Virrasztó, 1971 (1. évfolyam, 4. szám, 2. évfolyam 1-2. szám)
1971-09-01 / 2. szám
Horvátország 1971-ben (A magyarnevű MIRKO MEHES horvát professzor /Laurentian University, Sudbury, Ont., Canada/ rendkívül érdekes és figyelemreméltó írását teljes egészében közöljük Homonnay Elemér fordításában.) OTTHON A «népi demokrácia» hatalomrajutása óta Horvátország politikai történetének legjelentősebb eseménye a Horvát írószövetségnek a horvát nyelvről 1967-ben tett nyilatkozata volt. Bármennyire furcsán hangzik is, ez a politikai életben fordulópontot jelentő esemény nem politikai jellegű volt és nem politikusok csinálták. A magyarázat nagyon egyszerű. A politikusok már olyan sokat politizáltak a nyelv kérdésében, hogy minden ily megnyilatkozás szükségszerűen politikai jellegűnek számít, még ha nem is politikustól származik. Ez történt 1967-ben is. Normális viszonyok között és normális államban egy ilyen nyilatkozat semmiféle izgalmat nem váltott volna ki, hiszen a nyilatkozat csupán azt szögezte le, hogy minden népnek természetes joga van a maga nyelvét használni. De Belgrád centralista politikusai már olyan sokat taktikáztak a nyelvi kérdésben, hogy az adott körülmények között ez a nyilatkozat bombaként hatott. Mindent elkövettek, hogy a nyilatkozatot és aláíróit elítéljék, megbélyegezzék. De ez az elítélés nem a szakemberk, a nyelvészek részéről történt, hanem ismét politikai síkon következett be. A nyilatkozattal majdnem egyidejűleg indította meg Tomicic, a költő «Horvát irodalmi tudósító»-ját, az első olyan lapot a jelenlegi Jugoszláviában, amely fejlécén a «horvát» jelzőt használta. A lap keserű pirula volt a rendszer részére, mert a lap szigorúan a rendszer által megszabott keretek között maradt. Amikor elhatározták a lap betiltását, azt sem rendőrségi intézkedéssel, sem bírósági döntéssel nem tudták megcsinálni, mert a lap semmiféle törvény ellen nem vétett. Kénytelenek voltak cselhez folyamodni és a nyomdászok kommunista szakszervezetén keresztül megtiltották a nyomdászoknak a lap kinyomását. De a folyamatot már megállítani nem tudták és Tomicic félénken megfogalmazott gondolatai ma már általánosan elfogadott tételek, olyannyira, hogy azokat még a Horvát Kommunista Párt vezetői is magukénak vallják. A szerb—horvát egység egykor lelkes szószólói egymás után döbbentek rá a rideg valóságra. Milos Zanko volt az egyedüli, aki 31
