Veszprémi Ellenőr, 1901 (4. évfolyam, 28-51. szám)
1901-12-08 / 49. szám
49-ik szám. IV. é vfolyam. flőfizetési ár: Egész évre . 12 K. (G. —) Fél évre . . <> | (3. —) Negyed évre . | „ (1.50) VESZPRÉMI ELL NO Egyes szám ára .24 fillér. FÜGGETLEN ÚJSÁG. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Kéziratokat nem adunk vissza. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetéseket és hirdetéseket kizárólag a kiadóhivatal: Virág ntcza 103. szám, fogad cl. Felelős szerkesztő : VÁRKONYl DEZSŐ Hirdetések egyezség szerint. Nyilt-tér garmond sora 30 fillér. Bérmentetlen leveleket csak ismert kézből fogadunk el. Az adó-csavar működik. Veszprém, 1901. decz. 7. A minapában egy nyájas „Értesítés“ került ki a polgármesteri hivatalból, s a szokásos formalitások mellett kézbesítették azt jóformán minden adófizető veszprémi polgárnak. Hangzik pedig ez a „szives, de bánatos“ polgármesteri üdvözlet a következő- képen : „ Értesítés. Tele. .....................................urHőT értesítem, hogy a helybelyi p. ú. igazgatóság egyik tisztviselője az adó, — ós egyéb —. indokolatlanul hátralékban levő kincstári (adó) tartozások felülvizsgálása végeit ezen városi hatósághoz ki- küldve lett, mely alkalommal kiderült, hogy a T. czim is .... korona . . . fillér állami adóval és ez után cső pótlékokkal van hátralékban a folyó évi III-ik negyedév végéig és hogy a nagy mérvű hátralékok fenállása miatt kilátásba helyeztetett, — miszerint ellenem a legközelebbi megyei közigazgatási bizottsági gyűlésen a felelősség kimondatik, a mely esetben pedig a hátralékok behajtására állami adóvégrehajtó fog kirendeltetni a város területére. Midőn ezen tény körülményről ilyen szokatlan utón értesíteném a T. czimet, — egyúttal jóakaratulag figyelmeztetem is, hogy a mennyiben a jelen értesítés kézbesítésétől számított 8 nap alatt hátralékát nem rendezi, úgy a törvény által hatáskörömbe utalt kötelességemnél fogva a legmesszebb menő intézkedéseket leszek kénytelen foganatba venni. Veszprém, 1901. november hó 9-én. Szeglethy György, púlgármester. “ A török világ és a Bach-korszak óta nem bocsátottak ilyen kedélyes ukázt a békés polgárok nyakába. Háború idején a rossz magaviseletü városokra kirótt hadi- sarezot szokták ilyeténképen behajtani. Mit és kinek vétett ez a nyomorult Veszprém város, hogy a közterhek viselése alatt amúgy is rogyó-félben lévő polgárságot igy agyonsanyargatják? . . . Nem a polgármester rovására Írjuk e kínos állapotot, mert hiszen ő együtt szenved a polgársággal, s csak kénylelenségből használja a szigorú hangot. De hát ki követi el ezt a viviszekeziót a polgárságon? A pénzügyminiszter? Alig hinnők, mert hiszen a pénzügyminiszter ur csak az imént mutatott ki nagy gaudiummal az országházban tekintélyes államháztartási fölösleget. Mi szükség van hát ilyen körülmények között a szegény veszprémiek sanyargatására, a kiken — hir szerint — ez év végéig harminczezer forintot akarnak bevasalni, holott tavaly ilyenkorig tetemesen kevesebb adó folyt be mint az idén! Vagy talán a veszprémi pénzügyigazgatóság vezetője és egyik-másik roszindulatu spiczli-tisztviselője — a kiket legközelebb meg fogunk nevezni — inszezenirozzák ezt a hóhérkodást? Bármiként legyen ä dolog, ezt a szomorú ügyet ajánljuk a veszprémi