Vasvármegye Hivatalos Lapja, 1918. január-december (16. évfolyam, 1-49. szám)
1918-07-04 / 27. szám
237 határozni, azt -saját hatáskörömben a következőleg állapítom meg: Vámdij 10%, darálás: dij 6%, poriás az összes gabonánál 2% mely a vámdij levonása után fennmaradó nettó gabona után számítható csak. A malmok, illetve molnárok egyiittléte alkalmával, hogy az érdekeltség is meghallgat- tassék, hallgassa meg főszolgabíró (polgármester) ur őket a termésrendelet 32. §-ában említett kiőrlési arányra is, s a kialakult véleményről julius hó 31-ig jelentést várok. Ugyancsak elrendelem az összes kézi darálók és malmok községenkénti összeírását is, melyek jegyzékét julius 31-ig szinte bevárni. Ami már most a termés rendeletnek a közönséget illető részét illeti, elrendelem. III. Ki kell azonban hirdetni a dobszóval majd a később máris nyomás alatt álló kiadandó plakát felhasználásával is közzétenni: 1. A termelő köteles termését miuden indokolatlan késedelem nélkül mihelyt lehet, ki- csépeltetni, mert ellenesetben azt a hatóság csépelteti ki. 2. Köteles a termelő a cséplés megkezdését az elöljáróságnál bejelenteni. 3. Az akár kézi erővel, akár géppel végzett cséplés eredményét (a kicsépelt mag mennyiségét) minden szombat este vagy vasárnap délelőtt községelöljáróságának be kell jelenteni. 4. A kicsépelt és bejelentett mennyiséget, hogy a bejelentés pontos lehessen, le kell mázsáim, litermérő stb. szerint bejelentést tenni nem szabad. A bejelentésnél a zsák súlya levonandó, ez búzánál mázsánként másfél, árpánál, zabnál 2 kgr. tehet ki. 5. A cséplőgép-tulajdonosok (vagy bérlőgép, v. kezelőgép) külön cséplési könyvet vezetni, azt a községi elöljáróságnál előzőleg hitelesíttetni s a cséplés eredményeit a községi elöljáróságnak hetenkint bejelenteni kötelesek. 6. A bejelentő-lapokat ingyen a község elöljárósága szolgáltatja ki. 7. Ha valamely héten a cséplőgéppel csép- lést nem végeztek, ezt is be kell jelenteni, valamint a cséplés befejeztét is. 8. A csépelt mag közszükségleti célokra igénybe vétetik az egyeseknek nem, csak a Haditermény Részvénytársaságnak adható el. I 9. Ha a termelő rászorul arra, hogy házi vagy gazdasági szükségletére saját terméséből valamely mennyiséget még a cséplés befejezése, illetőleg az átvevő bizottsággal való leszámolás előtt felhasználjon, ezt a mennyiséget az őt jogosan megillető egész év házi és gazdasági szükséglete terhére és saját felelősségére felhasználhatja, azonban az ilykép felhasznált mennyiségről terményenként részletezett pontos jegyzéket vezetni és ezt az elszámolás alkalmával az átvevő bizottságnak bemutatni köteles. 10. A termés a H. T. R.-t. bizományosainak már most is eladható, sőt minél előbbi eladása és szállítása kívánatos. A H. T. bizományosa a szállításról elismervényt tartozik adni, hogy a gazda majdan termésének hovaforditá- sát az átvevő bizottság előtt igazolhassa. 1. A konvenció, haszonbér, munkabér, karc, stb teljes egészében kiadandó, köteles azonban a gazda a kiszolgáltatás előtt 3 nappal a köz- ségelőljáróságnál ezt befelenteni, ki gondoskodik arról, hogy a részessel és cseléddel stb. is az elszámolás megejtessék. 12. A részesek, napszámosok, konven- tiósok, haszonbéresek, párbéresek gabonája is ép olyan elbírálás alá esnék, mint a termelők abban a pillanatban midőn gabonajárandóságukat megkapják és szinte tartoznak termés és cséplési bejelentést adni. 13. Ezen részesek állandó lakhelyükre a járandóságukat valamint a gazdák egyik gazdaságukból a másikba a gazdasági és liázi szükségletüket a főszolgabíró (polgármester) engedélyével szállíthatják el. 14. Az átvevő bizottság által kiállított elszámolási jegyzéket a termelő megőrizni s a hatóság kivánatára felmutatni tartozik. 15. A termelő az átveendő gabonát felszólításra a legközelebbi vasút vagy helyi állomásra, vagy a H. T. legközelebbi raktárába leszállítani köteles, melyért külön fuvarmegtéritést nem igényelhet, hacsak a szállítás nem 20 kilométernél távolabb történik, mely esetben külön térítés jár. 16. A fejadag őstermelő 15 éven felüli férfinél havi 15 kgr. gabona, őstermelő munkát végző családtagoknak havi 12 kgr., másoknál havi 10 kgr. gabona. Mindenről különben bővebben szól a 2680—1918. kormányrendelet, mely a jegyzőnél meglevő Közélelmezési Értesítőben olvasható.