Vadász- és Versenylap 20. évfolyam, 1876
1876-08-30 / 35. szám
A UG . 30. 187 G. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 2x9 Mihely a csikó elválasztatván, legelőre megy, ott bizonyosan talál valamely állást vagy félszert vagy legjobb esetben istállót, hol lefekhetik és ehetik. A bejárat előtt néhány lépésnyire egy igen alacsony sövény avagy kerítés készítendő (pl. térdig érő). Ha már j d megszokta azt átugrálni, akkor hat hüvelykkel magasabbra lehet emelni a kerítést, s nem sokára könnyebbnek tartja azt átugrálni, mint hátsó lábait maga után vonni. Ha majd ezt is könnyedén átugorja, még magasabbra emeljük a kerítést, mig annyira hoztuk, hogy egy álló szökkenést csinál, valahányszor az istállóba enni megy. Ez utolsó legyen egy egyszerű rúd. Ha ezen is könnyedén átszökken, egy hó múlva ássunk mellette egy kis árkot és a rud helyett földet halmozzunk föl. Először a ló bemegy az árokba, aztán első lábaival föllép a töltésre, mig a hátsók a túloldalon maradnak. Pár nap múlva azonban már kényelmesebbnek tartja egyenesen a töltésre ugrani. Ha ebben is begyakorolta magát a ló, akkor a töltés másik oldalán is árkot vonunk, s ekkor a ló már néhány nap múlva föl és le fog ugrálni, akár a legjobb hunter. írónk egy telivér csikajáról tesz említést, mely csak kilencz hónapos volt még, s már tökéletesen ugrálta mind a sövényt, mind az árkokat, épen mint a legjobb vadászparipa. Az őz természetrajzához. DOBROVSZKY RAOUL LOVAG UTÁN. IV. A cserkészés (Folytatás.) Legnehezebb feladat a nagy tisztásokon (vágásokon), melyek semmi fedezést sem nyújtanak, lőtávolságra megközelíteni a vadat. Ily esetben négykézláb kell lopózkodni, a fegyvert jobb kézben, közel a földhöz tartva. Az ily lopózkodásnál, s máskor is, csak annyira szabad fedezést keresni, mennyire az nem hátráltat a vadnak folytonosan szemmel tartásában. Mihelyt az fejét emeli és nézeget, mozdulatlanul kell állni, s csak azután közeledni ismét, ha legel vagy másfelé néz A megközelítésnek a legegyenesb vonalban kell történni, s a jobbra-balra hajlongást kerülni. Ha nem lehet fedezetten közeledni, vagy ha az őzbak a magas szálerdőben már messziről észrevette a vadászt, akkor sikerül néha lövéshez jutni, ba fennhangon beszélve, fütyölve, vagy dalolva, s a vadra látszólag nem figyelve, rézsut vagy félkör irányban megyünk feléje. Időközben ki kell szemelni, honnan lőhetünk reá, hogy bokrok vagy fák ne álljanak köztünk, s midőn csendes, egyforma lépésekben odáig értünk, a nélkül, hogy csak pillanatra is megálltunk volna, ekkor hirtelen feléje fordulunk és lövünk ; mert a bak, mely eddig mozdulatlanul állt s ránk bámult, azonnal megugrik, mihelyt egyforma tartásunkat és menésünket megszakítjuk. Mindemellett sikerült elbeszélőnek eredményes lövéseket tenni ily módon mind szálas erdőben, mind vágásokban, és késő őszszel még repezeföldön is. Ha azonban a vad a hozzá lopózkodó vadászt korábban észrevette s oly helyen, hol a vad jobban fedve van, s a vadásznak nehéz hozzá közeledni ; akkor forduljon meg a vadász, mintha el akarna menni, de ne veszítse szem elől a vadat, s csak addig haladjon, mig valami szélesb cserjés által maga is fedezve lesz ; itt azután a vad megkerülését a helyi körülmények szerint megkezdheti, s gyakran eredményes lövésre juthat. Mindez azonban csak általános