Holló Szilvia Andrea: A fővárosi „művek” - A mi Budapestünk (Budapest, 2010)

tanácsban („a tisztviselők jól vannak díjazva, kötelessége volt Wein úrnak ii, mint vízvezetéki igazgatónak a vízvezeték javítása iránt agyában termett gondolatokat a város javára értékesíteni").

Mindeközben Budán a vízszolgáltatási nehézségeket átmeneti megoldásokkal próbálták áthidalni. Megkezdte ugyan működését a Várhegynek szűrt Duna-vizet szolgáltató Várkert-kioszk, de sokan még mindig árusoktól vett szüretien vizet használtak. így a hetvenes évekre elodázhatatlanná vált egy végleges, korszerű vízmű megépítése a budai oldalon is. E célra először az Óbudai-szigetet szemelték ki, végül az űjlaki Duna-part mellett döntöttek. A pályaműveket felkért szakértők készítették: Heinrich Gill (Berlin), Bernhard Salbach (Drezda), Klein és Fraser (London). Nekik megköszönték szorgalmukat, majd a tervezésre 1880-ban, meggyőző pesti teljesítménye okán, Wein Jánost kérték fel, aki e bizalmat megszolgálta, tiszta és alacsony költséggel kitermelhető ivóvizet juttatott a városnak.

A buda-újlaki kutak is a parti szűrés elvén működtek, ráadásul a természetes kavicsréteg éppen ezen a partszakaszon volt a legvastagabb. A vízmű készítésekor kétszáz méter hosszú galériát (azaz vízszintes gyűjtőcsövet) fektettek le a Duna fenékpontja alatt öt méterrel. A vízmű kezdetben napi

■ A Várkert-kioszk. A hajdani vízmű jelenleg kaszinó

57