Vadász- és Versenylap 9. évfolyam, 1865

1865-12-20 / 35. szám

557 még csak legszükségesebb száma is; magok a szerecsen nők, kiktől az ember ez állomások betöltését leginkább várná, nemcsak rosszul, de többnyire épen nem tudnak főzni. Ezt csak azért említem e helyen, hogy fogalmat nyújtsak az ó világ lakójának első ittlétemkori helyzetemről. Mert most már egészen máskép áll a dolog; a legjobb vendéglőkben franczia szakások főznek s az ember jól, vagy legalább meglehetősen elkészített vadhúsokat ehetik. Hattyúk tengeröblökben és tócsákban tartózkodnak itt, széles tisztásokon, és közönséges lőfegyverrel alig lehet belőlök egy idény alatt kettőnél többet ejteni, mig egy jó cső százat is leszedhet a tenger zajtalan apró öbleiben. Én több százra menőt láttam a San Jacinto folyam torkolatánál s a galvestoni tengeröböl csúcsán. Ezek olly szelídek voltak, hogy bárom száz yardnyira is bevárták gőzösünket. Igaz , hogy a gőzös megállott s a legközelebbi dagályra várván a tüzet kioltották, de a hajófedélen folyvást nagy néptömeg mozgott. Többféle vadludja is van Texasnak. Én legalább is hat külön faját lőttem. Leggyakoribb a canadai lúd. Midőn a Brazos folyam körül vadászgattam, egy közönséges tizennégyes öblű göbecs puskával öt hét alatt százharminczöt darabot szedtem le, azonkívül szarvast, kacsát, prairietyúkot, fürjet, szalonkát stb. eleget. Ha én a prairien egy csapat vadlúddal találkozom, körüllovaglom fokonkint összébb szoruló körben, mig csak 30—40 yardnyira vagyok tőle; aztán mihelyt szárnyaikat röpülésre emelik, közzéjök durrantok. Az első lövésre sürübb csapatba csoportosúlván madaraim, a második lövés az elsőnél mindig báládatosabb. Töltésem húsz szem nagy göbecs, négy drachma lőporral. Ámbár én csaknem mindig a földön leptem meg ludaimat, ugy tapasztaltam, hogy e modor nem volt olly sikeres, mintha időt engedtem nekik felröpülni, mert ha e modorban balálra sebzettem is őket, mégis csak ellábalt és gonoszúl veszett sok, mig ba valamellyiknek szárnyát szegtem, vagy valamelly más csontját törtem eb soha sem volt bajom a felszedéssel. A texasi nagy fehér krúkoló daru öt láb magas, s minthogy ennélfogva meszsze ellát, mezőségen nagyon nehéz megközelítni. Azonban ha mindjárt könnyű volna is lőni, alig érdemelné meg a fáradságot, mert búsa barna, hitvány és halszagú; ámbár azt hiszem, hogy ritkán eszik halat, mert többnyire kukoriczaföldön tarlózva találtam olly helyeken hol burgonyát ástak ki. A homoki daru nem egészen olly üagy, mint az előbbi, nem is olly nehéz lóháton hozzá közel jutni, és én igy gyakran húszat is lőttem. Ennek húsa kitűnő jóságú s hasonlít a vadludéhoz. Darabját gyakran bárom shillinggel fizettettem, mig a ludat nem tudtam egynél drágábban eladni. A mi a fütyülő, kanalas, s a már említett két faj krikruczát illeti, azokat nem nehéz találni, a prairiemocsárok, vizenyök, sőt gyakran az ültetvények csatornái is csak úgy hemzsegnek tőlök a téli hónapokban. Legnehezebben lőhetni Texasban nappal az amerikai erdei szalonkát. Ez a legsűrűbb nádasokat és bozótokat választja magának lakhelyül. Alkalmilag megleptem ugyan három négy párt fiatal bambuszok sűrűjében, de ez nem elég állításom meg35*