Dél-Dunántúl Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 4., 1965)
XIX. fejezet. A vízgazdálkodás és a népgazdasági ágak kapcsolata - Összefoglalás
nozjom-barna erdőtalajok és a mészlepedékes cser- nozjomok követik egymást. A völgyekben, elsősorban a Kapos völgyében, láposodás következett be, sok a tőzeges, kotus talaj. A Somogy—Tolnai dombság három részből, kistájból áll, ezek a Tolnai Hegyhát, a Völgység és a Zselic. A legmagasabb fekvésben barnaföldek, majd alattuk a csemozjom-barna erdőtalajok és a legményebb fekvésben a mészlepedékes csernoz- jomok vannak. A völgyben pedig a lápos réti és réti talajok az uralkodók. A terület további része a Baranyai szigethegység tájához tartozik. Ez geológiailag igen változatos terület, ahol a lejtőket különböző vastagságú lösz, továbbá löszszerű vályog fedi. Mészkőterületei karsztosak, míg lejtős vidékei erodáltak. A Dráva menti rész már az Alföld nagytájához tartozik. A magasabb térszínek talajképző kőzete a lösz, míg a mélyebben fekvőké a folyóvízi hordalék. összefoglalva megállapíthatjuk, hogy nyugatról kelet felé, vagy délkelet felé haladva mind erősebbé válik a csernozjom hatás. A terület éghajlati jellemzése A Déldunántúli Vízgazdálkodási Terület hazánk legkedvezőbb éghajlatú vidéke. A tél enyhe, a nyár méleg, de sohasem olyan forró, mint az Alföld déli részén szokott lenni. Mérsékelten csapadékos; csapadékellátása egész éven át egyenletes. Szélviszonyait a Mecsek tömege kedvezően befolyásolja. Legalább öt évtizede működő csapadékmérő állomásainak száma 55. Több nagymúltú állomás van, ezek egy része ma nem működik. A napsütéses órák évi összege 1900—2050 között van. Ennek a viszonylag bőséges napsütésnek mintegy 75%-a nyári félévre (április—szeptember) esik. A tengerszintre átszámított légnyomás évi középértéke 762,6—762,9 Hgmm közötti. Értéke nyugat felé haladva növekszik. A területre érkező északi-északnyugati légáramlásokat a Mecsek hegység eredeti irányuktól erősen eltéríti, Pécsett például ÉK az uralkodó szélirány. Az eddig előfordult leghidegebb január középhőmérséklete —8,4 C°, a legmelegebbé 5,5 C°, míg a leghidegebb július középhőmérséklete 18,8 C°, a legmelegebbé pedig 26,2 C° volt. A tenyész- időszak átlagos hőösszege a Mecsek és Zengő hegyvidékének kivételével 3100—3250 C°, nagyjában megfelel az országos átlagnak. A szabad vízfelületek évi párolgása 700—800 mm. A talajfelszín párolgása 560—600 mm. Az évi átlagos csapadékok a Drávától északkeleti irányban a Sió felé haladva 800 mm-ről fokozatosan a 650 mm alá csökkennek. A tenyész- időszak átlagos csapadékösszege 450—350 mm, ezek területi megoszlása követi az évi összegnek megoszlását. Felszíni vizek A Déldunántúli Vízgazdálkodási Terület nagyobb vízfolyásain a vízállások megfigyelése és rendszeres észlelése már a múlt században megindult (Duna, Dráva, Kapos). A Dunán egy-egy állomáson (Mohács) több mint 100 éves adatsor, a Kapóson (Kurd ér) a Dráván (Barcs) egy-egy állomás rendelkezik 70 éves időszakra kiterjedő adatsorral. A század elején sűrítették a hálózatot, de jelentősebb kisvízfolyásokon csak 1950 óta kezdődött meg vízmérce állomások létesítése, így ezeken rövid megfigyelési adatsorral rendelkezünk. Tíz évnél hosszabb vízhozam-nyilvántartás három állomáson (Duna—Mohács, Kapos—Kurd és Baranya csat.—Csikóstöttös) folyik. Dráván a jugoszláv vízügyi szolgálat mérési eredményeit kell átvennünk, mivel a közelmúltban itt vízhozamméréseket nem végeztünk. A vízhőmérsékleLmérések a II. világháború után indultak meg a Dunán, Kapóson és a Dráván. A Duna és a Dráva vizének minősége — területünkre érkezésekor — elfogadható, illetve csak kissé szennyezett, így a hasznosításnak minőségi szempontból általában akadálya nincs. Vízminőségek tekintetében sincs változás, vagyis a távozott vizek minősége azonos az érkezővel. A Duna és a Dráva készletét figyelmen kívül hagyva a Déldunántúli Vízgazdálkodási Trület felszíni vizeinek augusztusi 85%-os tartósságú természetes készlete — mintegy 1,5 m'Ys — a felszínalattiakénak alig több mint tizedrésze. A szeptemberi 99%-os tartóssági érték előbbinek mintegy felére tehető. Különösen eltörpül a helyi vizek készlete a Duna (1415 m3/s, illetve 778 mVs) és a Dráva (290 ms/s, illetve 220 m’/s) áthaladó természetes hozama mellett. A felszíni vízkészlettel való gazdálkodás fejlődésének iránya a Duna és Dráva hatalmas vízkincsének további hasznosítása, továbbá a kisvízfolyásokon tárolókkal való növelése felé mutat. Felszínalatti vizek A Déldunántúli Vízgazdálkodási Területen a felszínalatti vízkészletet kb. 12 m3/s~ra becsülhetjük Ehhez a jelentős felszínalatti vízkincshez még a Duna 17,5 mVs-nyi és a Dráva 5 m3/s-nyi partiszűrésű készlete járul. A végeredményben tehát kb. 34,5 mVs-га becsült felszínalatti vízkészlet 65%-a a partiszűrésű, 10%-a talaj-, 24%-a réteg-, végül 1%-a karsztvíz. Az igények az egyes vízféleségeket különböző mértékben terhelik: a partiszűrésű és talajvízkészlet még gyakorlatilag teljesen szabad, míg a rétegvizeket ivó- és ipari igény, a karsztvizeket pedig ivóvízigény terheli, a készletekhez viszonyítva jelenleg nem jelentős mértékben. A felszínalatti vízkészlettel való gazdálkodás fejlődésének iránya területünkön elsősorban a Duna és Dráva hatalmas partiszűrésű vizének hasznosítása, továbbá a terület nagy részén megtalálható rétegvízkészlet további feltárása felé mutat. Az ásvány-, hév- és gyógyvizekkel részletesebben a XIII. fejezet foglalkozik. A területegységen jelenleg 15 ásvány-, hév- és gyógyvíz előfordulás szerepel a nyilvántartásban. Elegendő számú adat hiányában a vízkészlet nem határozható meg. Első 376
