Vadász- és Versenylap 29. évfolyam, 1885
1885-02-12 / 7. szám
68 Vadász- és Verseny-Lap. Február 12. 1885. bejárt 540 körben nem csak 34020 metert, Daukovszky pedig az általa bejárt 476 körben nem csak 29988 meter bosszú távolságot jártak be, hanem legalább is: az első 35, az utóbbi pedig (a ki szintén gyakran kerülgetett) legalább is 31 kilometert. Balogh bejárt utja pedig legalább is 35 kilometert és 260 metert (a 200 meter hozzászámitását föntebb indokoltuk) tett ki. "A nevezett bárom versenyzőnek egyike sem gyakorlott versenyjáró; még Balogh legczélszerübben volt öltözve, ámde sapkája merőben fölösleges volt, és noha a pálya viszonylag rövid volt, czélszerü lett volua rövid botocskát szorítani kezében és sokkal ritkábban innia, mint járásközben ivott. E hibát elkövették, egyébiránt, összes versenytársai is. Balogh öltözetét gyapotból szőtt tornaing, térdig érő fehér nadrág és térden alul kezdődő lábszárharisnyák képezték; hosszualaku, keskeny lábain suly03 hegyesorru füzösbakkancsokat viselt; baja rövidre volt ugyan nyirva, de azért fejének hátsó részén rövidebbnek kellet volna lennie : öltözetének meg volt ama rendkivül nagy előnye, hogy nem feszélyezte őt járásközben ; kivált térdei voltak teljesen szabadok. Halácsy hosszú-ujjú vörös garibaldi-inget viselt, a mely alá kis pálinkás-kulacsot dugott; gyomrát folytonosan verdeste mellén viselt órájának súlyos aranylánca ; baja sámsoni hoszszúságú : de föveget nem viselt; lábain begyesorrú lakkczipők (ily izzasztó lábkinzószer!) voltak; nadrágja térden alul érő fehérszövetü volt; lábszáraira a térd alatt erősen megkötött, magas harisnyák borultak. -— Dankovszky öltözete minden bírálaton alul állott; részben ez és állítólagos „ cognac"-ivása voltak okai, hogy az utolsó negyedóra folytán csak dülöngve volt képes járni, miközben ismételve megföcskendezték hideg yizzel ; beérkezése után pedig nagyfokú elgyöugülés vett rajta erőt, amely, persze ! hatalmas dörzsölés után megszűnt. Balogh azt az ügyetlenséget is elkövette, hogy 11 órakor evett utolszor; s igy csaknem üres gyomorral (nem hassal) indult versenyezni. Balogh és Halácsy a legjobb „conditió"-ban érkeztek be; az elsőnek járása könnyed, lábfejeit egészen egyenesen rakja, testét előrebajlitja: ez nem szép ugyan, de vajmi előnyös testtartás; karjait azonban szükségtelenül nagyon lóbázza; még nincs 18 éves; körttlbelől 65 hüvelyk magas, vézna testű, karú és lábszáru ifjú, kinek mellkasa még ki nem fejlett. Halácsy (20 éven jóval felüli ifjú), legfeljebb 63 5 hüvelyk magas, pompásan fejlődött lábikrákkal, széles mellkassal és viszonylag hoszszú felsőlábszárral; egyenes tartással gyalogol és noha mitsem ért a versenyjárás elméletéhez, sőt gyakorlatához sem, természeti adományaira túlsókat tart, azaz elbizakodott. Lépése rövid, de nagyon fürge; főereje a versenyjárásban az időszerű „szorítás "-ban rejlik. Mindkét pompás „conditio "-ban beérkezőt harsány eljenzéssel üdvözölte a legalább is ötszáz főnyi (köztük számos hölgy) szép közönség. A versenyjárás befejezése után következtek a kerékpár-mutatványok, melyek pompásan sikerültek. A sorrend első számát 14 kerékpározó és 4 tricyclista föl vonulása képezte ; a második számban 5 pár kerékpározó mutatta be ügyességét; a harmadik számot 4 gyakorlott kerékpározó szép mutatványai (Vermes Lajos harsányhaugú vezénylete alatt) képezték ; azután Hromatkó Venezel, majd Vermes Lajos gerjesztettek indokolt csodálkozást merész mutatványaikkal. Végül, Porzsolt Gyula versenybiró osztotta ki az első és második diját a jelenlevő nyerteseknek. A szép sportünnepély félnyolcz után végződvén, csaknem hat órán keresztül nyújtott élvet a jelenvolt sportsladyknek, sportsmaneknek s a nagy-közönség tagjainak. Mikor a 18 velocipéd, melyeknek lámpásuk meg volt gyújtva, nesztelenül a terembe suhant, azok ajkáról, a kik még nem láttak ily föl vonulást, kellemes meglepetést kifejező fölkiáltás hangzott el. Dankovszky dülöngése, az utolsó negyedórában, némelyekre rosz benyomást gyakorolt : önkinzást, emberkinzást emlegettek. Pedig nem volt az illetőknek igazuk; mert épp az a SZÍVÓS kitartás, melylyel a nevezett athléta legalább a harmadik dijat — egy babérkoszorút — igyekezett elnyerni, mutatta, mily nagy erlwlcsi haszonnal is birnak az embersport versenyei: becsvágyat élesztvén fokozott erőfeszitést is alkalmazni a kitűzött czél elérésére. A valódi sportsmanek méltáuyolták is az eröstermetü, magasuövésü fiatal ember e végső erőmegfeszitését. A jelenlevők, valószínűleg kivétel nélkül, megelégedve hagyták el e szépczélú, mert kezdeményes volt, sportünnepély sziuhelyét; azonban igen sokaktól hallottuk, mennyivel nagyobb érdek lett volna az, ba a totalisator a közönség használatára lett volna bocsátva. IRODALOM. „Tassautói Budapestig csónakon 1 1 czim alatt jelent meg Grill Károly könyvkereskedésében egy 246 lapra terjedő kötőt. Szerzője Nautilus (dr. Csorba Ferencz) a „Nemzeti hajósegylet" öt tagja által mult év augusztus elején csónakon megtett utat és utazási élményeit irja le vonzó, humoros módon. Előadása mindvégig érdekes és az irály egyszerű, természetes könnyüségét számos találó idézet és szellemes ötlet fűszerezi, ugy bogy a csinos kötet bizonyára igen kedves olvasmányt képezhet azoknak is, kik a szép regatta sportot csak ugy távolról kisérik figyelemmel. VEGYES. A „Kincsem sorsjáték" sorsjegyeinek megküldését lapunk szerkesztősége szívességből közvetíti, miért is tudósítjuk t. olvasóinkat, bogy a sorsjegy ára és 15 kr. postabér előleges beküldése mellett megrendeléseket elfogadunk. Egy sorsjegy ára 1 frt. Egyetlen sorsjegy sem nyújthat több előnyt, mint a Kincsem-sorsjegyek, melyeknek 10000 ée pedig egy 50000 frtos, egy 20000, egy 10000, továbbá több 5000, 3000, 20Ó0, 1000 stb forintos nyereményei vannak és igazán hazafias intentiója van: a telivér-tenyésztés emelése Magyarországban. * * . * Az állami ménesintézeti gazdaságok az országos kiállításon különálló pavillonban állítják ki termé nyeiketés tárgyaikat A kiállításban 4 ménesintézet vesz részt ugymiut a mezőhegyesi, a kisbéri, a bábolnai és a fogarasi. Ki lesznek pedig állítva : a kenyértermények és azok magvai (buza, rozs, árpa stb.), mezőgazdasági, kereskedelmi és ipari növények, takarmánynövények és azok magvai; mezőgazdasági üzem-berenrendezések,jászlok, gulyaetető rácsok, talajjavítás, szarva-marha-törzskönyvblés, tejgazdaság, készülékek, eszközök, gépek, erdőnevelés és védelem, famagvak, faátmetszetek, zsiradékok, nyers és finomított szesz, élelmiszerek, liszt, kása, tégla, épületfa, vessző-, káka- és szalmafonások, női iparczikkek s intézeti népiskolák tanítási táblázatai * * * Lókiállitás Bécsben. A jövő évi lókiállitás május 9-től 17-ig terjedő időszakban fog megtartani. A kiállítás, ugy mint eddig, két sorozatban lesz, az első sorozat május 9-től 17-ig és a másodig sorozat május 14-től 17-ig tart. A közbeeső egy napra (máj. 13.) nagyobb hippikus látványosságok vannak kilátásba helyezve. A kiállításra bocsáttatnak tenyész-, fényűzési és haszonlovak, tekintet nélkül azok eredetére. A lókiállitás szakbavágó ipari kiállítással lesz egybekapcsolva. * f[ * * A Balaton-egylet febr 19-én, a fővárosi vigadóban, tánczvigalmat rendez. A fényesnek Ígérkező bál rendező-bizottsága a következőleg alakult meg : gr. Nádasdy Ferencz elnök, gr. Esterházy Mihály alelnök, dr. Fenyvessy Ferencz alelnök, dr. Sziklay János egyl. titkár, dr. Iíomlódy Gyula titkár. Ifj. Apáthy István, Ádám Géza, Aichner Albert, Balassa István, Bálás Béla, Baráth Zoltán, Bartos József, Bertényi Iván, Bittó Aurél, Bogisich Árpád, Csapó Lóránt, Csuka Lajos, dr. Dáni Vilmos, Dusőczky Károly, F. Farkas László, Földváry László, dr. Gerenday György, Grimm Gábor, Hertelendy Ferencz, ifj. Jókai Mór, Komlódy Lajos, Kopácsy Árpád' Kövér Zoltán, Külley Elemér, Ligeti Sándor, dr! Lisznyai Blemér, Lisznyai Tihamér, / Mihálkovh-s Tivadar, ifj. Németh Antal, Paál Árpád, Pálfy Viktor, br. Podmaniczky Endre, dr. Ragályi Lajol, Rákossy Viktor, Reviczky István, Szabó Sándor. Syposs Károly, Totth