Vadász- és Versenylap 23. évfolyam, 1879

1879-12-25 / 52. szám

VADÁSZ- ÉS YEBSENY-LAP. DECZEMBEÚ 25 15 7 9. sok, bírságok, disqualificatiok felett m'nt e'ső-biróság ítél.« — E változtatás felett, mely eredetileg ifj. gr- Almásy Kálmán inditványa folytán tüzetett ki már az okt. 20-ki közgyűlésen — hoszabb és élénk eszmecsere támadt, mig végre jelen alakjában elfogadtatott. — Ezzel kapcsol.tban inditványoztatott még, hogy a választmányi testület 30 tagról szállittassék le 2 l-re, de ez nem fogadtatott el. — Az alapszabályok igen számos pontjában történt még részint kisebb jelentőségű, részint csak helyesli szövegezésű változtatás, néhány pont egészen ki is hagyatott. Legközelebb majd közöljük a megváltoztatott uj alapszabályokat. Ezt megelőzőleg történt az uj lovarogyleti ta gok választása. Végül elnök gr. Károlyi Gyula ő méltósága a bécsi Jockey-club egy átiratul közli, mely dccz. 19-e'n tartolt választmányi üléséből származik, s melyből az tűnik ki, hogy az eddig fennállt »Legfőbb itélö-biróság verseny-vita-ügyekben« (.Schiedsgericht oberste Instanz) megszüntetett, s teendőit a Directorium vette át. A bécsi Jockeyclub most azt proponálja a legfőbb itélö-biróság összeállítására nézve, hogy »ha a Pesti Lovaregylet beleegyezik : akkor az ausztr. Jockeyclub Comitéja megválasztja a pesli Lovaregylet elnökét és versenyigazgatóságát (fünfer Directorium) mint az ö képviselőit, ba viszont a pesti-lovaregylet választmánya a bécsi Jockey-club elnökét és ötös Directoriumát megválasztja ottani képviselőiül. A melyik ötös Directorium valamely óvás vagy panasz felett itélt, felebbezés esetében csak két tagját küldeué a legfőbb ítélőszékbe.« Az inditvány elfogadtatott, s igy a jövő január 8-ki közgyűlésen választandó pesti »Verseny-igazgatóság« öt tagja — egyúttal legfőbb itélöszéki tagok lesznek. A közgyűlés népes volt, s este 10 órától éjfél után 2 óráig együtt volt. Jelen voltak az Elnökön kivül még gr. Szápáry Antal és gr. Almásy György ő exejaik, gr. Andrássy Aladár, gr. Szápáry Iván, gr. Nádasdy Ferencz, gr. Kinsky Zdenko, gr. Sztáray János, gr. Batthyány Elemér, ifj. gr. Almásy Kálmán, Beretvás Endre, Blaskovics Miklós, br. Üchtritz Zs., Rohonczy Gida, Beniczky G., Blaskovics Ernő, br. Atzél Béla stb. * Ezt folytatólag még egy választmányi gyűlés tartatott, melyben leginkább az uj versenytért épitó bizottság jelentései vétettek tudomásul. Igen nagy megelégedettséggel fogadtatott többi közt ElDök ő méltósága ama kijelentése, hogy a versenytér kiépítésére még szükséges összegek teljesen rendelkezésére állnak az épitö bizottságnak, s hogy igy a végleges kiépítés jiraius elejéig — az épitész nyilatkozata szerint — befejezhető. Minek következtében a választmány batározatilag kimondta, miszerint az ös.-zes építkezések a mondott időig befejezendök. — Igy a kilátás — miszerint az idei júniusban már egy meeting lehetséges lesz az uj pályán — igen valószinü. Reggel 4 óra volt, midőn a bizottmány szétoszlott. ШЛ У £ íj £X és V £jj££)4Y£ К Erdélyből. A »Vadász- és Verseny-lap« 45-ik számában br. Bánffy Adám az erdélyi lótenyésztők nevében szólott, Erdély lótenyésztése érdekében. Bál e lapok hasábjaiban viszbangot nem költöttek szavai, crös hitem, hogy nyílt őszinteséggel irott sorai és méltányos kérelme, nem téveszthették el a hatást illetékes helyen. Méltóságos Kozma Ferencz miniszteri tanácsos ur, valamint a pesti lovaregylet választmánya, most, miután viszonyainkat jobban ismerik, és meggyőződtek arról, hogy Erdély lótenyésztése egyedül a br. Bánffy Adám által javasolt módon menthető meg, sokkal inkább szivükön viselik országos lótenyésztésünk érdekeit, semhogy azt egyes verseny-istállók látszólagos érdekének feláldoznák. Ismétlem, látszólagos érdekének, mert