Vadász- és Versenylap 27. évfolyam, 1883
1883-10-04 / 40. szám
Vadász- és Verseny-Lap. 357 túli dij, itt a Széchenyi s több más nagy dij, s rendszerint nagy mezőnyökkel; a versenyek alatt példás rend,pontosság; s — mindezt, mondhatni, a dunántúli lovaregylet elnöke gr. Széchényi Kálmán ő méltósága fáradhatlan buzgalma és szorgalmának lehet egyedül köszönni, kinek eme fáradozásaiért íényes elégtétele lehet aztán, ily sikerült meetingek szemlélője lehetni is, s ki eme pályának tekintélyességét ez által úgyszólván örök időkre biztositá. — Magyarországi sportmaneink igen szép számmal jelentek meg a meetingen, ugy az osztrák Jockey-Clubnak a versenyeket buzgón látogató tagjai is kivétel nélkül ott voltak mind; folytak az eszmecserék a vig versenydinéek után a telivér tenyésztést illetőleg, s ugy a szt.-mártoni mint a nézsai telivér ménesek részesültek nagy elismerésben, mely két ménes csak kurta tiz év alatt hat ,.polgárok dija" nyertesét birt méneseiben felnevelni. A föérdekeltség természetesen a nagy dij kimenetele körül összpontosult, melynek elnyeréséért hét legjobb kétévesünk canterezett az indulóponthoz; közöttük Misa, mely kétszeri futásával a nyári versenyek alatt társait oly nagy stílusban verte meg, s mely azóta most hozatott ki először újból nyilvávánosan. A kancza nagyon szépen nézett ki, nyár folytán erősödött és szélesedett is, ugy látszik azonban ez alkalommal a sopronyi pálya nékie kissé mély volt, mert a kancza már a pálya második felén fáradni kezdett és nyomról-nyomra nagyobb lett közte és a szt.-mártoni két csikó között a távolság. Gr. Henckel baden-badeni Zukunftspreis nyerője, Gabernie, daczára miszerint nagyon jól nézett ki, soha egy pillantig sem volt a versenyben, s igy e futást reá ez alkalommal mérvadónak nem tekinthetjük; ott könnyen nyerni, itt versenyben sem lenni: az oly nagy űrt hágy maga után, miszerint nem képzelhetjük, hogy akár Czimtr, akár Pásztor javult volna eme két verseny közti idő alatt annyit, akár Gabernie lett volna annyival rosszabb, hogy ama különbség, mely Sopronban köztök mutatkozott, helyes lehessen, s miután mint kétévesek nem fognak többé találkozik egymással, a talány megoldását jövő évre fog kell énünk hagyni, ha e három ló majd nagyobb classikus versenyeinkben találkozand egymással. Cambus azonban már kissé könnyűnek nézett ki, Bécs és Soprony közti kurta idő alatt talán hirtelen többet dolgozott a mén, mintsem idegzete azt előnyére megbírhatta volna; lehet különben, hogy ö sem tud mélyebb pályán menni. Enzesfeld szép versenyt futott Misával a harmadik helyért, s ettől csak egy fejjel lett megverve, mig Vine a igen közepesen szaladt. Smart két kétévesét (ugy Czimert mint Pásztort) a legszebb conditióban hozta ki; valóban gyönyörűség ily jól alkotott erős szép két kétévest láthatni, mint eme kettő; versenyüket a legnagyszerűbb •stílusban futák végig, s köziilök Czimert tartjuk határozottan a jobbik lónak, melyet lovasának Metcalfnak erősen kellett