Vadász- és Versenylap 48. évfolyam, 1904

1904-05-11 / 38. szám

280 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 1904. május 11. ORSZÁGOS MAGYAR GALAMBLOVO EGYLET Galamblövészet. Az Országos Magyar Galamblövő egylet tavaszi mérkőzéseinek negyedik napja hétfőn volt. A déli eső a versenyekre semmi befolyással nem volt, sőt a támadt keleti szél a galambokat jobbá tette. A ne­gyedik napra volt kiírva a meeting legértékesebb versenye, a József Ágost főherczeg adományozta tisz­teletdíjjal egybekötött ezer koronás dij, de e verseny­szám elmaradt, mert Jókai Mór temetése miatt a lövést }3 órakor beszüntettékjj s csak a temetés szertartásai­nak befejeztével, }fi órakor kezdtek újból lőni a még kinn maradt sportsmanok. Versenyszám híján a megmaradt időt pouleok rendezésével töltötték ki a lövészek, a kiknek sorai napra tömörülnek, s a kik között ma megjelent a régi hires lövögárda egyik tagja Sibrik Kálmán is. Az elhalasztott nagy verseny időpontjául kedd délután 2 órát határozták el, mikor is 26-an jelent­keztek a mérkőzésre, mig a közönség számára fenn­tartott helyen disztingvált társaság gyűlt egybe. A dij kimenetele még a hetedik galambnál is kétséges volt, mert ekkor még tiz lövő egyet sem hibázott. A végeredmény az lett, hogy az előirt 12 galambot Draskovich Iván gróf hiba nélkül lőtte, mig máso­dik egy hibával Keglevich Miklós gróf, két hibával harmadik Vojnich Oszkár lett. Igen szép eredményt ért el ma József Ágost főher­czeg, a ki egy donble ricet nyert meg oly ellenfelek, ellen, mint Draskovich Iván gróf, Sibrik Kálmán, Libits , Adolf, .Keglevich György gróf, Vécsey ..Miklós báró. Ritka szép finishel végződött a Klobusiczky Já­nos dija, melynek feltételei voltak : 5 galamb 26 és 5 galamb 27 méterről. Az előirt 10 galambot né­gyen lőtték le egyet sem hibázva : Esterházy Béla, Zichy Kázmér, Keglevich György és Hunyady László grófok. Tiszteletdíjról lévén szó, a négy lövö tovább lőtt. A tizennegyedik lövésnél Keglevich György gróf késett. A tizennyolczadik lövés után elhatároz­ták, hogy a további lövéseket 28 méterről teszik. A huszadik lövésnél Esterházy Béla gróf hibát csinált, s ezzel kiesett. A két megmaradt lövö erre rendü­letlenül tovább lőtt, s miután egyik galamb a má­sik után esett le, mindig nagyobb és nagyobb tér­hátránnyal lőttek, ugy, hogy végre 32 méter távol­ságra álltak a czéltól. Csak a harmincznegyedik lö­vésnél dölt el a dij sorsa. Itt Zichy Kázmér gróf puskája alá egy gyors kifelé repülő galamb jutott, melyet elhibázott, mig Hunyady László gróf a har­minczegyediket is leterítette. A két kitűnő lövőt elért szerieseikért nagy óvácziókban részesítették az egylet tagjai. A pouleok részletes eredménye ez volt: Poule. Táv 27 méter. 5 galamb. Sibrik Kálmán 1, 2, 0, 3, 4, 5 I. Vojnich Oszkár 1, 2, 0, 3, 4, 0 Lossonczy Gyula 1, 2, 0, 0 Nyertes Sibrik Kálmán lett. Poule. Táv 27 méter. 5 galamb. Sibrik Kálmán 1, 0, 2, 3, 4, 5 1. Vojnich Oszkár 1, 0, 2, 3, 4, 0 Győztes Sibrik Kálmán lett. Poule. Táv 25 méter. Herzog Péter báró 0, 0, 0, 0 Lossonczy Gyula 1, 2, 0, 0 I. A poulet Lossonczy Gyula nyerte. Poule. Táv 25 méter. Herzog Péter báró 1, 2, 0 1, 3 I. Lossonczy Gyula 0, 0, 1 Nyertes Herzog Péter báró lett. _Poule Táv 27 méter. Sibrik Kálmán 1, 2, 3, 4 I. Vojnich Oszkár 0 Lossonczy Gyula 0 Keglevich István gróf 1, 2, 3, 0 Heinrich Ferencz 0 Draskovich Iván gróf 1, 0 Keglevich Miklós gróf 1, 2, 0 A poulet Sibrik Kálmán nyerte. Poule. Táv 27 