Közép-Dunavidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 6., 1965)
VIII. fejezet. Ivó- és ipari vízellátás
Az ipari fogyasztók és a Fővárosi Vízmű kapcsolata Az ipari fogyasztókhoz számlázás szerint nem csupán a termelőiparok tartoznak, hanem a szállodák, fürdők, közintézmények stb. is. A helyes megkülönböztetés tehát a kétféle fogyasztásra : háztartási és nem háztartási fogyasztás mindazokat a fogyasztásokat jelenti, amelyeket nem a háztartási vizdíjjal fizetnek. (Háztartási: 56 fillér/m3, nem háztartási 78 fillér/m3). A Vízművek tulajdonképpen jelenleg sincs abban a helyzetben, hogy a kifejezetten ipari vízfelhasználás mértékét ki tudná mutatni a más jellegű fogyasztástól elkülönítve. Komplikálja a kérdést még az is, hogy az ipartelepi víz magában foglalja az ipartelep területén felhasznált szociális és kulturális célokat szolgáló vízmennyiséget is. (Fürdő, étkező, ivóvíz stb.) Az ilyen értelembe vett ipari fogyasztás is csak 1948-tól értékelhető ki, mert ebben az időben rendezték és foglalták egybe az ösz- szes nem háztartási (tehát ipari) vízdíjat fizető fogyasztókat. Ennek megfelelően a kétféle fogyasztás és az ipar aránya 1948 évtől kezdődően a következőképpen alakul: ÉV Háztartási millió m3/év Ipari millió m3/év Ipar J részesedésének %-a 1948 57 20 26,0 1949 53 30 27,8 1950 60 42 41,1 1951 54 50 48,0 1952 57 60 50,8 1953 59 74 55,0 1954 64 78 54,8 1955 69 85 55,2 1956 70 84 54,5 1957 74 92 55,0 Az összes vízfogyasztás állandó emelkedésén belül az ipari fogyasztás a háztartásival szemben 1948-tól 1957-ig 26%-ról 55%-ra emelkedett. Ha figyelembe vesszük, hogy a háztartási vízellátás biztosítása mind nagyobb nehézségekbe ütközik és az év több szakában, sőt egyes helyeken állandó vízhiánnyal jár, s csak azért nem nagyobb a fogyasztás háztartási fejadagja, mert nem áll elegendő vízmennyiség rendelkezésére, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy az ipar igényeinek növekedése káros hatást gyakorol a háztartások vízfogyasztására. A napi fejadag fővárosi kialakulását az alábbi táblázat tünteti fel. Itt sem szabad azonban figyelmen kívül hagyni, hogy az ipari fogyasztásban is jelentkezik bizonyosmérvű szociális felhasználás, mellyel tulajdonképpen a háztartási fogyasztásra vonatkozó fejadagokat (közelítőleg 5—8%-kal) emelni kellene. Év Fejadag a háztartási fogyasztásra vonatkoztatva Fejadag az összfogyasztásra vonatkoztatva 1947 155 lit, fő 230 lit/fo 1948 146 „ 223 „ 1949 133 „ 248 „ 1950 106 „ 208 „ 1951 86 „ 190 „ 1952 92 „ 214 „ 1953 92 „ 231 „ 1954 98 „ 249 „ 1955 105 „ 258 „ 1956 102 „ 273 „ 1957 102 „ 257 „ Ez a táblázat élénken mutatja a lakosság fejadagjának lényegében alacsony értékét még abban az esetben is, ha figyelembe vesszük, hogy a lakosság jelentékeny része vízszükségletének bizonyos hányadát munkahelyén fogyasztja el. Nyilvánvaló, hogy az alacsony fejadag nem a kultúr- higiénia igényének csökkenésével, hanem a gyáripar „elszívó” hatásával magyarázható. A gyáripar vízigényének további emelkedését elsősorban a lakosság ivóvízellátása sínylené meg. A minőségi víz termelését nem tudjuk annyira fokozni, hogy az a gyáripar teljes igényét is ki tudja elégíteni és így az egyensúly felborul. Már pedig közismert tény, hogy a klasszikus vízszerzési módszerekkel nincs lehetőség arra, hogy a mindkét irányú szükségletet kielégítsük. De nem is volna helyes a minőségi vizet a lakosság kárára a minőségre különösképpen nem igényes gyáripar részére elpazarolni. Az orvoslás módjai a következők: Gátat kell vetni a gyáripar főváros területén történő túlzott továbbfejlesztésének, s azt inkább a vidékre kell előirányozni. Ezt a vízellátási problémákon felül egyéb érvek is alátámasztják. Biztosítani kell a fővárosban maradó és még bővülő ipar számára a nyersvizet. Ez egyrészt az ipartelepek meglévő saját víznyerő berendezéseinek korszerűsítésével, másrészt központi ipari vízművek létesítésével érhető el. Nem vitás, hogy az utóbbi a gazdaságosabb és biztonságosabb. Meg kell követelni a vízkészletek tervszerű felhasználását minden nagyobb ipari fogyasztó részéről. Vízgazdálkodási terv keretében fel kell ölelni mindazokat a lehetőségeket, amelyek a leggazdaságosabb felhasználást, valamint a vízzel való takarékosságot biztosítják (vízvisszaforgatás, vízátadás, tározás, kooperáció szomszédos’ üzemekkel, az elfolyó vizek kalorikus és vegyi hasznosítása a lehetőségek határain belül, stb.) Dél-Pesti Ipari Vízmű és a Kísérleti Vízmű A Dél-Pesti Ipari Vízmű vízkivétele az Illatos út meghosszabbításában a Soroksári Dunaágra települt. Vize nem minősül nyers Duna víznek, mert tisztítás folytán a lebegő alkatrészek mennyisége 800 mg/1 alatt marad. Egyébként a Dunaág ma254
