Padányi Bíró Márton veszprémi püspök emlékezete - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 33. (Veszprém, 2014)
Kovács Kálmán Árpád: Padányi Bíró Márton és a bécsi valláspolitika erővonalai az 1750 és 1760-as években
Padányi Bíró Márton és a bécsi valláspolitika erővonalai az 1750-es 1760-as években dennapi misézés és lelkigondozás, valamint a csak párosán végezhető missziói bejárás feladatának folyamatosan eleget tegyenek. A szerzetesi állomások személyzetének így valóban messze a kolostorok átlaga alatt kellett maradnia. Nézetem szerint a szerzetesek száma egy rezidencián nagyjából egy kolostori átlaglétszám felét tehette ki. A ferencesek példájánál maradva az 1770-es évek legvégén egy rezidencián hat-hét szerzetes élhetett átlagban, ezzel szemben egy kolostorban a novíciusokon kívül 13-14.59 A rezidenciákon kívül ismerünk még olyan kisebb szerzetesmissziókat, amelyekben átlagosan három fölszentelt, miséző szerzetespap tevékenykedett.60 A marosvásárhelyi kolostor „missziók“ elnevezése tökéletesen alátámasztja a helynökségek felszentelt papi létszámára feltételezett hat főt. Ezeket a számokat kiegészítve az egy-kettő laikus /harmadrendi testvérrel, pontosan a jezsuitáknál előírt négy és nyolcfős létszámot kapjuk meg a többi szerzetesrendnél is. Pontos részletkutatásokra vár annak eldöntése, kisebb hatókör tartozott-e a kisebb személyzethez. Tudjuk, hogy a 18. század első felében a magyar korona országainak ferences rendtartományaiban egyszerűbb volt egy 50 kilométeres sugarú kör számára egy kolostort építeni, mint az egyes helységekben egy világi pappal betöltött plébániát létrehozni. Egy szerzetesi intézmény hatókörét - véleményem szerint - inkább az utak és a kolostortól való távolság határozta meg, mint a szerzetesközösség nagysága, mert a nagyobb közösséghez értelemszerűen erőteljesebb kultuszbeli és oktatási funkciók felelőssége tartozott. A tíz erdélyi szerzetesállomás közül hat szász városokban volt (Szászsebesen és Kőhalmon egy-egy, Nagyszebenben és Besztercén kettő-kettő). Ennek ellenére még a szász városokban lévők személyzete sem németekből állott általában.61 Ezt a hiányosságot pótolandó, a mozgó missziók 1768-as erdélyi meghonosításánál érzé59 1780-ban a stefanita ferences tartomány fönt fölsorolt 23 intézményében 354 rendtag élt. http://www.ofm.ro/index.php?q=node/9 . (azóta megszűnt; 2007. december 9-i letöltés alapján). Az akkor szokásos viszonyok alapján ebből 198 felszentelt (miséző) pappal, 73 novíciussal és 83 világi testvérrel számoltam. 60 Kosáry (1996) 371. 61 Ennek egyértelmű jele a következő: Az 1771-1772-es évek gubernátora a német (karintiai) születésű Joseph-Maria Graf von Auersperg volt. Ő a sokszor emlegetett 1773-as jegyzék összeállítója. Auersperg gróf a jegyzék összeállításánál nemcsak egyszerűen átvette a szolgáltatott adatokat, de még a különböző missziós intézmények neveit is vagy latinul vagy németül tüntette föl. Ez alapján következtethetünk arra, az adott misszionárius vagy szerzetesi intézmény milyen nyelven levelezett vele. így viszont az látszik, hogy a szászsebesi, nagyszebeni, kőhalmi ferencesek, a nagyszebeni jezsuiták, valamint a besztercei minoriták és piaristák - némely más misszionáriustól, illetve missziós intézménytől eltérően - egyaránt latinul írták jelentéseiket. Itt szeretném megjegyezni azt a tényt is, hogy a jegyzékben a „M(aros)Vásárhelyiensis” szó helyett „M(aros)Vásárhelyensis” szerepel, ami arra utal, hogy írója az „ly” „y”-ját „i” hangértékűnek veszi. 73