azt, ugy hiszem, velem együtt beismerik, hogy lovaiknak a kolozsvári aranyokra intézett kirándulásai pe'cuniere szempontból, a költségek és koczkazatoknak épen nem megfelelő lucrativ vállalatok. Csatlakozom br. Bánffy Adám kérelméhez, ismételten felkérem a magas kormány, méltóságos Kozma Ferencz miniszteri tanácsos ur és a pesti lovaregylet figyelmét szegény Erdély lótenyésztésére, és kérem az erdélyi összes lótenyésztők nevében, engedjék meg. hogy fordíttassák mind a 900 darab arany kizárólag erdélyi dijakra. Oly döntő érveket hozott fel czikkiró, hogy én, ki e tárgyban nézeteimet már ugy is ismételten elmondtam volt, épen e lapok hasábjain — csak keveset adhatok hozzá. Mert bár első pillanatban jogosnak is látszik az ellenvetés, ily szigorú elszigeteléssel szemben, viszonyaink alapos tanulmányozása után, megszűnik az lenni. Nem említve czikkiró által érintett nehézségeket, csak egy körülményről kivánok szólani, melyet emlitetleniil hagyott ; és ez a versenynek egyik legfontosabb alaptényezője : az idomítás. Feleink szigora nem engedi, hogy april hava előtt lovainkkal rendesen dolgozhassunk. Söt volt esetem, hogy csak májusban, mikor a pesti versenyek javában folytak, kezdhettem meg lovaimmal a munkát — megjegyzendő Erdély egyik melegebb vidékén — akkor is a legnagyobb óvatossággal, a mélyen felázott, agyag-talajon, mely alig pár bét múlva kőkemény volt és egészen megrepedezett. L szorulva a szántott pályára, még csak akkor kezdődik az igazi mulatság ; hogy mi az: egy agyagos talajú szántott pályán idomított lovat, csak tűrhető állapotba kihozni, arról fog rima sem lehet annak, ki azt még nem próbálta. Még a szalmaágy relativ becsű kényelmét is csak nagyon kevesen élvezhetik ; Erdélyben az uri lakok és istállók nagyobb része hegyre van épitve, hol még csak akkora egyenes hely sincsen, hova egy kellő nagyságú szalmaágyat lehetne készíttetni. Ily körülmények közt idomított lovakkal, még akkor is, ha vérre és képességre egyenlők volnának a magyarországiakkal — mitől most még távol állunk — a pesti, pozsonyi vagy bécsi pályákon szerencsét próbálni dőreség volna ; egyedül a kolozsvári államdijra p lyázni, Magyarországon idomított lovakkal szemben, nem fizeti ki magát; az esély csekély volta legkevésbbé sem állván arányban a költségek és a rosz pálya okozta veszélyekkel, melyeknek az Erdélyben idomitott lovak ki vannak téve. A legszenvedélyesebb sportsman is belefáiad elébb-utóbb ez egyenetlen harezban, hol nagy áldozatok után, végre is csak biztos kudarezra száraithat. Csakis egy pontban nem osztozbatom a br. Bánffy Ádám nézetében t. i. hol a 200 aranyos államdijat, akadályverseny-dijjá kéri átváltoztatni. Akadályversenyt, államdijjal dotálni nem lehet. Az államdijak czélja a lónemesités előmozdítása a versenylovak képességének kipróbálása által. Bármily szükségesnek is tartom, különösen provinciális meetingeken, és legfőkép a kolozsvárin, az akadályversenyeket, nem tarthatom azokat a versenyló kipróbálásának. Szerény nézetem szerint, meghagyandó lenne ama dij, Erdélyben elletett és felnevelt 3éves kaneza és mének számára sikversenynek ; 2% kilo teherkönyebhséget adván erdélyi apa végy ff a a Q в & Jegyzetek a pisztráng-horgászat köréből. Közli : SÍI' John. »Szép látni a halat horgászva, hogy vág Arany szárnyával ezüst habon át S hogy kapja el mohón csalételét.« Slmkspoarc (ford. Arany János.) »An honest sport that is without debate.