Vadász- és Versenylap 18. évfolyam, 1874

1874-02-18 / 07. szám

R EBRUAR 18. 1874. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 53 helyezé magát lőállásba, midőn egy vén medve, fejét, nyakát és taczkóit dugá ki a nyíláson, dü­hösen morogva 3 pislogva fényes világlóival a csa­holó ebekre. Mindkét lövész egyszerre durrantá el fegyverét. Az egyik golyó az agyát zúzta össze, a másik a sziv pitvarába hatolt, s a medve pár kinos bődülés után azonnal kiadta páráját. Miután kerülőim meggyőződést szereztek magoknak, hogy a maczkó csakugyan kiköltözött a világból, oda mentek s kihúzták a bundást lakából. Alig történt ez meg, midőn a fa körül szima­toló ebek, nem elégedve meg a prédával, újra csa­holni kezdtek. Mire csakhamar egy medve-ivadék jelent meg a nyíláson, nyugtalan pillantásokkal és bámészkodással szimatolván az előtte ismeretlen alakokra; áldozata lön kíváncsiságának. Most már ugy vélekedtek embereim, hogy több zsákmányra nem lehet kilátásuk, s kezdték lefelé vonszolni a maezkókat. — Alig haladhattak azon­ban husz lépésnyire, midőn a visszafutott ebek újra csaholni kezdtek az odvas fa előtt, s egy másik kormos bocs tappogott ki az ebekhez, ke­mény pofokat ütve feléjök ; egy pár fütyülő golyó azonban segítségükre röpült az ebeknek és a medve tüstént életével lakolt. Ezt is a többi után szálliták le a meredekről, s aztán kissé lepihentek, puskájaikat egy közeli fáéa aggatva, s meglehetősen neki melegedve a hevély­től, mit ily váratlan siker adott. Miközben fala­toztak volna, s a két kopó egész ábitattal kacsin­gatna a bicskavégre tíizött szalonna szeletekre, egy­szerre újra föl vakkantak azok,mert egy harmadik bocs mászott ki az odúból, s jó napot se mondva a társaságnak, egyenest fel a gerincznek baktatott. Yolt ugrálás; a vadászok fegyverük, a kopók a medve után, mert mint mondám, a fegyverek •egy fa ágára voltak fölaggatva, nem is álmod­ván kerülőim, hogy ama viszonylag nem nagy ür, ily nagy medvecsaládot fogadhat be. Elkéstek üldözésével. Utánna lőttek ugyan, de eredmény­telenül. Miután sötétedni kezdett már, visszahítták a ku­tyákat, s az elszalasztott bocs felkeresését más­napra halasztván, megtértek nagy örömmel haza ; másnap keresték is a maezkót, de az laput kötött a talpára, s az éj alatt nagyon ellábolhatott, mert többé nem találhattak nyomára. (Átment a napos oldalra, hol a hó elolvadt.) Ugyancsak decemberben volt még egy kis hajtás Tibavánál a máramarosi határszélen, mely al­kalommal meg Szanka Mihály és Miska Mihály vadászgyakomokainknak sikerült egy medvét el­ejteni. Daczára annak, hogy deczember vége felé nagy hó esett, mely a medvék fölhajhászására alkal­matlan, Falesz Iván a hársfalvi erdőben egy nős­tény medvét nyomozott ki, s ejtett el. Január eleje óta igen sok farkasnyomokat lát­nak embereim, melyek a lengyel batárról, s talán Oroszországból jönnek, de nehezen akadhattak a bestiákra, minélfogva jónak láttam Strychninnel mérgezett csaldögöt rakni ki, melyeken két farkas halálra zabálta magát, kettőt meg Volócz Fedor gyakornokom lesett ki lakomájuknál, s oda lo­pódzva golyóval ejtett el. Ebesek lehetnek nagyon a dögök, mert a Besz­kiden álló magános csárda udvarába is betörtek, malaczpecsenyére áhítozva , de az ott dolgozó két ruthen paraszt kettőt közülök baltával vert agyon, s a többi megoldta a kereket. Ez évben nagy telünk van, magas hóval. A vad­kanok lent az aljakban tanyáznak, s a csekélyeb­bek igen soványak. Melzer főerdöügyelő úr, mi­dőn nem rég Szent-Miklósról Passikára szánká­zott át, hármat