Vasvármegye Hivatalos Lapja, 1913. január-december (11. évfolyam, 1-52. szám)

1913-06-19 / 25. szám

— 248 cs. és kir. hadapród-iskolákba leendő felvételért folyamodtak, felvételök eldőltéig, vagy's szeptem­ber 20-ig felvételi (beiratási) és tandíj fizetése nél­kül látogatják a rendelkezése és vezetése alatt álló középiskolákban, valamint az állami és községi polgári f uisko’ákban a leckéket. A vallás- és köz­oktatásügyi miniszter ur egyúttal felszólította az egyházi főhatóságokat is, hogy ezen kedvezményt la főhatóságuk alatt álló középiskolákra szintén terjesszék ki. Horvját-Szlavonországokra nézve azonban e jfe- kintetben a bán ur oly módon intézkedett, hogy a tandíjfizetés mellett ott már beiratkozott azon ta- nu'ók s üléinek , kik a cs. és kir. hadapródiskoláik­ba felvétettek, a már lefizetett tandíj, felvételi dij és egyéb járulékok visszafizettessenek. Valamely az első évfolyamnál magasabb év­folyamba va ő belépés csak akkor engedhető meg, ha az előirt előképzettségen kívül a felvételi vizs­gánál mindama katonai tantárgyak ismerete is be­igazoltatok, amelyek az illető alsóbb évfolyamok­ban é kő adatnak. 'x> A felvételi vizsga a hadapród iskolák első év­folyamába va'ó belépésnél a következő tantár­gyakra terjed ki: Német nyelv, számtan és betüszámfan, mértan, földrajz, történelem, természetrajz, termélszettan és vegytan, továbbá- a budapesti, temesvári és nagyi szebeni gyalogságii! hadapródiskolákban, v’a'amint a lovassági és a traiskircheni tüzérségi hádaprőd- isf olák magyar párhuzamos osztályait an a magyar, nyelv, végre a károlyvárosi és kamenld gyalog­sági (hadapród-iskólákban a horvíáft nyelv és pe­dig abban a terjedelemben, amelyben ezen tan­tárgyak a középiskolák négy alsó osztályában ta­níttatnak. A felvételi vizsga a fentebb említett hadapród­iskolákban német vagy magyar, illetve horvát nyel­ven, a többiekben német nyelven teendő le. A pályázóknak meg van engedve, hogy is­mereteik és tehetségeik könnyebb beiga/olása vé­gett anyanyelvűket is használhassák. Mindazonál­tal azonban ama nyelvet (nyelveket), amelyen az oktatás történik, annyira beli birniok, hogy az előadásokat követni képesek legyenek. A felvételi vizsgák nyilvánosak s azokon a szülők (gyámok) vagy megbizottjaik is jelen te­hetnek, ha ézt a vizsgahelyiiség térviszonyai 'meg­engedik. A felvételi vizsgák helyére való utazás költ­ségeit a pályázók hozzátartozói kötelesek viselni. A pályázók által látogatott iskolák1 tanterv-ei között esetleg fennálló eltérésekre a felvételi vizs­gánál figyelem fog fordittatni. 5. Az évi zsebpénz. |A! cs. és kir. hadapród-iskolákba magyar ál­lami alapítványi helyre felvett minden növendék, a magyar államkincstár által kisebb szükségleteik fedezésére jéívi 100 korona zsebpénzzel fog ellát­tatni. Kelt Budapesten, 1913. évi május havában. A m. kir. honvédelmi minisztertől. 63914—24—913. Honv. Min. számhoz. Folyamodvány-minta. 1 koronás bélyeg. Nagyméltóságu m. kir. honvédelmi minister Ur! Mély tisztelettel folyamodom Ferencz nevű fiamnak a budapesti-----------esetleg-----------------cs. és kir. gy alogsági (a traiskircheni tüzérségi) hadaptód iskola I-ső évfolyamába magyar állami alapítványi egész díj­mentes helyre leendő felvételéért. Egyúttal mellékelem a következő felvételi okmá­nyokat : 1. Fiam keresztelő-levelét (születési bizonyítványát : 2. honossági (községi illetőségi) bi­zonyítványát ; 3. katonaorvosi bizonyítványt; 4. fiamnak megkivántató iskolai bi­zonyítványait és ; 5. A vagyoni viszonyaimról szóló ha­tósági bizonyítványt; Kelt---------------1913. évi —------------­N . N. A kérvényező állása és lakhelye község, vármegye. Megjegyzés. A kérvény és a katonaorvosi bizo­nyítvány 1 koronás, a többi mellékletek, amennyiben még nincsenek bélyeggel ellátva 30 filléres bélyeggel látandók el. 11653—11913. szám. A vármegyei hivatalos lap V. rovatában közzé­teendő. Szombathely, 1913. junius hő 1'0-én. Herbst .Géza sk., alispán. Hirdetmény. Közhírré teszem, hogy Orfalu község 961 holdnyi vadászterületén a vadászati jognak hat egymásután következő évre vagyis 1913. aug. 1-től 1919. aug. 1-ig, a községbiró házánál 1913. jun. hó 24-én d. e. 9 órakor nyilvános árverésen bérbe fog adatni. Kikiáltási ár 16 korona. Feltételek alulírott körjegyzőnél betekint- hetők. Apátistvánfalva, 913. jun. 16. Csepel sk., kjegyző. 3617—913. sz. Megsemmisítés. Özv. Walaskovics Ferenczné sz. Wanyera Krisztina alsómedvesi lakos részére hivatalom­nál 1913. febr. hó 8-án 8. sz. alatt kiállított cselédkönyvet, melyet nevezett ismeretlen he­lyen és körülmények között elvesztett meg­semmisítem. Németujvár, 913. jun. 7. Fb. mb. Polczer sk., szbiró. Kora 16 év. Községi illetősé­ge Budapest. Fogy. nélkül. alkalmas Kitűnő tanúim, előmenetel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom