Észak-Dunántúl Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 1., 1965)
XI. fejezet. Víziutak, kikötők
l. A hajóút minimális mélysége: A Dévény—Braila szakaszon I. ütemben legalább 25 dm. Az első időszakban (1965-ig) biztosítani kell legalább 20 dm-t. A magyar és csehszlovák illetékes szervek vállalták a 20 dm helyett a 23 dm mélység biztosítását. A fenti szakaszon jelenleg meglévő, hajózást korlátozó vízmélységek kérdéseinek tanulmányozása alapján, valamint figyelembe véve a dunai hajózás fejlődésének legközelebbi távlatait, úgyszintén a Duna menti országok javaslatait, a bizottság apparátusa beigazoltalak találja, hogy az első ütemben ezen a szakaszon 25 dm (23+2 dm biztonsági tartalék) legyen az elfogadott vízmélység. A második időszakban (1965 után) a hajózás céljára 35 dm vízmélységet kellene biztosítani. Ezt a vízmélységet a Duna komplex hasznosítása megvalósítása után lehet csak elérni. II. A hajóút minimális szélessége: Dévénytől Gönyüig legalább 150 m. Gönyütől—Szulináig legalább 180 m, amit a kanyarulatokban 200 m-ig kell megnövelni. Különösen nehéz szakaszokon, kivételesen engedélyezhető a 120, ill. a 150 m. A Dévény—Gönyü közötti szakaszon két hajóvonat akadálytalan egymás mellett való elhaladásához 150 m-re van szükség, az alábbi számítás alapján: két hajóvonat szélessége 40 x 2 = 80 m, a hajóvonatok közötti távolság 30 m, a hajóvonatok külső oldalán tartalék 20—20 m (40 x 2+30+2 x 20 = 150 m). A Gönyü alatti szakaszon két hajóvonat elhaladásához 180 m-es szélességre van szükség: két ha- j óvonat szélessége 100 m, a közöttük szükséges távolság 40 m, a hajóvonatok külső oldalán 20—20 m. III. A hajóút kanyarulatainak minimális sugara: Dévénytől'—Szulináig a hajóút tengelyének megfelelően legalább 1000 m. A geomorfológiai feltételek következtében kedvezőtlen szakaszokon kivételesen megengedhető a sugár 750 m-re való csökkentése. A görbületi sugár mind a jelenlegi, mind a távlati hajózás normális feltételeit biztosító minimális méretének megállapítása igen bonyolult. E kérdés tanulmányozása során megállapították, hogy a legjobbnak bizonyult eljárás a folyam néhány szakaszán azoknak a természetes kanyarulatoknak a vizsgálata, amelyek a hajózást nem korlátozzák és ezek minimális értékeit kell alapul venni a szabályozási munkáknál. Ezek alapján megvalósításra a fenti méretek ajánlhatók. IV. A hajózó hídnyílások hasznos szélessége a Dévény—Dráva torok közötti szakaszon legalább 100 m. íves hidak az ív húrján legalább 80 m. V. Hasznos magassága a Dévény—Braila szakaszon legalább 9,5 m a hajózási magas vízszint fölött, ill. a vízerőművek megépülte' után legalább 10,0 m a normális duzzasztott vízszint fölött. VI. Zsilipek hozzávetőleges minimális mérete* a Dévény—Gönyü szakaszon: hasznos hosszúság 230 m hasznos szélesség 24 m mélység a küszöbnél 4, 5 m a Gönyü—Budapest szakaszon: hasznos hosszúság 260—310 m hasznos szélesség 3'2— 34 m mélység a küszöbnél 4,5 m A zsilipek űrszelvényeinek kiválasztása igen bonyolult kérdés, meghatározásánál a jelenlegi és jövő dunai áruforgalmat, a meglévő hajótípusokat és a jövőben a hajóvonatok méreteit és összetételeit vették alapul. Az előirányzott méretek kiválasztása az alábbi összetételű hajóvonatok átzsilipelésének számbavételével történt: Dévény—Gönyü-szakaszon : három hajó libasor- ban és két hajó egymás mellé csatolva (a méretek ugyanazok, mint az osztrák felső Dunán), Gönyü—Budapest szakaszon: három (260 m), vagy négy (310 m) hajó libasorban és három hajó egymás mellé csatolva. Az Ajánlások javasolja a zsilipkamra' két részre osztását is az önjáró áruszállító hajók átzsilipelésénél, ezzel elérhető idő és víz- megtakarítás figyelembevételével oly módon, hogy a kisebbik kamra hasznos hosszúsága legalább 100 m legyen. VIII. A folyam fölötti átvezetések hasznos magassága a magas hajózási vagy normális duzzasztott vízszint fölött: a) távvezérlő, távíró és más alacsonyfeszültségű vezetékeknél legalább 16,5 m, b) magasfeszültségű vezetékeknél 110 kilo voltig 19.0 m, c) magasfeszültségű vezetékeknél 110 kilovolton felül a b) pontban megjelölt magasságot minden további kilovolt feszültségnél 1—1 cm-el kell növelni. A Mosoni-Dunaág 14 km hosszú hajózható szakaszának minimális hajóútméretei (DB vízre von.): mélység: 2,20 m, szélesség: 60,0 m, legkisebb görbületi sugár: 600 m. A hajózó hídnyílások legnagyobb hajózási vízszint feletti magassága Győrig 6,0 m, Győr felett 4.0 m. Ezt a magasságot a közép vízi meder feletti mindegyik hídnyíiásban biztosítani kell. Az iparcsatorna — mint természetes víziút — méretei (Db vízre): szélesség: az eredetileg is tervezett és kikotort 16,0 m (fenékszélesség), mint mélység: a Mosoni-Dunaág mélységének függvényeként 2,20 m. A hajózó hídnyílás magassága a legnagyobb hajózási vízszint felett 6,0 m. Az előírt hajóútméretek biztosítását, ill. a dunai hajóút mélységének és ezzel együtt szélességének növelését a Duna komplex hasznosítási vízlépcső- kiosztása és a Dunabizottság előirányzata szerint Dévény és a torkolat között több ütemben valósítják meg (11): A 2,0 m-es hajóút-mélységet az első ütemben szabályozási munkákkal és kotrással lehet előállítani. A második ütemben a hajóút mélységét 2,5 m-re irányozták elő. A Közép-Dunán', Dévény és Moldva 371