Somfai Balázs: Veszprém megye ötvenhatban. Források és könyvészet Veszprém megye 1956. évi történetéhez (Veszprém, 2012)
Tanintézetek, kulturális intézmények irataiból
Tanintézetek, kulturális intézmények irataiból azt követelték, hogy mondjon beszédet. Németh László, mint súlyosan beteg ember ezt nem vállalta, viszont oly fenyegető volt már a hangulat, elsősorban az italos emberek miatt, hogy az elvtársak kérésére és tanácsára, de csak a forradalmi tanács nem épületes megválasztása után, én mondottam néhány csillapító mondatot a minduntalan közbekiáltozó gyülekezetnek, hogy védjék a javaikat és a községet mindenféle rombolástól és gyújtogatástól, hogy folytassák tovább az őszi munkákat, mert csak a munka és a termelés segíthet nehézségeinken, ne üljenek fel máshonnan jött, idegen provokátoroknak (ez nem is tetszett a Tapolcáról kivonult fiataloknak), mint ahogy azért is ingerülten rám szóltak, mert egyik írótársamat elvtársnak szólítottam, vigyázzanak az alkotóházra is, mert az nem egyéni tulajdon, hanem az államé, és most sokkal hasznosabb feladatot tölt be a község életében, mint amikor még a gróf lakott benne. Az alkotóház vendégeinek egy része még október 31 -én, másik része (köztük én is) november 1-jén autókba zsúfoltan visszautazott Pestre. Ez lenne röviden az írók forradalmi szerepe Szigligeten. Azonban a teljes igazságért hozzá kell tennem még a következőket. A Budapesten megjelenő Tanácsok Lapja két munkatársa közül az egyik, Ráczalmási nevű újságíró arra kért, hogy miután többnapos vidéki riportútjukról a pesti szerkesztőség utasítására nem tanácsos hazatémiök, nehogy a gépkocsit elvegyék tőlük, szorult helyzetükre való tekintettel engedjem meg, hogy az alkotóházban maradhassanak a gépkocsival és a sofőrrel együtt. A másik újságírónak Szigligeten rokona volt, ezért nem vette igénybe az alkotóház vendéglátást. Ráczalmási még arra is kért, kiküldetési pénzük elfogytára hivatkozva, hogy kaphassanak enni is, és a költségeket a Tanácsok Lapja szerkesztősége az Irodalmi Alapnak majd megtéríti. A rendkívüli helyzetre való tekintettel mindehhez hozzájárultam. Az kétségtelen, hogy ez a Ráczalmási nevű újságíró folyton nyargalászott a környéken autójukkal, járt Keszthelyen, Tapolcán, Veszprémben, Székesfehérvárott (közlései alapján emlékszem erre pontosan), s az ilyen útjaira nemegyszer magával vitte az alkotóházba vendégként beutalt Csobádi Péter<t> és Dárdai Dezső nevű újságírókat is, sőt magát Nyirő Ferencet is Tapolcára. Az adott helyzetben természetesnek tartottam, hogy újságírók járják a környéket, [meg]- tudni, mi történik a járásban és megyében, hisz ez az érdeklődés foglalkozásuk lényegéhez tartozik. Hogy azután ez az újságírói tevékenységük alapjában véve mi volt, csak abból következtethettem, hogy minduntalan halljuk a vádat és szemrehányást, hogy [a] Szigligeten tartózkodó írók részt vettek az ellenforradalom szításában. A szó szerint értelmezhető írók, ezt teljes felelősséggel állíthatom, nem vettek részt semmiben. Amit én tettem és csináltam, az elvtársak tanácsára egyrészt, másrészt abból az aggodalomból, hogy az alkotóházat, mint az állam értékes objektumát védelmezzem, azt hiszem mindenki számára logikusnak tűnik és érthető. Természetesen ezzel nem az előbb említett újságírókat akarom vádolni, noha 115
