Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2005. (Szombathely, 2005)

2. szám - ADATTÁR - Képpel Csilla: Az aradi bitófák darabjai a Smidt Múzeumban

megszerettette velük. Izzó tanári egyéniség volt s mellette valódi tudós kiitató. Értekezései a Természettudományi Közlönyben jelentek meg. Tudományos dolgozatai a Botanikai Közleményekben, később a Tudományos Akadémia Matematika és Természettudományi Értesítőjében kerültek publikálásra. Munkásságához tartoztak anatómiai jellegű dolgozatai is. Doktori értekezése „Néhány Evonymus párájának histológiai fejlődéséről" szól, mellyel nagy elismerést szerzett. Szorgalmasan kutatta a Inc- és vörösfenyő összehasonlító szövettanát. 1913-ban elkészült fő műve nyolcévi komoly munka eredménye. „Fenyőfélék fájának összehasonlító szövettana'", mellyel megalapozta tudományos hírnevét itthon és külföldön egyaránt.

7 Az ő nevéhez fűződik az aquincumi ásatások során előkerült orgonafa részeinek mikroszkópiai ismertetése, a „Martinovics és társai kiásásakor talált fadarabok vizsgálata"

8 eredményei. Igen értékesek az őstörténettel kapcsolatos anthrakotómiai vizsgálatai is. Például az ősemberi tűzhelyek

9 faszénmaradványainak elemzése. Utolsó tíz évében ezekkel foglalkozott fáradtságot nem ismerő munkakedvvel. A történetkutatók részére szintén nagy eredményt jelentettek az ő vizsgálatai. Szomorú, hogy tudományos munkásságának delelőjén, 53 évesen elragadta a halál. Tisztelettel emlékezünk rá szülőföldjén, Vas megyében. A szombathelyi Smidt Múzeumban láthatók a saját tulajdonából származó, aradi bitófa darabok, melyeknek szakszerű vizsgálatára őt kérték fel 1932-ben, mint a szakteriilet legkiválóbb tudósát, xilotómiai elemzésre. Aradon hosszú ideig ismeretlen volt a vértanúk kivégzésének pontos helye. 1931-ig nem sikerült megtalálni a sírokat, pedig dr. Bartucz Lajos,

10 a kor neves antropológusa rendszeresen vezetett itt ásatásokat. 1932 májusában a Maros áradása következtében megrongálódtak a töltések és azok helyreállításakor egy csontvázra biikkantak, melyről kiderült, hogy az aradi vértanúk egyikének maradványa. Ez a hely a vársánctól délre eső kaszálón volt. Mivel a bitófák egymástól csak három lépésre álltak, futóárkokat ástak, hogy a sorban lévő sírokra rátaláljanak. Ekkor történt hét személy - Lahner, Knézich, Nagy, Leiningen, Aulich, Damjanich és Vécsey - sírgödrének feltárása. Ezek közül Aulich, Nagy és Knézich csontváza is megvolt. A kivégzés után Lahner és Damjanich holttestét Mácsára vitték, Leiningent Borosjenőre (ma: Ineu, Románia) Vécseyt pedig az aradi temetőben helyezték el,

11 miután a hozzátartozóknak a hóhér kiadta megfelelő összegért. A bitófák a kivégzés helyén maradtak. Kidöntve vagy lefűrészelve a sírgödrökbe temették. Az eredeti darabokból mintavételre a feltárások során lehetett hozzájutni. Ezekből hozott magával Auguszthi Béla,

12 gyógynövényekkel foglalkozó botanikus, majd azokat Ilollendonner Ferencnek adta, a xilotómiai vizsgálatok elvégzésére, az eredetiség megállapítása céljából. E korai feltárásból származó darabok Lahner, Knézich, Leiningen, Damjanich és Vécsey bitóiból voltak. Hollendonner egyértelműen megállapította, hogy ezek az eredeti bitófadarabok milyen fából származnak. Lahner és Vécsey bitófája tölgyfa, Knézich és Leiningené jegenyefenyő volt. Damjaniché kétféle fából volt, jegenyefenyőből és tölgyből, mivel 50