méter, józsef Ágost főherczeg ur 1, 2, 3, 4, 0 ' ibrik Kálmán 1, 0 Sojnich Oszkár 0 Lossonczy Gyula Keglevich István gróf Heinrich Ferencz Draskovich Iván gróf Keltz Gyula Libits Adolf Vécsey Miklós báró Hunyady László gróf Dreher Jenő Mr. Cardera 1, 2, 3, 0 1, 2, 0 1, 0 1, 2, 0 1, 2, 3, 4, 5 1, 2, 3, 4, 0 1, 2, 3, 0 1, 2, 3, 4, 5 1, 2, 3, 0 1, 0 Elsőnek Keltz Gyula és Hunyady László gróf he­lyeztettek. Poule handicap, 25 Heinrich Ferencz 1, 2, 0 26 Vécsey Miklós báró 0 28 Draskovich Iván gróf 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10 I. 29 Sibrik Kálmán 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10 I. 22 Petényi Vendel 0 22 Juhász Albert 1, 2, 3, 4, 5, 6. 7, 8, 9, 0 28 Zichy Kázmér gróf 1, 2, 3, 0 28 Vojnich Oszkár 1, 2, 0 A handicapot egyenlő pointokkal Draskovich Iván gróf és Sibrik Kálmán nyerték. Poule handicap. 25 Heinrich Ferencz 1, 2, 0 27 Vécsey Miklós báró 0 27 Draskovich Iván gróf 1, 2, 3, 4, 5, 0 27 Sibrik Kálmán 0 24 Petényi Vendel 0 27 Juhász Albert 1, 0 26 Zichy Kázmér gróf 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8 1. 26 Vojnich Oszkár 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 0 26 Zichy István gróf 0 27 Libits Adolf 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8 1. 26 Keltz Gyula 1, 0 27 Pálffy Mór gróf 1, 2, 0 A handicap holtversenyben ért véget Zichy Káz­mér gróf és Libits Adolf között. Poule. Táv 28 és 26 méter. 26 Heinrich Ferencz 0 28 Vécsey Miklós báró 0 28 Draskovich Iván gróf 0 28 Sibrik Kálmán 1, 2, 3, 4, 5 I. 26 Petényi Vendel 1, 2, 3, 0 26 Juhász Albert 1, 2, 3, 4, 0 28 Zichy Kázmér gróf 1, 0 28 Vojnich Oszkár 1, 2, 3, 4, 5 I. 28 Zichy István gróf 1, 2, 3, 0 28 Libits Adolf 1, 0 28 Keltz Gyula 1, 2, 3, 4, 0 28 Pálffy Mór gróf 0 A poule nyertesei Sibrik Kálmán és Vojnich Osz­kár lettek. Poule. Táv 28 méter. Vécsey Miklós báró 0 Draskovich Iván gróf 1, 2, 3, 0 Sibrik Kálmán 1, 2, 3, 4 I. Zichy Kázmér gróf 1, 2, 3, 0 Vojnich Oszkár 1, 2, 0 Zichy István gróf 0 Libits Adolf 1, 2, 3, 4 I. Keltz Gyula 1, 0 Pálffy Mór gróf 1, 2, 0 A poule győztesei Sibrik Kálmán és Libits Adolf lettek. A keddi nap eredménye a következő : József Ágost főherczeg dija. Tiszteletdíj és 800 kor. az elsőnek, 150 kor. a másodiknak, 50 kor. a harmadiknak 12 galamb. 4 galamb 26 méterről, 8 galamb.27 méterről. Tét 80 korona. József Ágost főherczeg ur 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 0, 0 Heinrich Ferencz 1, 2, 3, 4, 0, 0 Keglevich István gróf 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 0, 10, 0 Vécsey Miklós báró 1, 2, 3, 4. 5, 6, 0 Draskovich Iván gróf 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7. 8, 9, 10, 11, 12 1. Zichy Kázmér gróf 1, -2, 3, 4, 5, 6, 7, 0, 8, 0 Libits Adolf 1, 2, 3. 4, 0, 5, 6, 7, 0 Mr. Cardera 1, 2, 0, 0 Dreher Jenő 1, 2, 0, 3, 4, 5, 6 Apponyi Henrik gróf 1, 2, 3, 0, 0 Vojnich Oszkár 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 0, 10, 11, 0 III. Hunyady László gróf 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 0, 8, 0 Esterházy L. gróf 1, 2. 3, 4, 5, 6, 7, 8, 0, 0 Sibrik Kálmán 1, 2, 3, 4, 5, 0, 6, 0 Zichy A. gróf 0, 1, 2, 0 Lossonczy Gyula 1, 2, 3, 4, 5, 6, 0, 7, 8, 9 Keglevich Miklós gróf 1, 2, 3, 4, 5, 6. 