Balatonfüred és Balatonarács története - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 14. (Veszprém, 1999)

VII. Életmód, hagyományos népi kultúra Füreden (S. Lackovits Emőke)

végeztek velük cséplést, hanem bércséplést is vállaltak. Mellette létezett a Balatonfüredi Új Cséplőgéptársaság Rt., Lőrincz Lajos cséplőgéptulajdonos. Utóbbiak ugyancsak bércséplést végeztek.

20 A közös cséplőgépek gépészei Újhelyi Sándor géplakatos és Markó István kovácsmester voltak. A szérűkben utak húzódtak az asztagok között, ahol a betakarodás rendjében csépeltek. Minden asztaghoz nagy fahordókban vizet kellett tenni, mellé vödröt, csáklyát és pemetet, felkészülve a tűzoltásra is. A gépnél dolgozók között rangsor volt. Első helyen állt a mázsáló, kiválasztott ember, második az etető, de csak a gépész után. Két adogató adta a kezük alá a kévéket, ketten pedig a pelyvalikban a törekezők poros, nehéz munkáját végezték. Utóbbi két tevékenységet nők vállalták, a kévehányást, a szalmahúzást és a kazlazást viszont férfiak. Utóbbihoz mindig négyágú vasvillát használtak. A kazal jó megrakásához igazi mesterségbeli tudás kellett. A kazlak végébe állították a pelyvahordóba kotort pelyvát. A kicsépelt gabona az előre elkészített zsákokba került, amit a mázsáló merített bele. A zsákoló pedig a tele zsákokat hordta. Ebédet csak a gépésznek, a mázsálónak, az etetőnek és a zsákolónak adtak. A tiszta gabona lisztté őrletése (búza, rozs), malomba való elvitele ugyancsak a férfiak munkájának volt a része. Tekintettel arra, hogy Füreden a rozs jobban termett, mint a búza, sokan kenyérsütéshez is rozslisztet használtak. Általában elmondható, hogy nem volt igazán jelentős a füredi gabonatermesztés, csupáncsak önellátásra elegendő mennyiséggel rendelkeztek, de ez sem mondható el a kicsi földterületeket birtoklókról. A cséplés mellékterméke, a törek megbecsült takarmánynak számított. Csépléskor a négyágú (egy hosszabb középső ág szolgált a törek megfogására), hosszú nyelű, vasból készült törekhányó villával rakták össze és leszalmázva védték a teljes felhasználásig. A szántóföldi földművelés másik részét a kukorica-, répa- és burgonyatermesztés tette ki. Utc)bbi fontos volt az élelmezésben és az állattartásban egyaránt. Túl sok ebből sem termett, a 100-120 zsáknyi már tekintélyes termésmennyiségnek számított. Ennvit 20 zsák elrakott krumpliból nyertek. A krumplit és a répát, mint a Balaton-felvidéken általában, Füreden is rakománynak nevezték. A földet, amelybe ezek kerültek, rakományföldnek. Ezek a kapásnövények tulajdonképpen az apró parcellák termel vényei voltak.

26 Kisebb részben emberi, nagvobb részben viszont az állatok táplálkozásának alapvető növényeit jelentették. A krumplit és a kukoricát húsvét előtt, nagypéntek tájékán, azaz áprilisban rakták el. Ügyeltek arra, hogy a kukoricát úgy rakják el, fagyosszentekig ki ne keljen, nehogy elfagyjon. A felszántott föld minden harmadik barázdájába krumplit, kukoricaföldön pedig minden negyedik barázdába kukoricát tettek. Elrakás után a kocsioldalból készített old alázó val egyengették simára a földet. Májusban már kapálták a répát és a kukoricát. Utóbbit akkor kapálták meg először, amikor kibújt, másodszor pedig akkor, amikor már térdig ért. Május és augusztus között nagy gondot fordítottak a kapásnövényekre. A kukoricát feltöltötték, fattyazták. Ebben az időben végezték a krumpli töltögetését is. A kisebb bevetett területhez közepes kapát, míg a nagyobbhoz a krumplisorokhoz igazodó, állítható lemezű töltőekét használtak. Május körül végezték el a répa egyelését is. Ez a növény ugyancsak kétszeri-háromszori kapálást igényelt. A kapálást többnyire nők, nagyobb gazdaságokban pedig napszámosok (férfiak is, nők is) végezték el. Szeptember végén, esetleg október elején szedték ki a krumplit, répát és törték a kukoricát.