Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1882 (8. évfolyam, 1-54. szám)

1882-08-27 / 36. szám

tankönyveink javarésze idegen szerzők művei után Írja le hazánk legtöbb vidékét. A compilator alig látott tiz magyarom, várost, mégis a „hazai társas életről" mer ítéletet koczkáztatni, alig látott drótos tótnál más eltérő fajtájút, mégis véleményt yindiealmagának hozzászólhatni a hazai néprajzhoz. Tessék kérem végig forgatni ami gyárilag készülő földrajzaink nagyhangú leírásait, mily lelkesülten, költőien írnak azok a (sohasem látott) Svajcz szépségeiről, az orosz puszták végtelenségéről és mily ügyefogyottak, a midőn a Kárpátok völgyeiről vagy a magyar alföldi élet jelenségeiről kell szólniok.

Igen ám, mert csak utánmondásokhoz, általá- uoskodásokhoz értenek. — A concrét kutatást meg nem szokták. Dicsőségük netovábbját vélik elérni, ha tankönyvet összetákolnak, de hogy hazánk habár oly kicsike zugát, balmát, völgyecskéjét átkutatnák, leírnák és önszemlélet utján szerzett adatokról igyekeznének hazánk geographiáját megérteni és ilyet szélesebb körben ismertetni — ahhoz kényelmesek.

Aki tagadólag rázza fejét mondottam állításomra, azt a magyar földrajzi társaság közlönyére utalom. Ugyan hány tanár tolla ismerteti hazánkat ? Hány benne a hazai tárgyú czikk és mennyi ezekhez képest az általáuoskodó, a tőlünk messze eső the- mákkal foglalkozó ?

A földrajzi társulat titkárának, Berecz Antal urnák ez irányú tavali panasza teljesen jogosult volt. Nem a hazai, mindig az idegen kell nekünk, még a tudomány (hál még az élvezet!) terén is. Mi magunkért. hazánkért keveset teszünk,

Azért örömmel kell S\iklay János eszméjét üdvözölnünk, mely a Balaton-egylet életbeléptetését sürgeti; lelkes elismeréssel tartozunk ebbeli ösztönzéseinek, mint a ki valóban hazafias, nemes ügyben fárad.

Más vidékeken hasonló irányú mozgalom már megindult, és habár ott még mindig csak a kezdet úttörő munkájánál vannak, a czélravezető munkásság sikerültén kételkednünk nem szabad. A fölvidéken a Kárpát-egylet működik, tudvalevő oly sikerrel, minővel egyetlen vidéki hasonlóczélu egyesület sem. Hozzáférhetőkké tette a Kárpátok legérdekesebb pontjait és irodalmi publicatiói által egy nagyobbodó írói kört teremtett, mely hol egyik hol másik hegycsoportot, völgyet, tavat mutat be a hazai és külföldi tourista-világnak. Hasouló törekvés vezérli az erdélyi Kárpát-egyletet. A völgyektől áthasogatott szép felföldet ma már jobban kezdik ismerni, és az erdélyi havasok szintén találnak bámulókra s ott évenkint megforduló amateurs-ökre. Az egylet ez idei évkönyve mind alakilag mind tartalmilag oly szép, annyira érdekes, hogy fogadom, ez irodalmi pub- licatió jövőre megkétszerezi az erdélyi touristák számát. A Tisza-Maros-közuek u. n. Délmagyarország- nak physiographiájával a Temesvárott székelő természettudományi társulat foglalkozik.

Ideje tehát, hogy hazánk dunántúli területrészében is alakuljon egyesület, mely a Balatont és vidékét ügyekeznék a tudomány (hydrographia, geológia, physiographia, néprajz stb.) s a közhasznosítás szempontjából átkutatni és azt terjedtebb kövőktöbbi vidékét is: a Bakony-Vertes csoportokat, a pécs-siklósi hegyvonulatokat, a Kába- és Dráva-völ- gyek medenczéit stb, szóval kiterjeszkedbetnék az egész Dunáutulra s teremtene egy a Kárpát-egylethez hasonlóan hatalmas és hisszük gyorsau felvirágzó dunántúli természettudományi társulatot, mely a Dunántúl s mondhatni hazánk második látnivalójáról: a Balatonról, a Balaton-egylet nevét viselné.

Ily egylet alapításával kiegészülne a láncz, mely minteddig hiányos. A Dunáutul is belépne azon tudomáuyos egyesületek sorába, melyek hazánk természeti szépségeinek és nevezetességeiuek megismertetését tűzték ki czélokul.

Egyelőre persze be kellene érnünk azzal, hogy csakis Balatonunkra irányozzuk a touristák figyelmét. Serre nézve kívánatosnak gondoljuk, hogy a Balatonhoz legközelebb eső Zala, Somogy, Veszprém, Tolna vármegyék intelligens elemei karolnák fel Sziklay János szép tervét és lehetőleg kis tagsági díjjal (p. o. 2 írttal) igyekezzenek kellő számú pártolókat szerezni az egylet biztos megalapíthatására. Az egyszer megalakult egylet fölvilágzásáról nem kételkedhetünk. Hiszen: „fortes etiam Deus adiu- vat!"

c. k. g.

A balatonfüredi versenyek.

— aug. 22-én.

Szakadt az eső, mintha dézsából öntötték volna egész délelőtt. A Kisfaludy gőzős mind ennek daczára nagyszámú férfi- és nő-közönséget hozott Budapest felől, akik ugyan nem hitték, hogy d. u. még a legszebb időben fogják a versenyt végigszemlélni. Az eső elállt; az ég kiderült és szélcsendes lett, úgy, bogy a verseny első napja a legkedvezőbbnek mondható az evezősökre, kik először is léptek ki a síkra, illetőleg szilire, a viz színére. A partokat sűrű néptömeg, a közeli halmokat falusiak, az uszoda elejét és fölét számosán, a Kisfaludy gőzöst a legelőkelőbb és a legválogatottabb közönség foglalta el. A versenyzők, majd a többi hajótulajdonosok hajói, játszi kedvvel szeldelték a Balaton hullámait, mig azalatt, a versenybírák Badacsony vitorláson ' elhelyezkedtek, a gőzös szép hölgyei pedig tarkázva edzett férfi-alakok által festői csoportokban helyezkedtek el a gőzös magasabb pontjain Keöd József derék kapitány positióját is elfoglalva, a többiek pedig a hajó födélzetén hullámzottak hol ide, hol oda, amint itt vagy ott valami látni való volt.

A verseny kezdetét taraczklövések jelezték, Oláh zenekara pedig ráhúzta. A látcsövek, az ar- ezok mind az indulás helye felé voltak fordulva, a gőzös pedig a czélponttól oldalt szemben az uszodával vetett horgonyt. Első szám: Siff hajó. Honi bajnokságért. Táv: 2500 méter. A győri csónakázóegylet „Sirály“-át Mihalkovics Tivadar, a bécsi Vindobona „Hedvig“-jét Grünsfeld Emil evezi. Az érdekeltség a czél felé közeledéssel nőttőn nő. A két hajó közel egymáshoz hasít; látszik, hogy nemes hév, ambitio dallaz inkább, mint izom. A czélpont előtt a közönség visszafojtja lélekzetét, mert érzi, Ausztria győz-e vagy Hungária, még egy pillanat és — óriási éljenzés, hurrázás jelzi, hogy a babér, a győzelem a magyaré; Mihalkovics Tivadar győzött. A tus ráhuzatott Valamint a sebzett nemes vad elrejti magát az erdő sűrűjében, úgy vonult félre a Vindobona képviselője, mialatt a győző büszke kanyarulattal gőzösünk mellé hasított elfogadandó a lelkes üdvözléseket.

Következett a kétevezős hajók versenye kormányos nélkül. Síkra szállt a pozsonyi hajósegylettől „Iza* Vayiuár Iván és Fait Arthur. A győri csóuakázó-egylettől Petz Jenő és Kovács Sebestyén. A győzelem a pozsonyiaké.

Ezek után az egyes-párevezősök versenyében a budapesti hajós-egylet „Szellő*-jében Hecs Antal (győri) a pozsonyiak „Tincsi*-jében Mosóczy István és a budapestiek névtelenjében Ocherolli János küzdöttek a babérért, melyet „Tincsi“ ragad el lelkes éljenzés közt bajtársaitól.

Az ezután kővetkező négy evezősök versenyét versenytárs nélkül a győriek névtelenje futottal czélhoz.

A négyevezős belső vitorlás hajók versenyéj ben a budapestiek győztek.

