeszorítása miatt a jégtorlódás a legveszélyesebb lenne, összefüggő, a kísvíz alatti 7 méteres mélységek állottak elő, melyek az itteni jég- torlódás veszélyét egészen megszüntették.

A végrehajtott szabályozási munkák hiányosságai mégis az alábbiak voltak:

a) a fővárosi Duna helyes irányból kapja ugyan a vizét a Váci Dunaágból a Római-parti kanyarba (1659—1655 fkm), de onnan a Margitsziget melletti pesti -ágba a víz túl hosszú egyenes vonalban halad, és ott nincsenek meg az egyébként szabályozással elérhető vízmélységek, továbbá nem állandó a sodor;

b) a ferencvárosi kanyar déli végétől (1641,5 fkm) a főváros legdélibb kanyarulatáig, a hárosi kanyarig (1636,5—1632 fkm) bizonytalan a meder vezetése. Itt a legszükségesebb mélységet is csak robbantással tudták elérni, de itt a meder mégsem állandó, hanem visszanyerte eredeti, feltöltődésre hajlamos természetét.

A fenti hiányosságokhoz csatlakozik, s azokat fokozza, hogy a hidakat az 1945. évi harcok idején felrobbantották. A hídroncsokat azóta eltávolították ugyan, de a roncsok hatására zátonyok keletkeztek, s e zátonyok következtében ma a lánchídi és a ferencvárosi kanyarokban sincsen meg a kisvíz alatti 7 m vízmélység, hanem csak 6 m.

A BUDAFOKI DUNAÁG (FŐÁG, 1633—1586 fkm)

Folyamszabályozásunk megindulása, a XIX. század kezdete óta, Budapesti Dunaág néven a Cse- pel-száget nyugati oldalán elfolyó egész Dunaágat értették. Ez akkor is főág volt. A Soroksári Dunaág elzárása, vagyis az 1871. év óta ez a Dunaág szállítja a Duna egész víz- és jégtömegét, meg hordalékát is. Mióta a Csepel-sziget északi végét, Csepel községet és vele szemben a Duna jobbpartján Budafok várost is a fővároshoz csatolták, e Dunaág északi részét is a fővárosi Duna-szakaszhoz számítjuk, s ma budafoki Dunaág néven csak a Duna 1633—1586 fkm közötti szakaszát nevezzük, mely a mai fővárosi határtól a Csepel-sziget déli végéig terjed.

Ez a Duna-szakasz és a Soroksári Dunaág is, mely elzárása előtt vele párhuzamosan folyt, természettől szétágazó és feltöltődő jellegű volt. A nieder közepén alakuló zátonyokon a zajló jég elakadt és jégtorlaszokat alkotott.

Első folyószabályozóinjk már a XIX. század első felében felismerték azt a veszélyt, mely e Duna- szakasz feltöltődéséből ered, de a rendelkezésre álló pénzösszegeket a fővárosi Duna-szakasz szabályozására kellett fordítani, mert az sürgősebb volt. Legkorábban az 1880. évben készült szabályozási terv az 1633—1586. fkm közötti Duna-szakasz szabályozására. Ezt megelőzően épültek ugyan a Duna-szakasz partjain árvízvédelmi töltések, melyek nagyvízi szabályozó műveknek mondhatók. Ezek azonban az árvíz szétterülését akadályozták, ezáltal az árvízszíntek magasságát növelték, de a meder alakulását és vízvezetőképességét számottevően nem befolyásolták. Az 1880. évben készített szabályozási terv célja nemcsak a meder állandósítása, hanem a meder bemélyítése is volt. Ezt kétoldali párhuzamművekkel, kotrásokkal és mellékágak elzárásával részben el is érték. E munkálatokra az 1881. L. t. c. biztosította a szükséges pénzösszeget. Ekkor készült az 1620. fkm-nél a Kácsás-szi- get melletti Dunaág elzárása, az Ercsi- és Adonyi- szigetek melletti mellékágak elzárása, a balparton az 1622—1620 fkm, 1614—1612 fkm és 1590—1586 fkm között, a jobbparton pedig az 1630—1619 fkm, az 1617—1608 fkm, az 1600—1597 fkm, végül az 1591—1586 fkm között a párhuzammű. Nagytétény—Érd, Ercsi és Adony között, meg Rácalmás16 6 TVK

121