Verhovayak Lapja, 1944 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1944-11-29 / 48. szám
8-ik oldal 1944 november 29 JÓKAI MÓR REGÉNYE: a kőszívű EMBER FIAI (Folytatás.) Leonin átölelte Ödönt és szaladt vele a part felé, míg havat ért, a hova lefektetheté, akkor neki gyürkőzött a' munkának. A jó emberek unszolták hogy öltözzék át előbb a kozák őrtűz mellett száraz ruhákba. — Nem addig, mig szemét kinyilva nem látom. Minden öltöny jéggé fagyott rajta. A MÁSIK KETTŐ. Most hagyjuk el az egyik fiút, az orosz róna haván fekve, meztelenül a téli ég alatt, a mint jámbor idegen pórok dörzsölik merev tagjait s egyetlen barátja lesi elkékült ajkainak, halott szempilláinak megmozdulását, hogy megkérdezhesse tőlük: “látod-e még csillagaidat?” Verhovayak Lapja Miért idegeskedik? Gyújtson rá OLD GOLD! A “Magyar király” akkoriban egyike volt a legdiszesebb fogadóknak Bécsben; különösen látogatott helye magyarországi úri vendégeknek s magyar katonatiszteknek. Egy fiatal huszártiszt halad fel a vendéglő első emeletének lépcsőin szép délceg ifjú, széles vállain, telt idomain megfeszül az öltöny; telt piros arcához hetykén kipödrött hegyes bajuszt visel; akkoriban még az egész hadsereg tisztikaránál csak a huszárok kizárólagos jogát; sikája büszkén lehúzva szemére. Olyan kevély a fej hordozása, mintha az egész világon ő volna egyedül huszárkapitány. A m'nt az első emeletre fölér, egy percre megállítja valami furcsa jelenet a mellékszobákhoz vezető folyosón. Egy ősz ember, simára borotvált arccal és hosszú porköpönyegben veszekedik egész haragban három pincérrel és egy szobaleánnyal. A pincérek és szobaleány pedig a legnagyobb hódolattal és szolgálatkészséggel iparkodnak tetszésére szolgálni, a miért az öreg ur még jobban dühöckcdik; és szidja őket hol magyarul, hol diákul. A mint az öreg ur meglátja a huszártisztet, ki egy percre megállt a zajra, oda kiált hozzá (föl sem tette, hogyha huszár, hát magyar ne legyen): — Ugyan édes tiszt ur, legyen olyan jó, jöjjön ide és magyarázza meg a dolgot ezeknek a stomfaxoknak, akik nem értenek semmi nyelven. A huszártiszt oda ment. Ráismer az alakra, hogy ez pap. — No hát, mi baj, páter? (Folytatjuk) Alma “Méz” segíti védeni az O. G.-okat CIGARETTA SZÁRAZSÁGTÓL Old Gold pompás vegyüléke sok finom dohánynak ... egy csipet ritka, külön zamatu Latakia levéllel... be van permetezve Alma “Méz”-zel... hogy segítse védeni cigaretta szárazság ellen. Próbáljon egy csomagot! VEGYEN EXTRA 3100 ÉRTÉKŰ BONDOT! HALLGASSA a WHICH IS WHICH?-t szerda estéken CBS és a THE COMEDY THEATRE-t vasárnap estéken NBC Fiők-hirek (Folytatás a 7-ik oldalról) mekét, olcsóbban jut a kötvényhez, mintha újévig várna vele. Bővebb felvilágosításért szíveskedjék az ügykezelőhöz fordulni, kinek cime: R.F.D. 4, Box 295, St. Cíairsville, Ohio. Ifj. Gyergye Mihály, ügykezelő 291-IK FIÓK.