Igen erdekes és figyelmet lekötő volt a balavV... ..vV. uujuuvE v uiocii je*, mei j nicm ivcai

elénk tüntette az óriási különbséget az előbbi versenyek és e mostani között. Kézzel lábbal dolgoztak a tisztes versenyzők, többnyire koros, őszsza- kálu férfiak, kik e küzdelemben ifjakká lettek és hanyatló erejüket újra daczolóvá tették a Balaton hullámaival. Kiss Péter halász 10 Irt, Komáromi Gábor hajós 20 frt gvőzelemdíjt kapott; a legyőzőiteknek vigasztalóul 10 és 5 frt adatott. A mai versenynek vége volt, az eredmény a csarnokban kihirdettetett, a dijak kiosztattak. A győri csónakázó egylet ezüstös serleget, a pozsonyi hajósegylet aranyozott billikomot, a budapesti csónakázó egylet ezüst Triton szobrocskát kapott. — Este Ráth Zs. hangversenye, melyről hírrovatunk bővebben.

— aug. 23-án.

A verseny második napja szelet igényelt és szép verőféuyes időt. Mintha csak megrendeltetett volna, oly szépen hasadt meg a hajnal Balaton-Füred felett, elűzve minden mogorva felhőt, kieresztve a sze lek királyának Aeolusnak barlangjából éppen annyit, amennyi a vitorlás versenyhez szükség volt. Talpon is volt egész Balaton-Füred és a szépeknek legszebb része a „Kisfaludy*-n foglalt helyet, még nagyobb számmal, mint tegnap.

A verseny a tegnapról elmaradt grönlandi szandolinokkal kezdődött, melyben a győriek „Lap(Balogh Kálmán) győzött a balatonfüredi „Fogas* ellen.

Ezután a vitorlás verseuy keltett rendkívüli érdekességet, már csak azért is, mert hazánkban ez volt az első ilynemű verseny. Első szám: Négy tonnán felüli yachtok. 1800 méter táv, bolyokkal övezett háromszögben.

A taraczkdurrogás közt eleresztett Gosling Andley angol követségi tanácsos „Királynő“-je, vezeti Szarvasy Sándor; dr. Némethy Ernő k. ügyész és Balogh Kálmán földbirtokos „ Herczegnő* je, vezeti Szilva Károly; Young Richárd „Mariská‘-ja, vezeti Haris, megindultak teljes széllel és mint villám szelték előttünk át a vizet és a levegőt egyszerre. A meddig lehetett, látcsövek, szabad szemek kisérték; de, uram teremtőra, ezek is belefáradtak a sok nézésbe.

Ezalatt a gőzösön, mely a versenyzők után vette útját, uj élet kezdődött; a fiatalság tánezra perdűlt és járta azt az igazi ropogós és kopogós csárdást, amelyet csak magyar lábak tudnak igazán járni még egy gőzős ingatag fedelén is.

Különösen kedvderítő volt egy köztiszteletben álló mezőföldi veterán urnák abbeli aggályos kér- dezősködése. vajon van-e valaki, aki neki meg tudná mondani, mi az a boly, mert ő mindenütt hallja és olvassa, boly, boly-felügyelő, de akit eddig megkérdezett, egy sem tudta felvilágosítani. Végre akadt ép egy boly-felügyelő, aki megmagyarázta. hogy az bizony azon pontoknál levő jelnek a felügyelője, a melyeket a versenyző hajóknak meg kell kerülni. Na lett erre nevetés és óriási köteke- dés, amely felért magával e nap érdekességével, mit még növelt a visszatért boly-felügyelőknek la- mentálása, hogy nekik távul a társaságtól egy magános hajócskában kellett urambátyám híresekké vált „boly“-ai körűi a felborítással fenyegető hullámokkal küzdeni, mig urambátyám kényelmesen szikrázhatta a gőzösön pattogó boly-vicczeit.

Érdekes volt látni Keöd kapitányt is, amint mosolygó arczczal fogadta a különböző óhajokat és kívánságokat, melyek néha egymásnak ellen is mondtak. hogy a gőzös ide, erre, arra menjen vagy álljon. A sok javasló, tanácsadó közt ő volt az egyedüli, aki mindig a legjobbat tette és a gőzöst ugyancsak riktiioztatta majd ide, majd oda.

Egy másik tisztes ur meg el nem tudta gou- dolui, hogy azok a matrózok miért szedik le azt a tömérdek zászlót miuduntalan arról az árboczkötél- ről, amint a hajó egyet fordult vagy kanyarodott. Alig fordult a jó ur egyet kettőt, már megint ott lábatlankodtak azok a matrózok a nyalább zászló fel- és lehúzásával. Persze, a matrózok is, megmosolyogták a jó ur laikus nézetét.