főbb vonás és százfélekép változtatható, s Írásban ki nem meríthető. A cserkészésnél az emberi ész leleményessége és az óvatos vad igen kifejlett érzéki szervei vannak egymással küzdelemben. Minden mozdulatnak, minden lépésnek megfontolva és vigyázva kell történni; szemek és halló szerveknek a legmegfeszitettebb figyelemmel lenni. Egy frisen törött rügye a fának, a lezsurlott harmatcseppek, vagy mi több : egy köröm nyomának a homokban vagy iszapban — ép oly kevéssé szabad a vadász szemeit kikerülni, mint nem szabad füleiben semmiféle erdei hangnak ismeretlennek lenni. Nyugodt, határozott viselet, gyors áttekintés és lélekjelenlét azon tulajdonok, melyekre a vadásznak törekedni kell, hogy cserkésző lehessen ; egyszóval mesternek kell lenni, mint a rókának az egerészésnél, vagy mint a hiúznak a szökésben. Az erdő és a vad — mindennapi gyakorlattal — legjobb mesterei annak elérésében. böffent ki Franczi bácsi a vacsora végén, mert nem láttam vért a nyúlon, de az öröm kábulttá tet t- Szt— к J— f. Y © g y © Franczi bácsi és a nyul. Hetedhét vármegyében nem volt olyan derék gyerek mint a »Franczi bácsi« vagy mint öt a csúfondáros fiatalság elnevezé : »Stüssi vadász». Franczi bácsinak azért hívta mindenki, mert légyen az nő vagy férfi, fiatal vagy idős, mindig igy kezdte vele beszédét : »tudja drága öcsém...« Stüssi vadásznak azért hívtuk, mert noha minden vadászaton ő volt az első megjelenő és utolsó elmenő, még sem lőtt ember emlékezet óta vadat. De azért soh'se hiányzott, és kedvesen látott vadásztárs is volt, lévén neki igen jó humora mellett nagy pinczetokja, melyben mindig jó borocskákat hozott, és étel dolgában igen nagy gourmand volt, és igy mindig körüle seregle a fiatalság — azon ürügy alatt, hogy adomáit hallgassa, valósággal pedig csak azért, hogy a boros flaskák üritgetésében segédkezet nyújtson neki. Ilyenformán hát minden jól ment volna, csak az boszantotta, hogy ö semhliképen nem tud valami vadat lőni ; meg is Ígérte, hogy ha az első nyulát lövi : egy akó magyaráti áldomást ad. — No erre persze lett fejtörés) miként lehetne az öreget rá szedni. Próbálták is, de az öreg kópé vigyázott magára nagyon. Egyszer eszébe jut E. erdészsegédnek, hogy majd rászedi ő az öreget. A többek közt egy jól sikerült vadászat után, mint valódi nimrödokhoz illő, együtt ülünk L. erdésznél, s mint dukált, färblizgetünk, tarokkozgatunk, néha nagyokat hörpentgetve. — Reggel felé lehetett, a mint besompolyog E. és titkos arczfintorgatással oda sug valamit Franczi bácsi fülébe, ki hirtelen ledobva kártyáját s kalapját, puskáját fogva kirohan a szobáiból. — Mi az, mi az ? kialtánk, — de E. megfordulva gúnyos mosolylyal int : csitt ! lesz magyaráti ! Franczi bácsit aztán E. elvezette egy darab, az erdő mekett fekvő ugarra, hova ö egy igen élethűen, apró kavicscsal és szalmával kitömött nyul bőrt fektetett, és a mámoros és kissé lepityizált öreget hason a nyul felé másztatta. — »Látja Franczi bácsi azt a nyulat?« — Nem látom én. — Nagy nehezen sikerült mégis megláttatni vele. — No most löjjön oda. Franczi bácsi oda is duplázott hirtelen, mire E. nagy hurrahkiáltások közt oda fut, felveszi a nyulat és oda adja az öregnek. — De mily nehéz ez a nyul ! — Hja bak nyul áin ez Franczi bácsi ! Triumphusban hozzák a nyulat. Franczi bácsi uz örömre még ugy benyakalt, hogy ugy kellett kocsira tenni. »No fiuk, holnap este megeszszük a nyulat és megisszuk a magyarátit, valamennyien vendégeim vagytok.