Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1878 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1878-06-30 / 26. szám
IV. év föl vaui. 1878. 26-ik szám. Veszprém, Junius 30.-s»a és „Hív. Értesítő“ megjelen minden vasárnap. Előfizetési dij : Egész évre ■ - 6 frt kr. Félévre ... 3 frt kr, Negyedévre . 1 frt 50 kr. Egyes példány ara li> ki*. KÖZGAZDASÁGI, HELYI ÉRDEKŰ, MIVELÖDÉSI ÉS öl« aKß== VESZPRÉM i MEGYEI HIVATALOS HETI KÖZLÖNY. fcSzerkesztőség és kiadóhivatal : Vár, 4. sz. Hirdetéseket, valamint helybeli előfizetéseket is, elfogad és nyugtáz KRAUSZ ARMIN kSnyítetoikedéie Ve:ipt4mbsn. HIRDETÉSEK egynasábos petitsor 6 kr. NYILTTÉR jietitsoronkint 15 kr. » kiilidn minden beigtatásért 30 kr. bélyeg. J Előfizetési felhívás! Az új évnegyed közeledtével tisztelettel kérjük lapunk pártolóit, szíveskedjenek további támogatásukra bennünket kegyesen méltatni. A „Veszprém“ és „Hivatalos r Értesítő “-re előfizethetni: Egész évre . . 6 frt — Félévre . . . 3 frt — Negyedévre . . 1 frt 50 krral. Veszprém, 1878. jun. 22. LÉVAY IMRE, szerkesztő' és kiadó. A magyar és a zsidó faj. Az egyszeri öreg principális, midőn észrevette, bogy fiatal nejének ugyancsak udvarol a nyalka patvarista, így förmedt rá: „Audiat, mit tenne, ha a maga káposztás kertjébe tolvaj járna?“ A patvarista sem volt rest, „huszonötöt csapatnék“ úgy mond „a csőszre.“t „Hm“ nyögött az öreg úr egyet, de többé sohasem merte a furfangos patvaristát ebben az ügyben interpellálni. Ez jutott eszünkbe, midőn e héten Istóczy Győző orsz. képviselő ismeretes indítványát, Zsidóország visz- szaállítását, a junius 24-iki országgyűlésen indokolta. Felhozott érvei oly kézzel fogható és meggyőző adatokat soroltak elő a zsidóság szám-, vágyó n- és erkölcsi gyarapodása mellett, hogy egy perezre sem kétkedhetünk azok helyességén; de egyszersmind oly szegénységi bizonyítvány lett ép ez indokolás által kiállítva a magyar faj tehetetlensége- és élhetetlenségéről, — amilyen még magyar ember szájából magyar ember felett nem hangzott sem az országházon belül, sem azon kívül. Mi régóta tanulmányozzuk mindkét fajt és így, amit mondunk, nem légből kapott, hanem a tényleges viszonyoknak megfelelő. Rendkiviilileg sokat és nagyot vétett a társadalom a zsidóság ellen és így önmaga ellen is. Annak az évszázados elnyomásnak, annak a különféle üldöztetésnek, melynek a zsidóság úgy felülről mint alulról egyaránt ki volt téve, nem lehetett és nem lehet más következménye, mint az, ami minden természetellenességnek, hogy ép az ellenkezőjét eredményezi annak, amit terv szerint eredményeznie kellett volna t. i. az elnyomottak győznek az elnyomók felett. És lehet-e ezen csodálkozni? Épen nem. A társadalomnak, mint társadalomnak, nem volt volna szabad zsidót és nem zsidót ismerni, hanem csak embert és embert. Nem volt volna szabad javítni és torolni, jutalmazni és büntetni máskép, mint csak amint embert lehet javítni és torolni, embert lehet jutalmazni és büntetni. Tette-e ezt a társadalom? Epen nem. Egy életre való emberosztályt leszorított a testi és lelki működésnek majdnem minden teréről; a zsidónak, mint megvetett embernek, egyedül a kereskedés volt, de ez is, ahogy úgy, megengedve, ebből az egyirányú foglalkozásból kellett a szegény családatyának sokszor vajmi soktagú családját fenntartani. Csoda-e, ha számító tehetségének minden lekisebb porczi- kája folytonos működésben és így" folytonos művelésben volt? Csoda-e, ha a megélhetés és a család-fentartási ösztön olykor oly térre sodorta, mely a társadalmi morállal nem volt épen teljes összhangban? Csoda-e, ha a megvettetés-szülfe szégyenpír boszúra és elvetemedésre vitte és ezen érzet átöröklött apáról fiúra, fiúról unokára? Sem a természetben, sem a társadalomban