Egy perezre csődület lett; mindenki felugrott helyéről. Mi történt? Két edzett fiatal reggatista belefordult egy szandolinról a Balatonba. Csurrou vizesen jött ki mind a kettő, a közönség örömmosolya közt.

Végre a versenyzőkre is fordult figyelem. — Nyomban az első elindulók után indult Nádasdy FpTpncz gr. „Szélvész* e, általa vezetve; Young

jf I31Ü0 ltiuuil J« *3UI»VV> V- v j XUí.l ti a

zetve. A diadal a „Királynődé és a „Szélvészéé lett, melyeket lelkesen megéljeneztek és a tiszteletdíjakat vezetőiknek kiadták.

A szép és valóban érdekes versenynek kiegészítéséül, és a győzők megtiszteltetésére diszlakoma rendeztetett a nagy vendéglő éttermében, hol alkalmi pohárköszöntések emelték Balaton-Füred ezen első sikerült versenyét azon magaslatra, amely felé most már évről évre mindig fog újabb meg újabb verseny törtetni.

— aug. 24-én.

A harmadik versenynapnak talán még jobbau kedvezett az idő, mint az előbbieknek. Uszó-verseny volt e napon, mely Szekrényessy Kálmán győzelmével végződött déli 12 órakor. Versenytársai közül többen kiállottak, de az edzett férfi legkitűnőbb versenytársát Borbély Sándort is legyőzte, ki utánua negyedfél perezre ért czélhoz. — Szekrényessy aranyérmet, Borbély ezüstérmet kap.

Felhívás.

A Veszprém járási községi s körjegyzőkhöz.

Tisztelt kartárs urak! A magyarországi községi és körjegyzők központi egylete, mint tudjuk, szeptember hó első felóben fogja évi rendes közgyűlését megtartani. A tárgyak, az ügyek és kérdések, melyek ezen gyűlésen megoldására várnak, oly rendkívül fontosak"^ hogy bátran mondhatnánk, mikép azok a t. kartárs araknak mintegy személyes érdekeikkel azoll0Sa e közgyűlésen nekünk, mint már miniszteri megerősítéssel is ellátott alapszabállyal Veszprém vármegyei központi egyletnek, magunkat képviseltetnünk kell; e végett tisztelettel kérem a t, kartárs urakat, hogy. jövő hó elsején, vagyis szeptemberi 1-ső napján Veszprémben a Korona vendéglőben d. e. 10 órakor e tárgyban tartandó értekezletre kivétel nélkül megjelenni szíveskedjenek.

A központi egyletbe való belépésünk egy le- tünknek s ezzel érdekünknek csak előnyére válik és a mostani úgyszólván legalkalmasabb időben ezt elmulasztanunk megbocsáthatlau hiba volna,

A közönség és a raegyehatóság részere megjegyezzük, hogy ilynemű mozgalmainkkal egyedül csak a magyar közigazgatásnak teszünk jelentékeny szolgálatot Ugyanezen időben reméljük, hogy egyletünknek újjászervezését is eszközölni fogjuk. T. kartárs urak közül ki elmarad, csak azt fofja be- bezonyítani. hogy saját érdekéről a szó nemes értelmében fogalma nincs- Végül szabadjon hinnem, hogy a hírlapban való meghívás az elmaradás ürügyéül nem fog használtatni. Magán-meghivónkban a kitett határidőt mellőzni és e határidőt megtartani kérjük.

Nagy-Vázsony, 1882. augusztushó 25.

Mező Imre,

id. elnök.

VIDÉKÜNK,

Balaton-FUretJ, aug. 22-én.

Tekintetes szerkesztő ur!

„Molnár Aladár emlékszobrára, újabban adakoztak. A 29-ik számú gyüjtőivre Adorján Miklós ur Csurgón a tanítóképezdei ifjúság közt ismét 6 forint.

A 138-ik számú gyüjtőiven Samu József kép. igazgató ur Kun-Félegyházán gyűjtött összesen 12 frt 33 kr.

A 91 i-ik számú gyüjtőiven nagys. Stáhl György veszprémmegyei kir. tanfelügyelő ur gyűjtött: Forintos Ede ur 1 frt. Tömör Sándor 20 kr. Barbély Lőrincz 20 kr. Venger Mihály 1 frt, — összesen 2 frt 40 kr.

