Berhida, Kiskovácsi, Peremarton története és néprajza - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 15. (Veszprém, 2000)
III. Török kor (Lichtneckert András)
Végül 1713. február l-jén, Molnár Tamás református prédikátor a feleségével és unokatestvérével együtt egy ősi nemesi telkét, amely teljesen pusztává lett, 107 magyar forintért eladta Virágh Pál vármegyei esküdtnek és hitvesének, Csóka Juditnak. A vételárból 60 forintot arra fordítottak, hogy a telek felét kiváltsák Kis Kovács János örököseitől, akiknél zálogban volt. 144 Ezzel az adásvétellel létrejött Peremartonban a Virágh família jussa. A Virágh család a Losonczyak után Peremarton második legjelentősebb családjává lett az 1710-es években. Mindazok, akik vásárlással birtokot szereztek Peremartonban, látszatra azonos jogokkal bírtak. A valóságban azonban lényeges különbség volt azok között, akik az 1626. évi új adományosok leszármazottai voltak, vagy tőlük vásárolták meg a birtokukat, és azok között, akik nem voltak az új adományosok leszármazottai, és birtokukat nem is az új adományosoktól vagy azok leszármazottaitól vásárolták. Mindennek különös jelentősége lett először 1697-ben az 1626. évi új adományt tartalmazó oklevél megerősítésekor, másodszor 1714-ben, amikor a birtokosoknak az előbb körülírt első csoportja, birtokjogait megerősítendő, ismét felkérte Peremartont új adományba az uralkodótól. 145 A XVI-XVII. század folyamán Berhida és Peremarton egyházi birtokból várbirtok, majd nemesi birtok lett. Ugyanez történt Kiskovácsival is, 1697-ben Bottka Ferenc kapta adományba a helységet egy malommal együtt. 146 A nemesség birtokszerzését az ország függetlenségének megvédése miatt az uralkodó is támogatta. A birtokszerző nemesség öntudata a török korban abból a felismerésből táplálkozott, hogy a hódoltság magyarságával a különböző rangú nemesi birtokosok, egyben a török elleni küzdelem vezetői, jobban tudják a kapcsolatokat tartani, ezáltal a népet megtartani ezen a háborúk sújtotta, vér áztatta vidéken. A XVI-XVII. század elismerte a nemesség birtokszerzését. E birtokok sorsának alakulását a XVIII. század folyamán az szabja meg, hogy a török kiűzése után az uralkodó és az egyházi birtokosok mennyire lesznek tekintettel a török elleni háborúban szerzett érdemekre, meghagyják a középkor egyházi birtokait a nemesi birtokosok kezén, vagy a török veszély elmúltával a bíróságok előtt megkísérlik visszaszerezni. Előbb azonban a Rákóczi-szabadságharc következett, amely ismét sok szenvedést hozott Berhidára és vidékére. 1704-ben Péten táborozott Heister generális, mielőtt csapataival bevette és elpusztította Veszprémet. II. Rákóczi Ferenc 1706. február l-jén biztosító levelet adott ki a peremartoni és berhidai nemesek és lakosok, különösen az ottani birtokos Losonczy János és András részére a kuruc hadak zsarolása ellen. 147 Jegyzetek 1. Bakács István: A dicalis összeírások. In: A történeti statisztika forrásai. Szerk. Kovacsics lózseí. Bp. 1957. 51-54, 69. 2. Solymosi László: Veszprém megye 1488. évi adólajstroma és az Ernuszt-féle megyei adószámadások. In: Tanulmányok Veszprém megye múltjából. Szerk. Kredics László. Veszprém, 1984. 191-192. 3. Pákay Zsolt: Veszprém vármegye története a török hódoltság korában a rovásadó összeírás alapján (1531-1696). Veszprém, I 942. 134. 4. Pákay i. m. 133. 5. Szenlistván 10, Lilér 8, Vinyola 16, Kajár 20, Rostás 5, Berhida (Berenhyda) 15, ősi 25, Peremarion 14, Pél 10, Kovácsi 6, Papkeszi 25, Kenése 32, Berény 12, Máma 10, Sándor 8, Zenhel 12, Palota 10, Inota 10, Csór 12, Olaszfalu 20 portával Palota várához tartozott. 6. Pákay i. m. 57-58, 65, 110. - Magyar Országos Levéltár (A továbbiakban: OL) Magyar kamara archívuma. Conscriptiones portarum. Comitatus Veszprémiensis 1531-1696.