Miska, Voigt Vilmos, Ybi Felix, Zalay Béla, Zádor Károly rendező bizottsági tagok. Jegyek kaphatók az „írók és Művészek tár. sasága" helyiségeiben (nemzeti színház bérháza) és este a pénztárnál. * * Salomonsky circusa márczius vége felé jön Budapestre. * * * A „Grand Prix de Paris"-t ez évben juniua 14-én futtatják ; a baden-badeni „Jubileum dij l i-t pedig augusztus 24-én. * TT * * Fontenaibleau (ap Dollar any Finlande), mely Dauvilleben egykor Kincsem után másodiknak érkezett be, jelenleg Francziaországban 1000 frankért fedez. * * * A parforce-vadászolcban a hirtelen beállt enyhe idő fölkelté ama reményt, hogy Gödingen a szarvasvadászatot mihamarabb megkezdhetik. Gödingre már több vadászistálló meg is érkezett. * * * A st.-etiennei fegyvergyárban most oly fegyvert próbálnak ki, melylyel egy perez alatt harminczszor lőhetni. A sajátságos, de nagyon egyszerű szerkezetű e fegyver föltalálója Piccard franczia tábornok egyik unokaöcscse. * Prágában, hir szerint, a verseny-meeting ápril 6-án kezdődik s e szerint összeesik a bécsi első versenynappal. A prágai korai versenyek már gyakran végzetesekké váltak a jó lovakra, mivel az év eme szakában még nagyon hideg szokott lenni amaz északias fekvésű vidéken és sokszor köhögést idéz a lovaknál elő. * * * A gödingi idomitó-pálya újra javítás alá vétetett, a mennyiben a mélyebb helyeken a homokot agyag vegyítésével iparkodnak megkötni. Két mértföld hosszúságú s csaknem egyenes e pálya s a vége felé van némi emelkedés. # * * Egy érdekes fogadás volt közelébb Auburnban (New-York közelében). Az volt a kérdés, vájjon Hoagland két méríföldet tiszta menésben elébb bejár-e, mint Copperfield három mértföldet a jégen korcsolyán megfuthat. A gyalogló, első mértföldjét 6 p. 10 indp. alatt végezte, a korsolyázó pedig 4:30 alatt s ekkor már meglehetős biztossággal meg lehetett állapítani az eredményt s végre is Hoagland könnyen nyert 13 p. 2 mdp. alatt. Az időmérés tekintetében azonban jogosult kétely merült föl, a mennyiben Hoagland ekkor a világ eddigi legjobb recordját érte volna el. Az eddig elért legjobb re cord két mértföldes menésben 13 p. 14 mdp. Hoag land kapott is több amerikai távgyaloglótól kihívást, melynek eredményeit annak idejében közölni fogjuk. * * Négylábú kötélmiivész. Londonban a Mr. Holland cirkusa ritka specialitással bir egy „Blondin" nevü sárga ménben, mely husz láb magasságban kife szitett kötélen előre és hátra lépdel. E négylábú művész idomitója és tulajdonosa Signor Corradini, ismert olasz idomár, ki csupán arra kérte a publikumot, hog}' tapsaikat csak akkorra tartsák fenn, ba „Blondin" föladatát már bevégezte. Blondint egy lépcsőn vezetik föl a kötélhez, melyen oly biztosan lépdel, mint bármelyik kétlábú kütéltánczos. * * * Hamburgban a mult hó 18-án tartott korcsolyaversenynek nemzetközi nagy diját (500 márka aranyban) Axel Paulsen, a christianiai hires korcsolyázó nyerte 4 versenytárs ellenében. Ugyanő nyerte a nemzetközi hátrafelé korcsolyázást is a szintén christianiai Werner ellea, továbbá a nemzetközi miikorcsolyázást Werner és a hamburgi Priester ellen; majd a nemzetközi akadályversenyt Werner és a hamburgi C. Backbaus ellen. Ugy látszik, e világhírű korcsolyamüvész is elmondhatja, a hol csak versenyez : veni, vidi, vici ! # * * Az amerikai telivér apalovak élén Glenelg áll. 52 ivadéka szerepelt tavaly a versenypályákon, 601 versenyben indulva; 117-szer nyertek, 107 esetbon második s 96 esetben harmadik helyre futottak s 100315 dollárt (kb. 250 ezer frtot) nyertek. Glenelgnek öt ivadéka futott Angliában is, kb. 11000 forintot nyerve, mely összegnek fele „Ideá"-ra jutott (apja Glenelg a Item). * * Kwizda Ferencz János korneuburgi polgármester, gyógyszerész és udvari szállító, az idei budapesti lóversenyekre 1000 frtos dijat tüsött ki „Restitutionsdij" czim alatt — a mint ezt a tavalyi bécsi versenyeken már tette a „Rostitutions-Fluide" föltalálásának emlékére, mlyneek feltalálója Kwizda Ferencz s mely a föltaláló nevét egész Európában ismertté