« Otthon aztán, midőn a nyulat felbontják, kérdi a felesége : »hát Franczi, te szalma nyulat szoktál lőnni?« — Micsoda? — Hát mikor nézi a nyulat, látja, hogy szedetett rá. De mit volt tenni, a vendégek már meg voltak hiva, — a magyarátival csak elő rukolt és mi szépen megittuk egészségére. — Gyanítottam én valamit, Figyelmeztetjük t. olvasóinkat a mezöhegyesi, kisbéri és bábolnai jövendő lóárverések jegyzékére, mely lapunk utolsó oldalán teljes részletes séggel olvasható. Lovak megszelídítése, lecsendesítése. Boroszlóban lovakat akartak patkolni de volt köztök olyan szilaj is, hogy még soha azelőtt sem hagyta magát megvasaltatni, s ez most sem sikerült. Egy lovassági katonatiszt lovásza egy darabig 'nézte a kínlódást, mig végre megszánta az embereket s a lovat, és hozzájak lépvén , tallért kért magának jutalmul, ha a lovat minden kényszer nélkül megszeliditi. Megígértetvén a mit kért, a lovász a ló eleibe állott, s két kezét, melyekben csak zsebkendőjét tartotta, a ló orra felé nyújtogatta ki, s ime a ló csendesedett, megállt, s a patkót ráverték. Azt észrevették, hogy a lovász egy kis üvegcséből valamit locscsantott a kendőjére, de a két kezére is. Mi volt az? Égényes petrezselyem-olaj. Azontúl több kísérletet tettek ugyanazon olajjal s mindig a legjobb eredménynyel. A legsziiajabbb lovak megjuhászodtak pár perez alatt. Egényes másnemű olajokat már mások is használtak ugyan lószeliditésre, de ugy látszik, a petrezselyemolaj fölülmúlja a többit, mikkel eddig a dolgot próbálták. * * * A lótenyésztés eló'mozditása érdekében a német birodalom állami lótenyész intézeteiben igen czélszerü reformot honosítottak meg. Az állami mének által fedezett kanczák tulajdonosai ugyais ezentúl a szerint fognak több vagy] kevesebb dtjat fizetni, amint kanczájuk a fedezés után csikót hozott vagy nem. Minden fedezett kancza után a mén minősége szerint megállapított alacson fedezési dijon kivül már a fedezés alkalmával öt forint csikópénz fog befizettetni, mely őszszeg azonban mindazon kanczatulajdonosnak, kik annak idején a fedezés eredménytelenségét kimutatják, egyszerűen visszafizettetik. Ezen intézményt. a német tenyésztők már régen óhajtották és rendezett adminisztráió mellett felette előnyösnek is tartják, mert az alacsony fedeztetési dij az állami mének kellő kihasználását biztosítja, s az öt frt csikópénzt a vemhessé lett kanczák tulajdonosai nem sajnálják. Nálunk azonban egyelőre gondolni sem lehet ezen újításra, mert rendetlen adminisztratív viszonyaink között roppant visszaélések forrásává válnék. (Gazd. lapok.) Szerkesztői posta. Kisbér képét mindazoknak, kik azt távollétünkben nálunk megrendelték, nem sokára kézbesíthetni reméljük. Ajánlkozás, Vojnitzky József, ki mint istállómester és lovagló hosszabb ideig szolgált több nagy uraságnál s mind a csikóknak hátaslovakká és kocsiba tanitása, mind vadászlovak és kopófalkák trainirozása és vezetésében tanúsított ügyességéről, ugy szintén hiv. becsületes,'józan és szorgalmas viseletéről kitűnő bizonyítványokkal bir, e minőségben felajánlja szolgálatát f. é. Oktober 1-től fogva. Levelek neve alatt Girincsre, u. p. TiszaLutz intézendök.