kerület orsz. képviselőjének figyelmébe. Az övé a kötelesség, hogy felvilágosítsa a pénzügyminisztert — ha már a pénzügyigazgató ezt tenni elmulasztotta, vagy nem akarta, — a felől, mikép ezt az elszegényedett veszprémi közönséget télviz idején, mikor a jó Isten is megterheli a tél szigora ellen való védekezés súlyos gondA „Veszprémi Ellenőr“ tárczája. A beteg Péter. t— Rajz. — Irta: Reviczky Irma. Nem mondták meg neki — csak halkan sugdosták — és szájról-szájra kelt a hir, hogy szerel-- mes a kastély büszke úrnőjébe — és hogy a? viszonozza érzelmét . . . Ekkor .történt, hogy a gyilkos golyó a baj vállába fúródott ... a szivére czélozták ugyan, - de ez már másnak a tulajdona lévén elpattant róla a gyilkos ólom ... — a kis fémkeret meg-- óvta, melyben a Madonna képe mosolygott reá^ oly észbontó mosolyával, midőn magános óráiban nézegette . . . O a szegény intéző . . . És most betegen fekszik a szegény Péter. Az ápoló irgalmas nővér nem messze ül az ágytól^ Az asztalon a szoba közepén ég a zöld érj nyős éjjeli lámpa. A szoba tágas, de rideg. Ridegé mint egy agglegényé. Egy kézi munka sem díszíti a bútorait, a faj Iáit. Csak könyv, ismét könyv s irományok hevernek szerte szórva az asztalon, a pamlagon, a porlepte székeken. Az éjjeli szekrénykén azonban az orvosságos üveg mellett egy pár szál vérvörös szegfű virít. Ki hozta? Ki más, mint 0 ! . . . Ő, a ki tegnap is itt volt . . . titokban. Ő, a ki most is ott ál a félig nyitott ajtó küszöbén — előre hajlott arany bodros szőke fejecskéjével — imára kulcsolt apró kacsóival, visszafojtott lélegzettel . . . — Valami halk imaféle száll a vérpiros ajkaira . . . kérőleg emeli fel parányi apró kezecskéit az apácza felé ... de az nem látja . . . mert az átvirasztott éjjelek után, melyeket a betegszobában töltött — elnyomja végtére az álom, feje lehanyat- lik a karosszék bőr párnázatára. Éz édesdeden elalszik kemény fekhelyén. Nem látja se a fehér kezecske kérő mozdulatát, se a könytől elfátyolozott szempár' esdeklő tekintetét . . . Végre kinyitja a látogató hölgy az ajtót egészen és viruló alakja megjelen az ajtó keretében Mintha csak gyökeret vert volna a lába, úgy megáll ott mozdulatlanul és nagy szemeinek mozdulatlan tekintete végig siklik az ágyon, melyen egy halvány barna férfi fekszik. Szabályos vonásu, sötét hajú feje a fehér párnákon pihen. Szemei lecsukódva. Sötét szempillák s majdnem egyenes fekete szemöldök, fekete kis bajusz, ezek az árnyak a fehér arezon, melynek ajka vértelen. Pedig olyan szép az arcz. Olyan szép és szelíd, a fáradtan lehajtott sürü sötét szempillákkal a finom, keskeny ajkú szájjal. A takaró félig lecsúszott róla, midőn lázas álmában hánykolódott és látni engedé a széles, férfias mellet, mely most zihált, az erős nyakat, melynek kék erei alatt erősen lüktetett a vér . . . formás kezeinek egyike az ágy széléről lelóg, a másikat a feje alá hajtja. Ott állt tehát az ágyra szegezett tekintetével és nem vette észre, hogy az^ átteleni nagy tükör, visszatükrözi egész alakját. Parányi lábait, kerekded finom idomait . . . még a sötét öltönyben is — egész szoborszerü szépségét. Mert szép volt e nő, a mint ott állt, észbontóan szép! Mintha csak egy vilii lenne s a szegény Elismert skolid kivitelben s legolcsóbb áron BÚTOR
