Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2006. (Szombathely, 2006)

1. szám - Tóth Imre: Kertész (Lehner) József (1901. július 23. - 1966. március 20.)

Időközben kitört a 2. világháború, mely Szombathelyt is elérte. Egy légitámadás során házát bombatalálat érte, mindene odaveszett. A nincstelenség nehéz évei következtek. A háború utáni szegénység, infláció mindenkit sújtott, de a kibombázottakat sokszorosan. Idősebbik fia búcsii nélkül külföldre, a francia idegenlégióba szökött, s közel 20 évig hírt sem hallott róla. A sok csapás ellenére a családért érzett felelősség emberfeletti munkára késztette, hogy a családi fészket harmadszor is létrehozza, otthonossá tegye. Ekkor újabb csapás érte: súlyos betegség, struma veszélyeztette az életét. A halálra is felkészült, de a Közkórház igazgatójának, Pető Ernőnek sikeres operációja megmentette az életét. Ezt követően már békésebb, nyugodtabb évek következtek. A családi fészek sok munkával, fáradsággal elkészült. Béla fia - apja nagy örömére - orvos lett (sajnos fiatalon, apja halála után ő is elhunyt), és lánya is új életet kezdett. Versei a városi, megyei lapokban, folyóiratokban - Vas Népe, Vasi Szemle, írottkő, Őrség, Vasi Elet és Irodalom stb. - jelentek meg. Az akkor divatos író-olvasó találkozókon költeményeivel sok sikert aratott. Nemcsak elismert kertész, de közismert és tisztelt költő is lett szűkebb pátriájában. Sajnos, nem adatott meg számára, hogy költészetének újabb remekei összegyűjtve kötetben is megjelenjenek. Nyugdíjba vonulása után ideje nagy részét hétvégi telkén és az ott levő Ids házban töltötte, verseit is többnyire ott írta. Sok rózsát nevelt. Krizantémot is termesztett, büszke volt rá, hogy az övé volt a legszebb Szombathelyen. Sajnos, csak néhány évi pihenés, nyugalom jutott számára osztályrészül. Örömökben és tragédiákban, sikerekben és kudarcokban gazdag, küzdelmes élete 1966-ban, 65. életévében, egy nappal névnapja után, március 20-án ért véget. Kertész József költészete két nagy témakörbe csoportosítható. Az egyik a saját életével, korával kapcsolatos. Ezek egy része küzdelem, tiltakozás a sors csapásai ellen, melyek bőven sújtották. Ez legjobban a Föl-le című versében jelentkezik: „Föl-le. Föl-le. Lendül az élethinta. Lengeti, aki a sorsomat megírta... ...Se fönn, se lenn nincs énnekem helyem, A nagy lengéstől szédül a fejem. ...Csak állna meg már! Én jó Istenem! Hogy ne kellene föl-le lengenem!..." Hasonló életérzés olvasható ki a Bezárt ajtók előtt, a Panasz, a Csóktalanul, Az én vetésem, A szakadék szélén, a Mesefák pusztulása című verseiből. De téved az, aki csupa tragédiát, önsajnálatot olvas ki verseiből. A Szóltak hozzám a fák című költeményében az öngyilkosság gondolatát veti fel, majd el. „...Elszédül az, ki mindig mélybe néz, Meghalni könnyű, de jól élni nehéz." A szép napok emlékét idézik a Születésnapomra, Kirándulás, Esti séta, Hetyke téli nóta című versek. Optimizmusa A Fény fia című verses önéletrajzában 26