visszatartani, miszerint Pásztor a kijelentéshez képest előtte mehessen el a nyerpont előtt. Mi Czimert és Pásztort határozottan a legjobb két kétévesnek tartjuk összes kétéveseink között, s eme véleményünket joggal talán csak még Stronzian és Ready-Money dönthetnék meg, de azt semmiesetre sem képzelhetjük, hogy oly sok kiloval lennének jobbak a többi jobb kétéveseinknél, mint az a Polgárok dijjának kimenetele után mutatkozik, különben meglátjuk másfél hét múlva már Pesten.—Kétévesekről beszélve, nem hagyhatjuk említés nélkül, ugy Donna Elvira mint Flory, Művész és Miller jung Sopronyban mutatott szép formáit sem; Donna Elvira a Széchenyi-díjban a nyertesnek,Favoriténak, e Dutch-Skater-Maria Therese kanczának nem kevesebb mint tizenkilenc* kilót adott, s vele a nyerpont előtt ötven öllel még a legszebb versenyt birá futni, s csakis azután volt kénytelen hátrálni a könnyű teher mellett; mig Flory, mely egyikét a legrosszabb startoknak kapta, reásfélhoszszal jött be Donna Elvira után harmadiknak. Művész az Ilona-dijat nagyon szép stílusban nyerte meg, Tauerling és Sturmvogel ellenében, bár versenyében kissé késő jött, s ezáltal talán többet kiadott magából mint más körülmények között kellett volna tennie, s harmadnapi vereségét Borealis-tbl, a megyei dijban, e fáradságának lehet alkalmasint beszámítani is. Hogy kétéveseink classisa ez évben sokkal jobb mint a más években: az legjobban kitűnt a harmadnapi vigaszversenybüí, melyben ugy a nyerő Miller jung, mint a másodiknak beérkező Sturmvogel is a korteher felét adva az 1200 méterre igen sebes Minima örökösnek-, mind kettő megverte őt, Millerjung könnyen nyerve Sturmvogel ellenében a versenyt, pedig eme két kétéves a classis második scálájának közepéig is alig érnek fel. — Gr. Festetics Tasziló Frangepan és Bibelot ménjei a nyár folytán igen sokat javultak, előbbi ugylátszik, most már menni is akar; ö az első napi EsterMzy-djfat nagyon szépen nyerte ineg Hohenau és Minima örökös ellenében, bár e nyereségéhez könnyű terhe igen sokban járult hozzá, — Bibelot a nagy dunántuli handicap-ben igen szép versenyt futott Kéthelylyel, s valószínűleg meg is nyerte volna azt, ha négy és fél kilo tulterliet nem kellett volna vinnie. Gyöngyvirágnak a sopronyi pálya igen előnyös, itt már ő tavaly is igen szépen tudott menni; ugylátszik miszerint ő a mély talajt igen kedveli ; az utolsó furdulónál bámulatos sebességgel jött fel a vezető Kéthely és Bibelothoz, s biztosan nyeré is meg a versenyt. Kár miszerint Theorist állva maradt az induló pontnál; sok nézet tisztázódhatott volna ba indul; lehet s papiroson talán alig megdüntliető is, miszerint e sorok irója vele hibát követett el a többi lovak hátrányára; midőn eme liandicapet csinálta; határozott meggyőződésünk azonban az, miszerint, kivált a mint a verseny lefolyt, Theorist azt sein Kéthely sem {Bibelot és ha a Babér kancza egészséges ez ellen sem) nyerhette volna meg; Sopronyban pedig Gyöngyvirág ellen sem. — A hiba azonban megtörtént, minek megtörténnie nem lett volna szabad. — Ugylátszik miszerint jövőre sok és jó gátverseny-lovakkal fogunk birni; mind ama sikverseny lovaink, melyek e téren próbálnak szerencsét, kivált a fiatalabb nemzedék, igen szép sikert birnak felmutatni, példa reá: Tittle-Tattle, Vitéz, Engelsburg, Antinomy. X). A. Első nap. Szombat, szept. 