A 658-ik számú gyüjtőivre a délmagyarországi tan. egyl törökkaniz.sai fiók egylete küldött 2 forintot.

713-ik számú gyüjtőiven Dezső Lajos ur Sárospatakon gyűjtött összesen 8 frt 80 kr.

A 612-ik számú gyüjtőiven Háda Sándor ur « korp£Pm«£[ppi pv. ref tanító-egylet tagjai közt gyűjtött összesen 9 frt 20 kr.

A 627-ik számú gyüjtőivre a fehérmegyei tantestület küldött 10 frt.

A 885-ik számú gyüjtőiven Mindszenti Péter ur Tarnóczán gyűjtött összesen 9 trt 80 kr.

A 292-ik számú gyüjtőivre Boronkay Károly ur küldött Nagy-Kanizsáról 5 frt. — Főösszeg 487 forint 48 kr.

Kiváló tisztelettel maradtam a tek. szerkesztő urnák alázatos szolgája

Sváb Lajos,

egyl. pénztárnok.

Fájdalmunk.

A községi- és körorvos urak hallgatnak, kötelességérzetem parancsolja, hogy tovább beszéljek.

Jelen sorok tárgyalni kívánják az 1876-ik évi

14. törvényezikk azon poutjait, melyek a 7 éven alóli gyermekek egészségügyét rendezik és érinteni akarja a körorvos ügyköréből a szegény betegek gyógykezelésére vonatkozó pontját.

A szóban levő törvényezikk nevezett pontjai igy hangzanak:

19. § A gyermekek egészségi állapota hatósági felügyelet és intézkedés tárgyát képezi.

emlegették, mint a ki a magyar jogi tudomány büszkesége lesz egykor, mind idebenu Magyarországon, mind pedig odakünn, az egész nagyvilágban. Az öreg ur boldogságához még ez is hozzájárult.

így teltek az idők csendes békességben. Év múlt el év után, minden nevezetesebb esemény nélkül, egészen addig az időszakig, amely ami egyszerű történetünket nagyon megzavarja, s mely sok ember életébeu határköve volt a boldogságnak!

Értem az 18* —ki esztendőt.

Ebben az évben nem volt tél deczemberben, januáriusban, mikor az emberek térdig érő havat szoktak várni, s mikor máskülönben úgy hófúvások kergetik be a szegény vándort az utszéli csárdákba : szép, derült idő járt, alig egy kis hidegséggel; a hévmérőben nagyon ritkán szállt a higany a fagypont alá. Ha némely nap be is vonták a szállongó pihék némi fehérséggel a háztetőket: a másik nap hő sugarai egészen leolvasztották azt onnan. Az emberek nagyon csóválták a fejüket: fekete karácson, fehér husvét. A tél nem szokott adós maradni a havával. Ha meg nem adja januariusban, áprilisban vagy májusban bizonyosan itt lesz. Csak hogy ebben az esztendőben nagyon megcsalatkoztak. Nem jött el a hó. Hanem e helyett a rákövetkező nyár szintén követte az öreg tél példáját, s megvonta az esőt a földtől. Rekkeno melegek jártak ; egy felhőt nem lehetett látni az égboltozaton. Voltak napok, a melyeken a mezőn járó embert egyszerre csak eldöntötte a nap szúrása. A föld a nagy melegben egészen megszikkadt. A növények lehajtották a fejeiket, a levelek elfonnyadtak, a fű

nem is volt zöld, hanem sárga. S akkor azon az egész vidéken sem aratott senki. Azelőtt jómódú emberek otthagyták megszokott földjeiket: s elmentek idegen népek irgalmáért. A szegény szántóvetö nép koldussá lett. Mindent tönkretett az a nagy ellenség, mely a háborúval egyenlő pusztításban: a szárazság.

S e rémnek csapását nemcsak a földmivesek érezték. Kihatott ez mindenkire, a ki az ország e részével érintkezett. S hány ember van összesen, ki a gazdálkodókkal ne volna összeköttetésben? Kereskedők, kik csak ezen osztály vásárlásaiból élnek; nagy urak, kik bérletre adott földjükért semmit sem kapnak; procatorok, kik elvállalt perekért senkitől sem látnak fizetést?

