Padányi Bíró Márton veszprémi püspök emlékezete - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 33. (Veszprém, 2014)
Miskei Antal: A ráckevei Szent Kereszt-templom a 18. században
A ráckevei Szent Kereszt-templom a 18. században ték, ezért a török kiűzése után a plébános bemutatása - illetve az annál szélesebb értelemben vett kegyúri jog gyakorlása - az uradalom mindenkori tulajdonosának kezébe került.* 15 A kegyuraság (íus patronatus) lényegében véve nem más, mint a plébániához kapcsolódó jogok és kötelezettségek együttese. A jogok lehettek tiszteletbeliek, hasznot hajtóak és egyéb vonatkozásúak. Tiszteletbeli jogok közé sorolták a kegyúr számára a templomban biztosított külön ülőhelyet, az ott való temetkezés lehetőségét és a szertartáson való megkülönböztetett bánásmódot. A hasznot hajtó jogok anyagi előnyt jelentettek a mindenkori patrónus számára. Ennek nagysága az évszázadok során változott, s főleg az egyházközség anyagi erejétől függött. A kegyúri jogok gyakorlásához szorosan hozzátartozott a megüresedett egyházi javadalom élére alkalmas személy kiválasztása és bemutatása a megyéspüspöknek. Ha a főpásztor a kegyúr által javasolt személyt - amennyiben az illető megfelelt a vele szemben támasztott követelményeknek - elfogadta, akkor ráruházta a joghatóságot, majd a területileg illetékes esperes beiktatta a plébánost a javadalmába. A kegyúri jogokkal persze nemcsak előnyök, hanem bizonyos kötelezettségek is együtt jártak. Ezeket az egyházi törvények részletesen szabályozták. A kegyúr köteles volt védenie a birtokán elhelyezkedő egyházi intézmények vagyonát, gondoskodnia kellett a plébániatemplom felépítéséről, karbantartásáról és felújításáról, biztosítania kellett a leányegyházak (filia) működését és így tovább.16 A Csepel-sziget településein a kegyúri jogokat az uradalom mindenkori birtokosa gyakorolta. Ez a jogkör elsősorban a plébános bemutatásában nyilvánult meg. A veszprémi püspök ajánlása után a patrónus javaslatot tett a főpásztornak a plébánia betöltésére, ezt követően pedig a főpásztor kinevezte az egyházközség elöljáróját. A domonkos szerzeteseket viszont a budai közösség perjele - nyilván a provinciális tudtával - küldte ki adminisztrátorként az állomáshelyükre. Ugyanígy az ortodox egyházközség vezetőjét illetően sem biztos, hogy a kegyúr maradéktalanul élhetett a jelölés jogával. Ráckevén ugyanis 1777-ig pravoszláv szerzetesek látták el a szerb, a görög és a makedovlach hívek lelkigondozását, a kegyúri jogok átengedéséről (subpatronatus) beszélhetünk, amely a szabad papválasztásban nyilvánult meg. Úgy tűnik, hogy a mérleg nyelve mégiscsak az előbbi változat felé billen. Az Istenanya Elszenderedése-templomot ugyanis a „rác” vezetésű magisztrátus emeltette, s az uralkodói engedély kérését Skarica Máté sem említette meg. A téma fontosságára Kubinyi András hívta fel elsőként a figyelmet: Kubinyi (1991) 26-46.; Kubinyi (1999) 287-300. 15 Miskei (201lb). 16 Janda (1898); Kollányi (1906) 195-196.; Steineker (1914); Sípos (1932) 10-11.; Érszegi (1994) 338- 339.; Erdő (2001c) 438. 263