—COATESVILLE, PA. — Évi gyűlésünket december 10-én, vasárnap délután 2 órai kezdettel tartjuk meg a református egyház iskola termében. Adorján Lajos, ügykezelő 292-IK FIÓK. — MANVILLE, N. J. — December 17-én tartja meg fiókunk évi gyűlését délután 2 órai kezdettel a református templom alatti helyiségben. Gyűlés után ételt, italt szolgálunk fel. Jelen lesz a gyűlésen Ári Béla igazgató és Cher Ferenc kerületi szervező. A gyűlés fontos ügyeket tárgyal meg és a jövő évre megválasztja a tisztikart is. Lizák Ferenc, ügykezelő 296-IK FIÓK. — SPRINGDALE, PA. — Fiókunk rendes havi gyűlését december 3-án, vasárnap tartjuk meg s ezen a gyűlésen lesz megtartva a házgondnok és a fióktisztviselők választása is. A házgondnokot titkos szavazattal választja meg a fiók tagsága, mely délután 2 és óra óra között adhatja le szavazatát. A rendes gyűlés délután 4 órakor kezdődik. Kérünk minden tagtársat, hogy jelenjen meg. Tagtársi tisztelettel KÁROLY ELEMÉR. 336-IK FIÓK. — HARRISBURG, PA. — Fiókunk évi gyűlését december 3-án, vasárnap délután fogja megtartani délután 2 órai kezdettel. Ez alkalommal fogják a tagtársak megválasztani a jövő évre a tisztviselőket. Az évi jelentés alapján a tagtársaknak módjában lesz elbírálni a fiók működését és a tisztviselők munkálkodását. Más fontos ügyek is várnak elintézésre. Felkérjük tehát fiókunk minden tagját, hogy jelenjen meg és hozzászólásával és szavazatával járuljon hozzá ahhoz, hogy a gyűlést legalább ez egyszer eredményesen tudjuk lefolytatni. Akinek kölcsöne van, szíveskedjék annak kamatát ez alkalommal megfizetni, nehogy az a jövő év kezdetével növelje a tartozás összegét. Tagtársi tisztelettel BÖRÖNDI JÓZSEF, ügyk. 342-IK FIÓK. — CHICAGO, ILL. — December 11- én, hétfőn este tartja meg fiókunk évi gyűlését a református egyház iskola termébe. Ez alkalommal tartjuk meg a tisztviselő választást is, amiért feltétlen szükség van a tagság jelenlétére. Lachman Antal, ügykezelő 361-IK FIÓK. — CLEVELAND, OHIO. — A 361-ik fiók női osztálya december 3-án, vasárnap délután pontosan 2 órakor tartja meg tisztújító gyűlését. Kocsis Andrásné, elnök Véssy Lászlóné, ügykezelő 361-IK FIÓK. — CLEVELAND, O. — A 361-ik női fiók nagyszabású disznótoros vacsorát rendez december 2-án este 7 órai kezdettel. A vacsorát táncmulatság követi. A zenét Sikora és Medve közkedvelt zenekara fogja szolgáltatni. Belépőjegy ára adóval együtt 75 cent, s a vacsorára külön 75 cent. Aki jól akar mulatni, jőjtagjai mindég gondoskodnak arról, hogy vendégeink jól érezzék magukat. Elsőrendű vacsoránk lesz, melyen hurkát, kolbászt, káposztát, sült fánkot, kávét szolgálunk fel. A vacsorát és a táncmulatságot a Verhovay Otthonban tartjuk meg. Szeretettel hívjuk erre a vacsorára nemcsak tagtársainkat, hanem a Cleveland és vidéki fiókok tagjait is. Kérjük, hogy amennyiben velemelyik testvér-fióktól töb ben számítanak eljönni, szíveskedjenek értesíteni, hogy megfelelő mennyiségű vacso ráról gondoskodhassunk. A megrendelést a következő címre szíveskedjenek küldeni; Mrs. Julia Kocsis, 1833 Colonnade Rd., Cleveland (12), O. Abban a reményben, hogy vacsoránkon minél többen fognak megtisztelni, maradunk tagtársi tisztelettel: KOCSIS ANDRÁSNÉ, elnöknő, VASSY LÁSZLÓNÉ, ügykezelő. 443-IK FIÓK. — DETROIT, MICH. — December 3-án, vasárnap délután 2 órai kezdettel tartjuk meg az évzáró és tisztviselő választási gyűlést. Kérem a tagtársakat, hogy teljes számban jelenjenek meg és hallgassák meg a tisztikar évi jelentését. Ugyancsak kérem a tagtársakat a hátralékos havidijak és kamatok sürgős befizetésére. — Minden tagtársamat elvárva az évi gyűlésre, maradok tagtársi tisztelettel Szabó József, ügykezelő jön el, hiszen a 361-ik fiók