Vasvármegye Hivatalos Lapja, 1910. január-december (8. évfolyam, 1-52. szám)
1910-06-16 / 22-23-24. szám
r — 193 — T á r g y : Vasvármegye több kis és nagy községének, úgy Szombathely és Kőszeg rt. városoknak kérelme, illetve a vármegye törvényhatósági bizottságnak 9233/1909. sz. véghatározata folytán az 1909. évben íelmerült menhelyi költségekre téritmény címén folyósított 5100 kor. államsegély mikénti felosztása. Szám: 37304/XIV. 1910. Magyar királyi belügyminiszter. A 7—15. év közt levő elhagyott gyermekek gondozási dijaival terhelt községek segélyezése tárgyában tett felterjesztésére az 1/1903. Belügyminiszteri számú gyermekvédelmi szabályzat 62. §-a alapján az elhagyott gyermekek vármegyei segélyalapja részére az 1909. évre rendelkezésre álló összeg keretén belöl 5100 korona államsegélyt állapítottam meg Az államsegély megállapításánál csak azoknak a községeknek a kérvényeit vettem figyelembe, amely községek az illetékes állami gyermekmenhelyek által kiállított szabályszerű számlákkal illetve nyugtákkal kellően igazolták, hogy a szóban levő költségek hatóságilag elhagyottnak nyilvánított és az állami gyermekmenhelyben gondozott gyermekek után merültek fel. Irányadó volt továbbá az elha- gyott gyermekek segélyalapja, a község terhére rótt gondozási költség nagysága, a köz- - ség vagyoni állása, pótadója és a vármegye közönségének a segély iránt előterjesztett kérelme. Egyben a szombathelyi m. kir. adóhivatalhoz intézett rendeletem másolatát oly felhívással küldöm meg a vármegye közönségének, utasitsa alispánját, hogy a községek segélyezése iránt tegyen a vármegye közönségéhez előterjesztést. Ezek után felhívom, hogy a községek segélyezése kérdésében a fent előadottak figyelembevételével az idézett szabályzat 62. g-a alapján mielőbb határozzon és szigorúan intézkedjék az iránt, hogy a megállapítandó segélyösszegek az illető községek által az állami gyermekmenhelynél fenálló tartozásaik törlesztésére fordittassanak. Határozatának egy példányát annak idején ide terjesz- sze fel. Budapest, 1910. évi március hó 15-én. Khuen-Héderváry. s. k. Véghatározat. Vasvármegye törvényhatósági bizottsága a m. kir. belügyminiszter ur 37304/1910. számú rendelete folytán Vasvármegye több kis és nagy községének, úgy Szombathely és Kőszeg r. t. városoknak gyermekmenhelyi költségekre folyósítani kért államsegély tárgyában az 1909. 5795—1910. szám. \ évben beadott és 9233/1909. számú véghatározatával letárgyalt kérvényeit a folyósított államsegély mikénti felosztása szempontjából ujabbi tárgyalás alá vevén elhatározza, hogy gyermekmenhelyi költségek fedezésére államsegély cimén folyósít Tokorcs községnek 94 K 38 fillt, Kemenessömjénnek 44 K 04 fűlt, Hidasrákosának 31 K 46 fillt., Grodnónak 87 K 84 fii Pinkamiskének 94 K 38 ül Kis-Karasztosnak 31 K 96 fillt, Sámfalvának 89 K 14 fillt,, Vasjobbágyinak 31 K 46 fillt., Hegyhátszentjakab- nak 94 K 38 fillt, Halastónak 31 K 46 fillt, Felsőjánosfának 23 K 66 fillt, Alsóberkifalunak 33 K 48 fillt, Kiskölkednek 31 K 46 fillt, Ná- dasd községnek 62 K 92 fillt, Lantosfalvának 31 K 46 fillt, Háromsátor községnek 62 K 92 fillt, Nemescsónak 62 K 92 fillt, Andorhegynek 31 K 18 fillt, Kölesvölgynek, 62 K 92 fillt, Bodóhegynek 31 K 46 fillt, Lakházának 31 K 46 fillt, Vizlendvának 31 K 96 fillt, Seregháza 73 K 42 fillt, Szarvasiaknak 21 K 96 fillt, Hegyszorosnak 94 K 38 fillt, Várszentmiklós- nak 62 K 92 fillt, Bejcz községnek 62 K 92 fillt, Sótonynak 31 K 46 fillt, Porpácznak 94 K 38 fillt, Rátótnak 94 K 38 fillt, Gersének 31 K 46 fillt, Marokrét községnek 29 K 03 fillt, Malomgödörnek 25 K 25 fillt, Csehimind- szentnek 94 K 38 fillt, Egervárnak 82 K 40 fillt; végül Szombathely r. t. városnak 2391 Kt és Kőszeg sz. kir. városnak 783 K 36 fillt. Megjegyeztetik, hogy a községeknek a 9233/1909. számú véghatározattal (1. V. H. L. 27/1909. sz.) az elhagyott gyermekek vármegyei segélyalapja terhére kilátásba helyezett segélyösszeg az ott megjelölt összegben fog folyósittatni. Végül utasitja a törvényhatósági bizottság a vármegye alispánját, hogy az eljárás jogerős befejezte után, úgy az állami mint a törvény- hatósági segélyt az érdekelt városoknak és községeknek utalja ki. Indokok: Vasvármegye törvényhatósági bizottsága az összes érdekeltekkel is közölt 9233/1909. számú véghatározatával, úgy törvényhatósági, mint állami segélyt helyezett kilátásba; egyúttal pedig az ott kifejtett indokok alapján összesen 11.399 K 33 fill, államsegély folyósítása iránt a magas kormányhoz előterjesztést intézett. A m. kir. belügyminiszter azonban ezen felirat folytán a vármegye javára csak 5100 K államsegélyt folyósított. Ennek következtében a városoknak és községeknek kilátásba helyezett állami segély sem volt teljes összegben folyósítható, hanem csak aránylag