nem történik semmi ok nélkül és így ez sem maradhatott káros visz- szahatá8 nélkül. Ma szabad a zsidó, minden téren működhetik, kifejtheti tehetségeit úgy, amint akarja. Nincs mit megütköznünk, ha láthatjuk, hogy a munkához szokott ész és kéz bámulatos eredményeket képes felmutatni úgy anyagilag, mint szellemileg és mások, kik így tenni nem tudnak, elmaradnak, el kell maradniolc, mert csak igaz marad az, amit a latin így fejez ki, labor improbus omnia vincit. A magyar faj kényelmes, mert úrnak született; a folytonos és kitartó munkára nem való, mert vére mindig változást óhajt, jobbra vagy balra, az mindegy, csak a meglevővel nem tud kibékülni. Vagy. kérdjük, melyik magyar ember tudna rongyszedés-, nyers borgyűjtés- stb. dolgokkal bíbelődni ? Vagy melyiknek van türelme egy és ugyanazon ügyben lótni futni nap-, hét- sőt évhosszaut szakadatlanúl ? Van-e a magyar embernek elég türelme, hogy évekig elüldögéljen egy füstös kis boltnak nevezett lyukban várva a vevőket? stb. Azután meg megvan-e a magyar fajnál, ami a zsidónál dicsérendő fokban megvan, a takarékosság még akkor is, ha már, mint szokás mondani, megszedte magát? Mértékletes-e a magyar faj annyira, mint a zsidó? Nem rontja-e el úgy magát, mint utódjait a mértékletlenség által, míg a zsidóság, mint Istóczy maga mondja, még a cholera alatt is szaporodást tűntet fel, ami a magyar fajról épen nem mondható. A magyar szülének törvény és hatóság kell, hogy egy-két gyermekét iskolába adja: a zsidónak, ha tíz van, tizet taníttat és képes rongyosan ajtóról ajtóra össze- koldúlni azt a kis tanpénzt, de gyermekét nem hagyja. Teszi-e ezt a magyar faj? — Felpanaszoljuk, hogy a sajtó, ezen elismert nagy hatalom, az ő ke- zökben van. Megütközhetünk-e ezen? Ki vállalkozik a magyaroknál a hírlapírásra? Többnyire éhenkórász, selejtes fiatal emberek, kiknél sem elv , sem jellemmegállapodás nincs, tisztelet becsület azon kisebbségnek, mely ezen kategóriába nem tartozik. Tehát a tér, a nagyhatalmi tér ismét át van engedve másoknak, vállalkozóbb természeteknek, amilyeneket terem eleget a zsidóság. Sokat lehetne még itt felhozni, ami szégyenpírt vonhatna a magyar faj arczára, de egy szűkkeretű czikk nem lehet színhelye az ily részletes elmélkedésnek. Mindennek daezára nem féltjük mi a magyar tájt attól, hogy végkép el fog bukni; hisz innen-onnan ezer A „VESZPRÉM“ TÁRCZÁJA. A hajós tündéré. Egy sajka jár a vészes tengeren, Hol utat messze part felé vészén; A messze parton egy kis fény ragyog, Mint ködőn át a rezgő csillagok. Oly messze a part, s oly közel a vész, A sajkás már-már áldozatja lész; Örvény kereng, a hullám fenn tolul, S sírhalmaképeu már-már ráborúl. Oh hányszor hitte, hogy már ott leszen, Hol megpihen majd végre édesen; Felejti a múlt fáradalmait, Békén nyugoszva megtört karjait. Ha köd borúi útjára feliegűi, Hogy nem láthatja: hol a fény elül, Oh hányszor szállja meg a csüggedés, Hogy ennyi bajhoz ereje kevés! S ha csüggedetteu karja így lehull, Özemére rég várt áloméj borúi, És mélyen alszik álma éjjelén, Hogy új erőre keljen a szegény. S álmában ím egy tündér ott terem, A sajkát az viszi a tengeren, Kormányát tartja, úgy vezéreli A part felé, hol majd nyugtátleli. S minőt nem adnak földi hangszerek, Ajkán oly édes bűvös dalt zeueg; S dalán a sajkás álma édesebb, Tündöklő álma képe hímesebb. Ott jár a völgyek hűvös áruyokán, Karján a szépség s jóságszülte lány; Mögötte a múlt fáradalmival, Közötte a lomb száz zengője dali. A szökkenő ér játszva csordogál, Bokros virágok nőve partinál; Ezüst felhők a tiszta kék egen... Betelve szíve vágya teljesen! Oh szép Remény! mig küzd a vészen át, Ne hadd, ne hadd el éltünk csóuakát, De vezesd híven ama parthoz el, Hol szívünk vágya végre nyugtot lel! ERÖDI