« — Jolin Bennys. L A pisztráng-horgászat szép idénye elmúlt ! Búcsút vettünk a zuhogó hegyi patakoktól, a csendes zsomboktób A megválás, a nélkülözés nehéz. A horgász ilyenkor abban talál némi kárpótlást, ha élményeit másoknak elbeszéli, vagy még inkább, ha másokét hallgatja meg. Igy történt, hogy nemrég többen e kedvencz sportunkról beszélgeténk, s midőn élményeinket lelkesülten adtuk volna elő egymásnak, feltűnt, hogy mindenki — ha talán kezdő is — tudott valami ujat, valami tanulságost mondani. Főleg a »csalétkek« meg az »evési idő« voltak a társalgás sarkpontjai. E téren azonban közöttünk oly véleménykülönbségek merültek föl, melyekhez az orvosok nézeteltéi ése consiliumoknál még kicsiség. — Mint szenvedélyes horgász, én is »nagy hanggal« voltam, ez lehet az oka, hogy midőn egyik szó a másikat hozta, felhivattam, tenném pár sorban közzé élményeimet s tapasztalataimat, másokéval egybevetve talán lehetne belőlük némi tanulságot venni. — Megígértem, s kötelezettsé-1 gemnek ezúttal akarok eleget tenni, jól ismerve a Vadász- és Versenylap áldozatkészségét, melylyel hasonló — még nem elég közérdekű czikkeknek is helyt szokott engedni hasábjain. Midőn élményeimet elbeszélem, újra átélem az elmúltnak örömeit. — Az emlékezet, e csalfa délibábja a múltnak — vesz körül, s tündér tavában elmúlt szép képeket látok tükröződni, melyeken elmerengeni olyan jól esik. — Látom újra a sürü fenyvest mély völgyeivel, benne a vidáman csevegő patakot, legszebb lakójával a piros petytyes pisztránggal, mint úszkál csendesen fel s alá, mint eviczkél játszi kedvében, majd lesbe áll s а röpkedö légy után villám-gyorsan vágja ki magát szép eleméből. — Az átélt sokféle érdekes helyzet, az izgalmas perczek, a siker és kudarcz mind eszembe jutnak. Es ha igy az elmúlt idény élményei mintegy folytonos összefüggésben vonulnak át előttem, önkénytelenül is fontolgatni, hasonlítgatni kezdek, elmélkednem kell és következtetek, iparkodván az adatokból elvonni az eredményt, a tanulságot. Megteszem jegyzeteimet. Bizonyos, hogy élményeim igen kisszerűek, a tanulság nem sok, kevés az is, mit ujat mondhatok ; de ha egy más olvasó — vagy helyesebben talán »brother augler« legalább »faute de mieux« pár pereznyi kellemes szórakozást vagy talán a jövőben értékesíthető adatokat találna, de főleg ha soraimmal néhány uj hivet. szereznék e szép sportnak : munkámat jogosultnak tartanám. Legfőbb örömömre szolgál, hogy az elmúlt idény alatt a horgászat művészete felvidékünkön örvendetes mérvben terjedt ; s ez k-'tszeresen bir becscsel akkor, ha az uj bajnokok kö/ött sok olyan van, ki bizonyára diszére fog válni Walton szép művészetének A mű-szabályos horgászatot méltán vélem művészetnek nevezhetni. Hogy ne menjek messze, — csak eszközeinkre utalok, meg amaz erős halakra, melyeket azokkal megejthetünk. Midőn egy hajlékony bottal, m'riynek csúcsa sémin vei sem vastagabb egy gyufa-szalnál, s egy pb-zinyke mülégygyel, testében а még kisebb horoggal, lehetséges a legerősebb folyami halakat hata inunkba ejteni : az csak művészi fogásokkal lehetséges. Méltán kell bevallantnk, hogy itt a müvé-zet ünnepli diadalát a nyers erő felett ! S épen eme müfogásokban rejlik a finomabb horgászat csábereje. — John Horroks а »

Kunst der Fliegenfischerei «-ró 1 irta könyvét ; az angol sport-irók a horgászatról, mint művészetről beszélnek, s J. J. Manley e pontot »Fishing as a fine Art« czimü gyönyörű essay-jében fejti ki. És mégis, a sport egy neme iránt sem oly előítéletes a laicus, mint épen a hnrog-halászat iránt. Ez igy van nálunk is, de ott is, hol aJt már babérjaival di-zeleg. Horgászat alatt legtöbb ember csak egy botot, zsinórt, horgot, egy férget s apró halacskákat képzel. Hogy a halik életmódját, szokásait — mely az emlősök és madarakénál bizouynyal érdekesebb sok tekintetben — ismerni s tanulmányozni kellene, eszébe nem jut. Azt hiszik, hogy bármily eszközzel, bármily halat lehet fogni, akármely részén a folyónak, és hogy ahhoz nem is kell egyéb, mint a patakparton egy helyben guggolni sajuálatra méltó türelemmel, s a horgot