Holló Szilvia Andrea: A fővárosi „művek” - A mi Budapestünk (Budapest, 2010)

abban a pohárban Lindley volt.") A kellemetlen helyzet kivizsgálására angol és osztrák szakembereket kértek fel, azonban ők a vízmű és a vezetékhálózat kiépítésével összefüggésben nem észleltek semmilyen szabálytalanságot. Szerintük a vízmű olyan kis teljesítményű, hogy szűrt vízzel csak a Belvárost tudja rendesen ellátni, ezért a hatóságok elrendelték, hogy az üzemek kizárólag szüretien Duna-vizet használjanak, s nem fogadtak be több vízfogyasztói megrendelést sem. A városi vegyészi hivatal időközben megállapította, hogy a Duna-víz nagymértékű szennyezettsége miatt az év legnagyobb részében ivásra és háztartási célokra teljességgel alkalmatlan. A szüretien víz fogyasztásából fakadó járványveszély sürgősen megoldásra sarkallta a fővárost. Pest városának vezetői annak érdekében, hogy folyamatosan jó minőségű, tiszta vizet tudjanak szolgáltatni, 1872-ben megvásárolták az újpesti Kikötő-szigetet, hogy ott napi 125 ezer köbméter kapacitású, végleges vízmüvet építsenek, de a megvalósítás már az egyesített fővárosra maradt.

Budapest vízvezetéki irodáját 1873 októberében szervezték meg, első vezetőjének Wein Jánost (1829—1908) nevezték ki. A tehetséges bányamérnök Bécsben és Selmecbányán tanult, 1866-ban költözött Budára, s hamarosan Lindley munkatársa lett. Budapest szerencsés geológiai környezetére hivatkozva azonban - főnökével ellentétben - ő kezdettől a folyóvíz természetes, vagyis a Duna menti kavicsrétegben való szűrését pártolta. Az elképzelést sokan támadták, többek között az FKT is, Wein azonban kiállt nézetei mellett, s addig érvelt, míg próbafúrásokat végeztek, s kiderült, hogy módszerét alkalmazva Pest városa legalább 20-25 éven át folyamatosan ellátható tiszta, jó és egészséges szűrt vízzel.

Wein János vízvezetéki igazgató megnyerte az első csatát, a háború azonban folytatódott, mert az engedély megszerzése a mesterséges szűrés mellett elkötelezett FKT aggályoskodása miatt további három évet vett igénybe. így a főváros csak 1878-ban adhatott megbízást Wein Jánosnak, hogy az ideiglenes vízmüvet korábbi tervének megfelelően, de a lehető legrövidebb idő alatt napi 600 ezer köbméter kapacitásúra bővítse. A bővítés 1879 novemberében elkészült, a főváros által kiküldött bizottság legnagyobb megelégedésére a vízmű felülmúlta minden várakozásukat: naponta 760 ezer köbméter tiszta, egészséges vizet szolgáltatott, a munkálatok pedig az előirányzottnál kevesebbe kerültek. Wein János jutalmazása mégis óriási vitákat váltott ki a