Nem volt ebben az időben egy városban sem élet. Kereskedők kinyitották boltjaikat; ott állhatták az ajtóban, a nélkül, hogy egész nap láttak volna. Vig, gyümölcsös asszonyok, kiknek perlekedő zaja máskor órákig eimulattató látványt képezett a piaczi közönségnek, ki sem rakodhattak: nem volt mit árulniok. A hús ára háromszorosan felszökkent; nem volt takarmány a marháknak. Idegen országbeli művészek, a kiknek mutatványait máskor az egész város elnézte: járhattak órákig az egy szál kötélen, anélkül, hogy csak egy ember is figyelt volna rájuk. Gazdag emberek úgy éltek, mint a koldusok; titkolták nagyon, de azért azt mégis lehetett tudni. Az ismerősök lehajtott fővel köszöntötték egymást. Volt valami szomorú, sirbavágyó a pillantásukban, mintha mondták volna egymásnak : „Látod, látod, mire jutottunk!“ Nem sírtak, nem

panaszkodtak; oh! de az a hallgatás rosszabb volt a sirásnál. Ha az egyik ember a másikat meglátta elfelejtette a maga keservét; csak a másik facsarta el a szivét: az a nyomorúság, ami annak az arczára volt kiírva.

Lassankint csak kezdték bezárni az emberek a boltjaikat. Először benn a kisvárosokban, ahol a kisebb kereskedők nem bírtak eleget tenni a fizetési kötelezettségeiknek. Szép sorban tönkrejutottak. Ezeknek a búkását már odafenn is megérezték; tekintélyes nagykereskedők, kik vidéki clienseik fizetésére számítottak, szintén belekerültek az áramlatba. Az egész országot átjárta ez a csapás és senki sem tudott segíteni rajta.

Az öreg Szombathy sem tudta kikerülni. Először csak szép sorban előszedegette a múlt évek pénzmaradványait: tekintélyes összegeket. Az is elfogyott. Úgy eltűnt, mint a csepp a tengerben. Attól fogva, aki ráért ilyesmikre ügyelni, sokszor láthatta az öreg urat, a mint komoran maga elé nézve órákig elgondolkozott. Elmerülésébeu nem is tudta mi történik körülötte? A felesége sokszor meglepte igy, s olyankor végig simítgatta tüzelő homlokát: Ne busulj édes öregem! megsegít bennünket még az Isten! S hitték, hogy megsegíti őket.

De a hit nem használt. Egy hónap múlva a Szombathy kereskedése is zárva volt. Mindenét lefoglalták.

„ .És a baj nem szokott egyedül jönni. Ha az első itt van: nyomban követi azt a második. A kire az a czim, amelyet szerencsétlenségnek hívunk, rátette az első kezét, egyhamar újra el nem ereszti.

A Szombathyék házába egy ismeretlen vendég lépett: a szomorúság. Ha az öreg ur és az öreg asz- szonyság találkoztak, mindegyik vig arezot akart mutatni, s vigasztalni igyekezett a másikat. De azért ha elfordultak egymástól, mindegyik gondolta magában: Jaj, édes öregem, de áldott jó is vagy te! Az én szomorúságomat akarod enyhíteni, mikor a magadéval sem bírsz! S könyes pillantást vetettek egymásra, amelyet mind a ketten megértettek.

Pedig micsoda kis baj volt ez még ahhoz képest, a melyet az Isten a szegény Szombathyra mért.

Meghalt a felesége. Bánattól-e, vagy régi sziv- bajában-e, nem lehetett tudni.

Oh! ezt a bánatot nem értitek ti, a kiknek még részetek nem volt benne. Mikor azt, akit egész életiiukben csak szeretni tudtunk, főidbe teszik, mélyen s hideg hanttal födik be, hogy soha meg ne lássuk többé! A pap vigasztal: Isten adta, ő szólította el, dicsértessék az ő neve! De a szerető szív nem nyugszik meg ebben, hanem zúgolódva kiált a fellegeken túl a lakóhoz: Oh! miért szólította már el? Ha teremtette, miért adta csak szomorúságunkra ?

Úgy emlékszem arra a napra. A harangok zúgtak és siratták az elköltözöttet. Tengernyi nép kisérte el a megboldogultat örök nyugvóhelyére. A kocsi után ment az öreg Szombathy, egyik karjával a fiára támaszkodva, bólogatva a fejével s beszélve a halotthoz töredezett hangokat: Itt hagytál engem szerencsétlenségben, mentél magad örök üdvösségre. Édes feleségem! Én magam maradtam. Ezen az egész világon senki sem szeret többé. S