lőtt le; mig Lobisch főerdész egy kis vadászaton, többedmagával 7 gyönge serteva­dat ejtett el Zsdenyovánál. — Itt nálam 6 dara­bot lőttünk eddig. Hallom, hogy az alsóbb vidé­ken, Dobrony és Isnith körül is lőttek 5 — 6 da­rabot. — Idei lőjegyzékcmet legközelebb küldve, maradok a vadonban is, tisztelt szerkesztő urnák stb. P. A. Lábodon, 1874. febr. 5-én. Tisztelt szerkesztő ur! Ide csatolva megküldöm a mult évi összes lábodi lőjegyzéket, egyúttal ta­lán érdekelni fogja önt, hogy Härtung féle nyulker­temben a tapsik jól megvannak; a nyár folytán ugyan csak olyan nyulat eresztettünk be a kert­be, melyről vagy biztosan constatálhattuk hogy nőstény, vagy olyat, kiről csak annyi bizonyost tudtunk, hogy nem bak, tehát a bizonytalan kiné­zésüeket; és mégis befogatás után 15 nyul közül csak 6 nőstény volt; ezen 6 nőstény két bak nyúllal most, jól tartva répával és szénával, várva várja a melegebb idő beálltát, magam pedig a legfeszültebb kíváncsisággal a szaporulat eredmé­nyét. A kártékonyak irtására már is jónak bizonyult a nyulkert körül alkalmazott csapda-rendszer, mert sok macska, görény, de legkiválóbban sok menyét kerül a csapdákba. A nyulak befogása sok bajt okozott, mert a Hartung-féle mesterséges sövényeket kirágták, és az éjszakán át vagy reggel fogott nyulak rövid idő alatt ismét kiszabadultak; végre főerdészem saját találálmánya szerint egy este mind összefog­dosta ő keméket, és igy lehetett a mustrálást meg­tartani. Az idei őszi vadászataim jó sikerüek voltak; ezóta pedig a telet itt töltvén, sokat járok a dámvadak után, nehogy az ujonan alakult vadas­kertemben nagyon elszaporodva, őzállományomnak ártsanak. Eddigi téli időnk még a vadaknak nem ártott, hó ugyan sok van, de mégis felső rétege fagyos nem levén, a vad könnyen kikaparja a makkot alóla. — A kis vadakban sem tett még károkat a zordonabb időjárás; foglyaink szépen megvannak még a bó daczára ; fáczányaim is kint telelnek az idén, első kísérletnek, remény lem, hogy a szapo­rulat több leszen igy, mint kamarázás után. Vadász és t e n y é s z t ő. Várpalota, 1874. febr. 4. Tisztelt szerkesztő ur! Érdekelni fogja olvasóit azon ritka eset, hogy a várpalotai erdei kerület­hez tartozó inotai völgyben Mehrreider János pa­gonyvadász két egymásutánni lövéssel három erős vadkant teritett a bakonyi cserjés földre. Gr. W. J. Balogvölgy, 1874. jan. 27. (Folytatás és vége.) A vadászaton kivül ez őszön hajdani kedvencz­mulatságommal, az agarászattal is foglalkoztam, s újonnan szerzett két kutyámmal néhány szép fo­gást tétettem; csak az volt kár, hogy kevés volt a nyul, főleg a nálunk ugy is kevés lapályokon bizony sok tőről metszett, síksághoz szokott aga­rásztársam megcsóválná a fejét, ha megküldeném a fogás színhelyének a fotográfiáját, hol agaraim az általok ugyan kevésre becsült tót nyulat el­fogták. Nem akarom állítani, hogy nem sebe­sebb s kitartóbb az alvidéki nyul, de azért akad jó nyul itt is ; sokszor megtörtént már, hogy erről alföldi agarászok is meggyőződtek, elvi­vén jó agarok előtt a nyul a levelet. Hanem az is áll, hogy itt többnyire kevés a tér a futáshoz, s a nyul mihamar erdőt ér; azért is itt inkább sebes, jó kapásu, mint kitartó agár szükséges. Jelenben többen kezdenek megyénkben, főleg alsóbb vidékein agarászni; tervben van a jövő őszre egy agar ász-egyletet hozni létre, melynek megvalósulásán nem csak örülni, de a többfelől hozzám intézett felhívások folytán teljes erőmből közre működni fogok. S hiszem sikere is leend az igyekezetnek, mert még többen a hölgyek