Balatonfüred és Balatonarács története - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 14. (Veszprém, 1999)

IX. Rendszerváltások kora

„A november 4-i hajnalban elkezdődött szovjet katonai csapatmozgások Balatonfüreden nem okoztak közlekedési zavart. A később szovjet intézménnyé átalakult katonai szanatórium akkor még magyar vezetés alatt volt. Az Állami Szívkórház ágyainak nagyobb része üres volt. Az orvosi vezetés vasárnap dél körül arról kezdett tárgyalni, hogy a kórházi ágyakra környékbeli betegeket lehetne felvenni, ha a szomszédos kórházakban tömeges igény jelentkezne, amit nem tudnának ellátni. Este érkeztek az első hírek Fűzfőgyártelepről a szovjetek által agyonlőtt és megsebesített nemzetőrökről, valamint a veszprémi megyei kórház bejárata előtti sarkon ágyúlövést kapott katonai mentőautóról. Hétfőn a veszprémi kórház teljes személyzete és betegei már az alagsorban szorongtak, amikor Penkov Iván sebész főorvos és alorvosa, Király Ferenc doktor részben a zsúfoltság csökkentése céljából a könnyű járóbetegeket, részben megtorló intézkedésektől tartva a friss lövési sérüléssel bekerült férfiakat üríteni szerették volna az üres ágyakkal rendelkező balatonfüredi kórházba. A telefonkapcsolat sikerült, a kórházigazgató nagy tehergépkocsit tudott kölcsönben biztosítani, emlékezetem szerint a Honvéd Gyógyháztól. Ez kb. 3 tonnás Csepel teherautó volt ponyvával fedve, elég újszerű állapotban. A ponyvára a kocsi két oldalán és tetején, valamint elől nagy fehér lepedőkre varrt vöröskereszt jeleket rögzítettek fel, emlékezetem szerint a kórházi varroda dolgozói és a hajógyári vitorlavarrók. Mintha ennek Németh Gyuláné lett volna a szervezője. A teherautó platóját teljesen befedték új kórházi matracokkal és felraktunk néhány köteg összehajtott takarót is. Az önkéntes katonai gépkocsivezető nevét nem jegyeztem meg. Mellette befelé úton fehér orvosi köpenyben Mikó Kálmán segédorvos ült. Hátul én utaztam. Mintha egy mentős szakápoló is beült volna először velem hátulra, majd aztán elöl utazott. A Veszprémbe vezető Nosztori-völgyi űton senkivel nem találkoztunk, a felsőörsi elágazásnál sem volt katonai poszt. Sűrű lövöldözésbe már csak Veszprémben, a liget kezdeténél, a két temető között kerültünk, ahol gyorsan átjutott a teherautó. A templom és a sarki bolt közt láttuk meg a piactér felé orral álló, kiégett, füstölgő katonai mentőautót, a nyitott ajtón fennakadt halott vezetővel (Schermann Elek M. Gy.) és mellette egy másik magyar egyenruhás halottal (Bojtor Ferenc - M. Gy). Ekkor a gyalogsági fegyvertűz mellé aknavetőből is pár lövés érkezett és becsapódás látszott a piactér irányában. A vöröskeresztes teherautóval a kórházi kapun belülre jutottunk, amikor előttünk a kórház kertjébe is becsapódott egy. Az autóból a személyzet kúszva jutott a kórház volt urológiai épületéig, ott a lépcsőn leérve Penkov Iván főorvost találtuk. Azt javasolta, hogy a fegyvertűz csillapodását és a sötétedés beálltát várjuk meg, majd akkor rakjuk fel a járóképes és kórházi kezelésre nem szoruló, kiüríthető betegeket. Akkor még a fertőző osztály betegeit nem akarták Füredre áthelyezni, viszont szerette volna a lövési sérült fiatal férfiakat mielőbb (Sólyom Károly, Pásztor Antal, Bagi József egyetemi hallgatók - M. Gy), lehetőleg a mi járművünkkel eltüntetni a veszprémi kórházból. Ennek okát később dr. Király Ferenc, akkori alorvosa mondta el nekem. (A szovjetek a sebesült magyar nemzetőröket keresték.) Mivel a sötétedés beállta után a lövöldözés alig csendesedett, a tervezettnél kevesebb személyt raktunk fel a matracokra a veszprémi kórházi segédszemélyzettel, majd a fegyverzaj átmeneti csendesedését kihasználva indultunk. Induláskor segítettek még fel egy egyetemista lányt (Rakáts Edit - M. Gy.), aki előzőleg egy sebesült beszállí-