DÁNIEL. Békés csabai tapasztalataim. Érdemesnek tartom a „ Veszprém" t. olvasóival megismertetni azon tapasztalatokat, melyeket a legközelebb megtartott második országos vándorgyűlés alatt Békés-Osabán tettem. Pünkösd szombatján értünk oda egyszerre több vasúti irányból; az indóháznál, uem nagyítom a dolgot, körülbelül négyezer polgár és ifjú fogadott, kik közt az intelligentia is erősen képviselve volt. Az ifjúsági kör elnöke Launer barátom üdvözölte az érkezett vendégeket, kiknek nevében csekélységem volt az a szerencsés, aki válaszolt és a maga nemében nagyszerű fogadtatást megköszönte. A bevonúlás imposáus látványt nyújtott; trombitás banda kísért bennünket és amerre az óriási néptömeggel vonúltunk, mindenfelé éljenzés és kendők lobogtatása az ablakokból jelezte a lelkesedést és örömet. Az ifjúság körhelyiségénél megálltunk, hol Gelléri Mór, mint tőle másként uem is várhatni, talpraesetten diktiózott. Ezután vendégszerető barátaink karon fogtak bennünket és vittek kitkit kijelelt szállására, hol már csak úgy párolgott felénk az a jó alföldi magyaros ebéd, mintha nektárt vagy ambróziát ízlelt volna különben meglehetős éhes gyomrunk. Az ismerkedési estély sem volt untató, mert biz az, mi tűrés tagadás benne, reggelig tartott, és így abból a másoknak alvásra szánt időből alig jutott két óra. Szombat este 9 — 10 óráig minden toronyban harangoztak, ez által a tanyákon lakóknak tudtul adták, hogy holnap jőjenek ám be a városba mert kétszeres ünnep lesz, ami csakugyan úgy is volt és nekem volt alkalmam e nevezetes városban meglátni azon gazdag népet, melynek nincs szüksége adóexe- cutióra. Először az evangélikusok templomába mentem reggeli 9-kor; az ülőhelyeken, szinte hihetetlen, voltak közel kilenc/,ezerhétszázan, ide nem értve az álló fiatalságot. Minden korbelinek megvan a maga helye és, ami fő, mindegyiknek kezében a vaskos nagy biblia, melyet még a legnyalkább legények is büszkén visznek hónuk alatt a templomba. A nők öltözéke tiszta és telette drága; selyembársony bő kötény, selyemkendő, fekete piros, kék szoknyák, drága csipkékkel az iugújj, magas sarkú piros, zöld, fekete papucs, a legdrágább színes szalagok a hajba fonva. A férfiak bő perkál, sifon, kilencz rétű gatyával és e fajta köténynyel, selyem- vagy finom bársony-mellénynyel, és bő, úgy nevezett borjúszájú inggel, pörge kalappal voltak láthatók, az édesebbek pedig fekete, teveszőr-nadrág- és dolmánynyal. Ezt láttam a katholikusok- nál, ezt az oláhokuál is, csak az izraeliták voltak itt is azon divat emberei, mint másutt. Ezen nagyobbrészt tót ajkú város földbirtokosai igen szép emberek, nem csoda, mert igen sok szép leányt is lehet itt látni. Felette sok férfinál láttam olyasmit is, ami különösen kánikulában rendkivülileg terhes, tudniillik, akkora haspoczakot, különösen a negyven évet meghaladottaknál, hogy szíjjal kell felkötni, ha tisztességesen járni akarnak. Ez épen nem nagyítás; egy szíjgyártó, kinek üzletét megtekintettem és felette sok széles szíjat találtam nála, kérdésemre azt válaszolta, hogy ez itt a legjövedelmezőbb és legkeresettebb czikk, mert itt minden jóravaló ember felköti a hasát, (másutt meg, fájdalom, még szegre is akasztják gyomrukkal együtt. Szerk.) itt leginkább csak azokból választanak elöljárókat, akiknek két szíjjal van a hasuk felkötve. Hogy milyen ott egy eladó leány hozománya, illetőleg, hogy készítik ott elő a leány stafirungját, arra legyen elég felemlítenem, hogy egy nagy úr kíséretében nehány földbirtokoshoz benéztem, különösen egyhez, ki egész családjavai együtt az úgy nevezett eresz alatt volt a ház előtt. Ott ült apraja Lapunk mai számához „A Franklin-Társulatnak előfizetési felhívása újabb kiadványairól“ és egy félív „Hiv. Ért.“ van csatolva.
