Közép-Dunavidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 6., 1965)

II. fejezet. Természeti adottságok, területi vízkészlet

A Duna bal partján a Börzsöny hegység (65. tájegység) miocén vulkánikus kőzetei alatt a felső oligocén és alsó miocén konkordáns rétegsorában homokos és agyagos rétegek egyaránt találhatók. A burdigalai (alsó miocén) durva homokkő és konglomerátum, meg a helvéti (középső miocén) óriáskavics és durva homok forrásai helyileg jó, de kevés ivóvizet adnak. A helvéti slir vízföldtani- lag kedvezőtlen. Ny-Nógrádban (66., 67. tájegység) a vízellátás alapja a talajvíz. Ez azonban gyakran elégtelen és rossz. Még az Ipoly-mente a legjobb, ahol a pleisztocén tenas2kavicsból helyenként több víz nyerhető. Az Ipoly-völgy vastag oligocén, majd miocén rétegsorában rétegvíz feltárására alkalmas képződmény kevés van. Az idősebb oligocén durvább rétegeiből fúrással sósvizet tártak fel (Sóshartyán).

A Cserhát Ny-i részén (68., 69. tájegység) a triász alaphegység rögein kívül kis területű eocén található. A vastag és túlnyomóan agyagos oligocén nagy területen van meg. Csak a felső oligocén- ban van több homokos képződmény. Az oligocén fedőjében az alsó miocént széntelepes rétegsor, tarka agyag és riolittufa alkotja, E felett agyag, majd szén telepes rétegsor következik. A terület K-i részén a felső oligocénre települő vastag középső miocén, keleten főleg slir, nyugaton alul általában homokos. A vulkáni működés a tortonban történt, később a „lajtamészkő” és változatai rakóddtak le.

Az igen változatos földtani felépítés ellenére is igen kedvezőtlen a vízellátás helyzete. Kisebb források fakadnak a helvéti homokból-kavicsból, az andezit aljából és a lajtamészkőből. A vízbeszerzés alapja a negyedkori teraszkavics és a felszínhez közelebb lévő homokos felső oligocén. Az oligocén és miocén rétegsorból kevés felszálló rétegvíz fakasztható.

A Cserhát tortonai vulkánikus kőzetei vagy takaró-, vagy résvulkáni helyzetűek (70. tájegység). Kevés a vízszerzés lehetősége. Legjobb a negyedkori völgykitöltés talajvize, néhol a tortonai emelet kisebb homokos rétegei. Mindkettőből azonban csak kevés víz nyerhető.

A Karancs környékén (72. tájegység) az 500— 600 m mélyen lévő kristályos alaphegységre agyagos oligocén, a felső oligocénre a nyugati részen alsó miocén rétegsor települt. A Karancs andezitje lakkolit, melyről a fedő lepusztult. Az eruptivum- tól távolabb szárazföldi miocén rétegsor telepszik a glaukonitos homokkőre. Vízbeszerzésre alkalmas a glaukonitos homokkő, D-en és DNy-on a miocén szárazföldi üledéksor. Ebből szerencsés esetben 200—400 1/p vízre is lehet számítani.

Budapesttől К felé haladva a vastag negyedkori takaró (Ny-on kavics, К-en lösz) alatt mind fiatalabb képződmények tárulnak fel (30—32. tájegység). Ezek közül vízellátásra főleg kettő alkalmas. Az egyik a helvéti összlet. Ennek a kavicsos és homokos rétegeit Kőbánya és Mátyásföld vízellátására tárták fel (26/b ábra, 3. szelvény). A másik, erősen ingadozó vízhozamú, így sokkal kedvezőtlenebb képződmény a Gödöllő környéki vastag felső plio- cén és homokkő (26/b ábra, 5., 6. szelvény). Isa- szeg, Pécel környékén a vastag lösz alatt vékony

pleisztocén homok települ a pannon túlnyomóan agyagos rétegsorára. Itt a felső pannon kevés homokrétegét tárják fel fúrással, de többnyire csak a talajvizet használják. Innen DK-re mind vastagabb a felső pannonra települt idősebb pleisztocén homok, mely a vastag lösztakarót szabdaló völgyekben tárul fel. Az ásott kutak, de a sekélyebb fúrt kutak is ennek vizét tárják fel. A Vecsés— Monori dombhát szegélyén is ebből nyerik a vizet (26/b ábra, 9., 10. szelvények).

A 6. TVK-területére esik a Duna—Tisza-közi hátság É-i sávja Vecséstől DK-re. Ezen a területen az ópleisztocén kavics DK-i irányban mind mélyebbre süllyed. Vecsésen még a felszínen van (26/b ábra, 9. szelvény).

A 6. TVK-területének minden eddigi vízadó képződményét fontosságában megelőzi a pleisztocén dunakavics. Az ópleisztooén dunai teraszok több lépcsőben, helyenként kicsiny foltokban helyezkednek el; a legfiatalabbak a város belső részén. Az idősebb teraszok már csak magas helyzetük miatt is kevésbé jelentősek, s csak talajvizüket hasznosították a pesti oldalon. Az idős pleisztocén kavics fontossága óriási ott, ahol lesüllyedve, szétterülve nagy területen van meg, vagyis Budapest déli szegélyétől (Soroksár—Vecsés) DDK-re a Duna—Tisza-közi hátság alatt.

A főváros vízellátásának alapja a Duna völgysíkja alatti (5—15 m-es) felső pleisztocén kavics, mely Kisoroszitól a Szentendrei-sziget, a pomázi— óbudai völgy, a pesti belső városrészek, a Csepel- sz'get és az ercsi—adonyi öblözet alatt összefüggően megvan (29., 32., 33. és 34. tájegységek), s folytatódik D felé, egyre szélesedve és vastagodva a főváros vízellátásnak legfontosabb tartalékaként. A felső pleisztocén dunakavics vize mind meny- nyiségileg, mind minőségileg egészen kivételes természeti kincs, s csak a győri medencéjével hasonlítható össze.

2.45 ÄSVÄNY-, HÉV- ÉS GYÓGYVIZEK 2.451 Általános ismertetés

Közös fejezetben foglalkozunk az ásvány-, hévés gyógyvizekkel. Az egységes tárgyalás kedvéért szükséges a fogalmak rövid meghatározása.

Ásványvíz hőmérsékletétől függetlenül az a természetben előforduló víz, mely több mint 1000 mg/lit. oldott szilárd alkotórészt, vagy egyes ritka, de biológiailag aktív elemekből (lítium, bróm, jód, fluor, arzén, rádium, rádiumemanáció, stb.) kimutatható mennyiséget tartalmaz. Ugyancsak ásványvíz az a víz is, melyben az oldott szilárd alkatrészek mennyisége nem éri el az 1000 mg/lit-t, de oldott gáztartalma jelentékeny (pl. szabad szénsav- tartalma > 1000 mg/lit).

A gyógyvíz olyan ásványvíz, mely vegyi vagy fizikai tulajdonságai miatt gyógyhatású. (Hazánkban a vonatkozó törvények szerint szükséges a gyógyvízelőfordulásök hatósági elismerése is.)

Hévíz általában minden természetes, vagy mesterségesen feltárt olyan víz, melynek hőmérséklete egy meghatározott értéknél magasabb.

103