közül is, kik pár agarászatunkon kocsin kisértek, oly nagy kedvet kaptak az agarászathoz, hogy jövőre lóra ülve szándékoznak e szép mulatságban részt venni. Az agarászatról jut eszembe, hogy mostanában magam is épen ugy jártam, mint az egyszeri szó­nok a megyegyülésén, kinek előre nagy gonddal készített s nagy hatásra számított beszédét ösz­szebeszélés folytán egy fiatal aljegyző valahogy hozzáférve, lemásolta, betanulta s a szólásra ma­gát előbb feljegyeztetve, szónokunk nagy ámula­tára, de a társak nagy derültsége között ő mondta el. E hasonlat ugyan nem egészen találó, csak annyiban a mennyiben szándékom volt szó nélkül nem hagyni báró Wesselényi Béla urnák e lapok első számában megjelent tudósításának azon ré­szét, a hol az agarászatról oly kicsinylőleg nyi­latkozik; de ebben, még pedig az e tárgybani leg­illetékesebb helyről, az alvidéki agarászok, s köztök az oly méltó elismerést kiérdemelt veterán aga­rász, mint id. Retsky András ur által előztettem meg: igy csak az a mondani valóm maradt, ke­rülve a felesleges szószaporitást, hogy e nyilatko­zatot teljesen magamévá teszem, s hiszem velem helyesli igen sok szenvedélyes agarásza e hazá­nak. S még egy megjegyzést csatolok hozzá, hogy mit sem akarva levonni azon örömök s hevélyek­ből, mit a leküzdött nehézségek a falka vadásza­toknál a szenvedélyes sportsmannek nyújtanak, az sgarászat is egy oly mulatság marad, — melyet minden férfi kifogás nélkül gyakorolhat; legna­gyobb bizonyság erre, hogy maga Ő Felsége a király, ki egyike a legismertebb, edzett s kitűnő vadászoknak Európaszerte : még is örömét, kedvte­lését lelte ősszel mult egy éve a gödöllői agarásza­tokban. Balogvölgyi. A vad-tengeri nyul (Kaninchen) tenyésztése s vadászata. (Folytatás.) Szabályul kell venni, hogy a lyukából kiötlő tengeri nyúlra csak akkor kell lőni, ha attól már egy kis távságra távozott; mert ha mind­járt összerogy is a tüzelésre, még végvonaglá­sában is iparkodik buvóját elérni, s akkor nem­csak elveszti azt a vadász, hanem azon kelle­metlenség is származik belőle, hogy kisebb lyu­kak lakbatlanná lesznek a bennök kimúlt állat rothadásától. Egyébiránt változtatni kell a leshelyet gyakorta, mert mihelyt egy párszor ugyanazon tájon történt lövés, a nyulak késő éjig nem jönek ki, s reggel korán bemennek, akkor is oly nagy elővigyázattal, hogy nem férhetni hozzájok. Még nagyobb ügyességet és lőpontosságot igényel e fürge állat elejtése a vizsla előtt s hajtóvadászaton. Csak gyors, kapvalövésekkel lehet a sűrűből legnagyobb sebességgel a tisz­tásra kitörő vagy a bokrok közt tova iramló állatot leteríteni. Az ily kapvalövést pedig csak hosszabb gyakorlat után lehet elsajátita­ni. Nem egy vadász, ki szokva van hajtóvadá­szatokon a legnagyobb sebességgel szemközt jövő vagy a bajtókon keresztül törő nyulat fel­bukfenczeztetni — vesztheti lövészi hirnevét ily erdei vadászaton a tengeri nyulakra. A vizslávali keresés szép őszi vagy téli na­pokon, midőn a tengeri nyulak tanyájukon ki­vül a közeli cserjés szélén a napon sütkérez­nek, vagy jókedvűen egymást kergetve kanczu­káznak, sok mulatságot nyújt a vadásznak; s különösen a fiatal kezdő vadásznak jó iskola ez a gyors lövés elsajátítására. Mikor aztán a bokorból vagy erdészéiből felugró s a kutya elől megugró nyulat — da­czára, liogy csak egy pillantásra láthatá — le­durrantja s kutyája a másik perczben már eléje hozza, akkor bizonyos megelégedettség s önérzet ömlik el a fiatal vadászon ügyessége felett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom