Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2007. (Szombathely, 2007)
1. szám - ADATTÁR - Káldy Lajos: Volt egyszer egy szabadiskola. - Emlékeim a Derkovits Körről, 1946-1958-
Hocliholtzer Ernő viszont nem hagyta magát félrelökni. Neki egyetlen szobra a Hunyadi úti, volt munkásszálló bejáratánál állt. Aztán folytatódott a történet az igazolványokkal. Radnóti idejében néhányunkat beválasztottak a Vas-Zala Megyei Képzőművész Csoportba. Ezt tagsági igazolvánnyal is igazolni tudtuk. Ám egy alkalommal közölte velünk Majthényi, hogy lecserélik a régi tagsági igazolványokat, ezért adjuk le azokat. Ezt megtettük, de újat soha többé nem kaptunk helyette. Mivel a munkacsoportnak csak az lehetett a tagja, aki a Képzőművészeti Alapnál is az volt, a mi tagságunk a munkacsoportban megszűnt. A zalaiak is kiváltak, nem kívántak vele dolgozni. Majthényi a fiatalokra támaszkodott. Ebben az időszakban három ifjú jött a megyébe a Képzőművészeti Főiskoláról. Mivel akkor az volt a rend, hogy aid elvégzi a főiskolát, azonnal Alaptag is lett, így a Vasi Munkacsoport is befogadta őket. Mészáros Jóska és Vasi Tóth László szombathelyiek voltak, Hoiváth János Győr-Sopron megyéből keriil t a kőszegi tanítóképzőbe. A „triászt" megnyerte, őrájuk támaszkodott. Jaksa István is a támogatói közé tartozott. Mi örömmel köszöntöttük a fiatalokat, de emlékezetem szerint, nem különösebben reflektáltak szimpátiánkra. Mészáros Jóska - a Domanovszky-tanítvány - volt a legtehetségesebb. Frissen, szaftosán festett. Akkor ért fel a csúcsra. Később visszafejlődött, beszürkült. Kevély, sértő modorú embernek tartották. Hoiváth Jánost viszont higgadt, korrekt fiatalembernek ismertük meg és az is maradt. Tóth Laci akkor bizony gyenge volt. De az évek folyamán óriásit fejlődött, a tehetségét utolsó, poszthumusz kiállítása is igazolta. Majthényi mentalitására zsennyei esetet is idézek. A kastélyt a kertészlakban lakó Doma néni takarította; férjét, a korábbi tsz-elnököt, a „hálás tagság" lebuktatta, és éppen börtönben ült. Mi Doma néninél kosztoltunk. Egyik alkalommal a kastélyban térdepelve mosta a követ, amikor arra járt Majthényi és dicsérte munkáját. De Doma néni azt találta mondani neki: Köszönöm Majthényi úr, de jó lenne már pénzt is látni, nem csak dolgozni. Erre két lniszforintos papírpénzt dobott eléje a kőre, ahogy régen a koldusoknak szoktak. Szegény asszony a szégyentől sírva, nekünk panaszkodta ki magát. O nem koldus, de nincs semmi jövedelme, és keservesen megdolgozik minden fillérért, hogy a lányával valahogy megéljenek. Hogy meri őket ez a ... így megszégyeníteni?! Még egy zsennyei epizódot említek. Mi, a körtagok - aznap talán tízen is voltunk - az egyik földszinti, rendbe hozott teremben rendezkedtünk be. Hogy az ajtót zárni lehessen, lakatpántot szerelt rá Benkő Laci és Unger Karcsi. Igaz, a terem ajtaja szépen ki lett javítva, csak a festés-mázolás volt hátra. Hogy a csuklópántot föl lehessen csavarozni - akkor csak ilyent lehetett kapni - a kétszárnyú ajtón a középső takarólécet el kellett fűrészelni. Mi tagadás, barbár, otromba munka. Négy centiméternyi darabot vágtak ki a léc közepéből. Akkor is, ma is ronda munka volt, akkor is, ha ebben az időben ez mindennapos volt, irodákban, hivatalokban, üzemekben. Fő szempont az éberség! Mindent, mindig zárni kellett. Nem menekültek meg a szép politúros ajtók, műremek bvitorok sem. 29