29-én délután 2 órakor. Elnök: gr. Széchényi Kálmán. Igazgatóság: gr. Széchenyi Gábor, br. Augusztinecz Ant., Ebergényi István, Lenek Emil, Flandorffer J. lovag. — Bírák : gr. Erdó'dy István, br. Ambrózy Lajos, Szegedy György, inkey Ant. — Bírák vitás esetben: Hg. Esterházy Pál, gr. Festetics Pál, br. Ambrózy Lajos. Mázsánál: Schneider Márton. Handicapper Dráveczky Aurél. Inditók: Mr. Reynolds, Flandorffer lovag. Titkárok: Szalay kapitány és Kiss Károly. (A verseny feltételek teljes szövegét lásd e lapok 2G. számába.} I. Esterházy-dij, 1000 frt, handicap 1600 mét. stb. (27 aláirás). Ml'. J. Waugh 3ó p m Frangepan, ap Cambuscan a Fregatte, 45 (vitt 48 kilo) Butters 1 Br. Grovestin nev. Lehmann K. H. 3é sg k Hohenau 49'/ 2 kilo Peasnall 2 Baltazzi Aristid ur uev. gr. Széchenyi Kálmán 3é p k Minima-örökös 42'/» kilo (vitt 44'/,) Jones 3 Fáy-llalász G. ur 3é p m ap Gamecock a Moonlight 58'/, Greaves 0 Gr. Schlik Ervin 3é p k Pedritta 55", Metcalt 0 Mayer Arthur nr 3é sg k Incognito 55 Madden 0 Blaskovics ur 3é p k An:a 53 Smart 0 Ochoeki K. lov. 6é p k Preciosa 52 Coates 0 Kisbánat 17 lóért. Nagybánat 2. - Egy nyakhosszal nyerve; egy hossz a 2-dik és 3-dik közt. Érték 1250 frt a győztesnek; 320 a 2-diknak, 330 frt az egyleti pénztárnak. II. Polgár-dij. 10,000 franc arany: 2é belf. és német lovak. 1200 méter. Korteher és pönalitások, stb. (57 nev.) Blaskovics Ernő ur sg m Pásztor ap Cambuscan a Lady Patroness (4 kilo kül.) 58 Smart 1 Ugyanannak sg m C-Jmer ap Cambuscan a Lenke (2V. kilo kül.) 56 V 3 Metcalf 2 Br. Springer G. sg k Misa ap Buccaneer a Lady Bertha (4 kilo kül.) 56'/, Madden 3 Br. Rothschild Nath. sg m Enzesfeld ap DutshSkater a Tithit 54 kilo Templeman 4 Gr. Henckel II. sg m Cambus 54 kilo Wyatt 0 Ugyanannak p k Gabernie (4 kilo k.) Ifi 1/» kilo Busby 0 Br. Springer G. p in Vinea 54 kilo Gillam 0 Kisbánat 21. nbánat 29 lóért. — Blaskovics Ernő ur kijelenté, hogy Pásztorral akar nyerni. A tett nyilatkozatnak megfelelőleg Pásztor könyen nyert egyhosszal: két lóhosz a 2-dik és 3-dik közt. Enzesfeld 4-dik. Érték : 5090 frt az elsőnek, 1040 frt a 2-diknak, 1250 frt az egyleti pénztárnak. III. Ilona-dij, 1000 frt, adta br. Springer G. 2é és id. cont. lovak, melyek még soha nem nyertek. 1200 méter. (12 aláirás). Br. Üchtri z Zsigmond 2é sg 111 Művész, ap Verneuil a Panique 47 kilo Peasnall 1 Br. Rothschild Nath. 2é p k Jauerling ap Scottish Chief a Miss Winkle 45'/., kilo (vitt 48 k) Butters 2 Gr. Schlik Ervin 2ő sg 111 Sturmvogel 47 kilo (vitt 48' 3 kilo) Gillam 3 Gr. Batthyány El. nev. Blaskovics M. ur 3é sg k Cashoo 56 kilo Greaves 0 Visszahozatott 8 ló. — ,Egv hosszal nyerve, l'/a lóhosz a 2-ik és 3 ik közt. Érték: 1083'/ 2 frt a győztesnek. 216 '/a frt a 2 diknak. IV. Államdíj. 2000 franc arany. 3é belf. ménekés kanczák. Korteher leengedésekkel. 2000 meter (9 nev.) Gr. Schlik Ervin 3é sg k Cambrian, ap Cambuscan a Panique 2'/ 2 kilo 1 eng.) 54 Metcalf 1. Gr. Esterházy Miki. sg k Himmelblau (2 1/, kilo leeng.) 54 kilo Coates 2 Mr. Roh. Ilesi" sg k ap Gamecock a Babér (4 kilo leeng.) 52'/ 2 kilo Groves 3 Visszahozatott 6 ló. — Könnyen nyerve 1*/, hoszszal; egy hossz a 2-ik és 3 ik közt. Érték: 880 frt a győztesnek, 80 frt. a 2-diknak. ' V. Gátverseny. 600 frt. minden ló. Korteher 2400 mett-r 17 aláirás. Gr. Apponyi Ant. 4é p k. Tittle Tattle, ap Bticcaner a Clariette-Angot 74 Ellis 1 Blaskovics E. úr Hé p m Vitéz (2'/» t.) 67',, Phillips 2 Hg Taxis S. 3é sg k Engelsburg (2'/ 3 kilo t) 67'/, kilo Fletcher 3 Dőry Jenő úr 3é p m Dobre-Witer 65 kilo Wyatt 0 Jankovich Gyula ur 5é sg m Marcsi (Kincsem testvére) 2'/ a kilo t. 78>/ 3 kilo Woodhouse 0 Visszahúz. 12 ló. — Könnyen nyerve 2 hosszal; 3 hossz a 2-dik 3-dik közt. Érték 780 frt az elsőnek, 180 frt a 2 diknak. VI. Reiter-Club akad. vers. Handicap 800 frt. 4000 meter (18 nev.) stb. Br. Unterrichter E. főh. (2 drag, ezr.) id. p k Patti, ap Gouverneur a Óság (fv.) 61 '/ 3 vitt 66 kilo Tulajd. 1 Gr. Thun Ed. nev. Pizzighetti kapit. 46 p m Falstaff, ap Buccaner a Fair-Star (62 kilo) vitt 75 kilo Eigl főh. 0 Rauch Gy. hdn. (2 drag, ezr.) 6é p m Nautilus 72 (elb.) Tulajd. 0 Patti magánosan jött be. Nautilus elbukott és felhagyott a versenyzéssel; Falstaff esak indult, de mindjárt kiállt. Érték: 970 frt az elsőnek. Második nap. Szeptember 30-án. I. Kancza-dij. 1500 frank ar. Államdij. 3é. és id. lovaknak. 2800. Tét 30 frt, bánat 15 frt. (9 aláírás.) Br. Springer G. 4é sg k Veronika ap Buccaneer a Verbena (bez. 4 kii több) 67',, k Madden 1 Gr. Apponyi A. 4é p k Tittle-Tattle (bez. 4 kilo több) 67'/, kii _ Butters 2 Ochoeki K. lovag ur 3é p k Moonlight 54'/ 2 kii Coates 3 Bánat 6 lóért. — Két hoszszal könnyen nyerve; három hossz a második és harmadik közt. Érték: 690 frt a győztesnek, 30 frt a másodiknak. IÍ. Széchenyi-dij. 2000 frt. Handicap. 2éves kontinentális lovaknak, franczia lovak kivételével. 800 meter. Tét. 100 frt, fele bánat, jelentve 25 írt. (24 aláirás). Br. Springer G. p le Favorita ap Dutch Skater a Maria Theresa 40'/» kilo Lapos 1 Gr. Sztáray János uev. gr. Hunyady Imre sg. k. Donna Elvira 59'/, kilo Peasnall 2 Gr. Batthyány Elemér nev- Blaskovics Miklós ur p k Flory 59 kilo Greaves 3 Br. Springer G. sg m Millerjung 56 kilo Madden 0 Br. Rothschild N. p k Jauerling 52'/, k Butters 0 Baltazzi Ar. sg m Fair Wind 45'/., kilo Imcs 0 Br. Üehtritz Zs. sg. k. ap Bibor a Violet 35 kilo (vitt 40 kilo) Scott 0 Bánat 4 lóért, ki-bánat 13 lóért. Egy hoszszal nyerve; két hossz a második ós harmadik közt. Érték: 2312'/, frt a nyertesnek; 300 frt a másodiknak. 412 frt az egyleti pénztárnak.