Berhida, Kiskovácsi, Peremarton története és néprajza - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 15. (Veszprém, 2000)

VI. Népi kultúra és népi társadalom

tették és bizonyos terméshez így hozzájuthattak, amely segítséget jelentett mindennapjaikban. Nincstelenek számára ez a gyarapodás útjának számított. A törpebirtokosok többnyire részes aratást, kapálást vállaltak, de volt olyan is, aki egy-egy nagygazdánál egész esztendőben rendszeresen dolgozott. Ezek megbízható munkásemberek voltak. Feleségük ugyanott répaszedést, egyelést, kendermosást vállalt el, amely idénymunka volt, de jó kereset-kiegészítő. A 2-3 holdnyi birtok nem tette lehetővé az igavonó állat tartását, ezért az ekkora földnagyságot birtoklók a nagyobb, igavonó jószággal, fogattal rendelkező gazdáknál gyalogmunkáért fogatos munkát kaptak. A szántást, fogatolást, fuvart adta a középbirtokos, amiért meghatározott gyalogmunkát kapott. Fél nap igásmunkáért egy nap gyalogmunkát vagy egy napi igásmunkáért négy nap gyalogmunkát, a munka milyenségétől függően. Az átváltható munka mennyisége megszabott volt. Ledolgozást nemcsak igásmunkáért, hanem pl. vetőgép kölcsönzéséért is elvállaltak, vagyis bevett szokás volt a középbirtokosok között, hogy a vetőgép-tulajdonostól a vele nem rendelkezők kölcsönkérték azt, amelynek használatáért azután gyalogmunkával fizettek. Az egyholdasok pedig nemcsak aratni, csépelni mentek el, hanem elvállalták a szekér megrakását is, szükség szerint. Az egyik ilyen törpebirtokos gazdaember úgy jellemezte ezt az állapotot, hogy „...nekem más gondom nem volt, csak a kaszám meg a bicskám éles legyen". Ez a három szint, bár elhelyezkedésükben a társadalomnak nem egymás melletti helyét foglalták el, azonban egy közös volt bennük, az, hogy valamennyien tulajdonosok voltak, birtokkal rendelkeztek és óriási távolság választotta el őket a nincstelenektől. Utóbbiak számára csak a társadalom alsó szintjei voltak nyitottak, elfoglalhatok. E vagyon alapján tagolt társadalom alsó régiójában éltek a nincstelenek, akik között ugyancsak több csoport volt elkülöníthető. Első helyen a rendszeres munkával rendelkezők, havi bérért dolgozók csoportja állt, akik vagy napszámosmunkát végeztek, de egész esztendőben foglalkoztatták őket, többnyire egy-egy nagygazda, földbirtokos birtokán, vagy pedig a helybeli gyárban ipari üzemekben vállaltak segédmunkát. Utóbbiak közül sokan nyáron napszámosmunkával keresték meg aratásnál, cséplésnél a téli kenyérnek valót. Meghatározott munkára, kialkudott bérért dolgoztak a második csoportot alkotó idénymunkások: a napszámosok, a summások, bár utóbbiak nem voltak a településen számottevőek. Míg Berhidán nagyszámúnak mondhatók azok a földműves napszámosok, akik gyári munkára szegődtek el, addig Kiskovácsiban ezek jelentéktelennek nevezhetők. Itt a lakosság közel felét kitevő törpebirtokosok, valamint a nincstelenek napszámosként dolgoztak: részes aratóként és a cséplőgép mellett. Csépléskor az elcsépelt gabona 10 százaléka a „gépé lett", azaz ebből került ki az itt dolgozó munkások bére. Itt dolgozott a négy petrencés, a két asztagos, a két csúszdás, a négy törekhordó, a két etető, mellettük a két kévevágó, a két zsákos és a két kazalos. Aki délelőtt etető volt, délutánra zsákos lett. Összesen tehát húsz fő dolgozott a gépész mellett, akik a törekesek és a zsákosok kivételével egész részt kaptak munkájukért, míg a zsákosok % részt, a nehéz törekezést végzők pedig csak fél részt. Amikor az egyik faluban végeztek, mentek tovább Királyszentistvánra, Vilonyára stb. Egy-két hónap alatt egy esztendei gabonaszükségletet megkereshet-