7, 8, 0, 9 10, 11, 12 II, Keglevich György gróf 1, 2, 3, 4, 0, 5, 6, 7, 8, 0 Keltz Gyula 1, 2, 3, 0, 4, 5, 6, 0 Zichy István gróf 1, 2, 3, 4, 0 Esterházy Béla gróf 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 0, 8 9, 0 Nagy Gyula 1, 2, 0, 3, 4, 5, 0 Dreher Tivadar 1, 0, 2, 3, 4, 0 Esterházy Mihály gróf 1, 0, 2, 0 Szapáry Pál gróf 1, 2, 0, 3, 0 Keglevich Gyula gróf I, 2, 3, 4,5, 6, 7,8, 9, 10, 0 0 Az értékes tiszteletdijat, mely két kancsóból ezüst kupakkal és négy ezüst pohárból, rajta a főherczeg monogrammjával, állott, tizenkét hibátlan lövéssel Draskovich Iván gróf nyerte meg, mig a második dij Keglevich Miklós grófé a harmadik Vojnich Oszkáré lett. Poule Táv. 27 méter. 27 Draskovich Iván gróf 1, 2 27 Sibrik Kálmán 1, 0 25 Lossonczy Gyula 0, 1, 2, 3 I 27 Libits Adolf 0 A poulet Lossonczy Gyula nyerte. Poule Táv. 27 méter. Draskovich Iván gróf 1, 2, 0 Sibrik Kálmán 1, 2, 0 Libits Adolf 1, 2, 3 I. Lossonczy Gyula 1, 2, 0 Vécsey Miklós báró 1, 0 Meszlényi Bertalan 1, 0 Zichy István gróf 1, 2, 3 1 A poule nyertesei Libits Adolf és Zichy István gróf lettek. Poule handicap 27 Draskovich Iván gróf 1, 2, 3 4 1 28 Sibrik Kálmán 1, 2, 3, 0 27 Libits Adolf 1, 2, 3. 4 I 26 Vécsey Miklós báró 1, 2, 3, 0 2ß Zichy István gróf 0 2g Vojnich Oszkár 0 A handicap holtversenyben Draskovich Iván gróf és Libits Adolf közt ért véget. Poule Táv. 28 méter. Draskovich Iván gróf 1, 2, 3, 0 Sibrik Kálmán 1, 0 Libits Adolf 0 Vécsei Miklós báró 1, 2, 3, 4 I. Zichy István gróf 1, 2, 0 Vojnich Oszkár 1, 2, 3, 0 Zichy Kázmér gróf 1, 2, 0 A pouleot Vécsey Miklós báró nyerte. Poule Táv. 28 méter. Draskovich Iván gróf 0 Sibrik Kálmán 1, 2, 3 I. Libits Adolf 0 Vécsey Miklós báró 0 Zichy István gróf 0 Vojnich Oszkár 1, 0 Zichy Kázmér gróf 1; 2, 3 1. Keltz Gyula 0 Nagy Gyula 1, 2, 3 1. Keglevich Miklós gróf 1, 2, 0 Esterházy Béla gróf 1, ü Hunyady László gróf 0 Győztesek egyenlő pointokkal Sibrik Kálmán, Zichy Kázmér gróf és Nagy Gyula lettek. Klobusiczky János dijs. 10 galamb. 5 galamb 26 és 5 galamb 27 méterre. Tét 2U korona. Tiszteletdíj és a tétek 40°/o-a az elsőnek, 30°/o-a a másodiknak. József Ágost főherczeg ur 0, 1, 0, 0, 2 Keglevich Miklós gróf 1, 2, 0, 3, 4, 0 Keltz Gyula 0, 0 Keglevich Gyula gróf 1, 2, 3, 4, 5, 6, 0 Esterházy Béla gróf 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, II, 12, 13, 14, 15, 16, 17. 18, 19, 0 Kendeffy Gábor 0, 0 Inkey József báró 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 0. Draskovich Iván gróf 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 0 Zichy Kázmér gróf 1, 2, 3, 4, 5,6, 7, 8, 9, 10. 11, 12, 13, 14. 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22. 23, 24. 25, 26, 27. 28, 29, 30,0 II. Hunyady László gróf 1. 2. 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16. 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 25, 26, 27, 28, 29, 30, 31 I. Vécsey Miklós báró 1, 0, 2, 3, 4, 0 Keglevich György gróf 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10. 11, 12, 13, 0 Keglevich István gróf 1, 2, 0, 3, 4, 5, 6 Libits Adolf 0, 1, 2, 0, 3, 4 Sibrik Kálmán 1, 2, 0, 3, 4, 5 Vojnich Oszkár 1, 2. 3, 4, 5, 6, 7, 8, 0 Zichy István gróf 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10. 0 Dreher Tivadar 1, 2, 3, 4, 5, 6, 0 Juhász Albert 0, 0 Nagy Gyula 0, 1, 0 Mr. Cardera 0. 1, 2, 3, 4, 5 A dijat erős küzdelem után a harminczegyedik lövésre Hunyady László gróf nyerte meg Zichy Káz­mér gróf ellen. Double rice. Táv. 22 méter. József Ágost főherczeg ur 1, 0 Keglevich Miklós gróf 0, 1 Draskovich Iván gróf 1, 2, 3, 4. 5, 0 Vécsey Miklós báró 1, 0 Keglevich György gróf 1, 2, 3. 4, 0, 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom