Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2002. (Szombathely, 2002)

1. szám - Pósfay Péter: Millenniumi leltár Vas megyében. - Szubjektív visszapillantás az ezredforduló másfél esztendejére -

létrehozását is jelentették, hogy ezzel a műalkotás is méltó környezetbe ke­rüljön. Felsorolásunkban ezúttal sem törekedhetünk teljességre, biztos pont­ként a kormánybiztosi hivatal által támogatott, és a tudomásunkra jutott al­kotások számítanak. Azt azonban bátran állíthatjuk, hogy alig van olyan Vas megyei település, ahol semmi emlék nem mutatja maradandóan az ezredfor­dulós eseményeket. Örömmel adtunk anyagi segítséget is Ivánc Szent János szobrának res­taurálásához, Jánosházán Antall József mellszobrának (Tóth Emőke szm) felállításához, Kondorfán a Millenniumi dombormű (Gömbös László szm) el­készítéséhez, Megyehidon a Mária és Krisztus szobrok, Nagy simony iban a Dugovics-kereszt, Szentpéterfán a világháborús emlékmű felújításához. Mil­lenniumi emlékművet állítottak a segítségünkkel Rábatöttösön (Blaskó Já­nos szm), Nemesrempehollóson (Marosits József szm), Szent Istvánt idéző szobrot állítottak Szentgotthárdon (Tornay Endre András szm), Vashosszú­falun (Kiss Sándor és Lesenyei Márta szm-k), Egyházasrádócon (Marosits József szm) és Nemeskeresztúron (Illés Erika szm). Vasváron a Királyok kútja (Tompa László keramikus), Egyházashetyén Díszkút (Blaskó János szm), Kőszegen a Magyar hősök arcképcsarnoka (Somogyi Győző fm) kapott helyet az évfordulóra. Ez utóbbi 100 történelmi arckép megjelenítésével, a magyar történelem katona-hőseinek állít emléket. Kerülhetett-e volna mél­tóbb helyre ez - az egyesületi tulajdonban lévő - gyűjtemény, mint a Nyuga­tot megvédő Kőszeg patinás falai közé? Az arcképcsarnok elhelyezése egyút­tal az „Oregtorony" megóvását, téli időszakban is használhatóvá tételét jelen­tette az egykori szabad királyi városban. Hasonlóan nagy formátumú „képző­művészeti vállalkozás" volt a Szombathelyi Székesegyház lebombázásakor el­pusztult oldalhajó táblaképeinek újrafestése: 4 darab nagy méretű festmény Mária életéről, Kisléghy Nagy Ádám festőművész munkájaként, a Martineum Római Katolikus Alapítvány gondozásában. Celldömölkön az épen maradt legnagyobb Trianoni emlékmű, 8 a sághegyi kereszt környékének rendbetéte­lét, díszvilágításának kialakítását végezték el az ezredfordulóra. Eddig a támogatott művek sora. Szerencsére sokkal több alkotás talált gazdára a megye különböző pontjain, sőt a nemzeti emlékhely, Opusztaszer is gyarapodott egy Vasból származó szoborral: Gaál Tamás szobrászművész gróf Batthyány Lajos miniszterelnökről készített bronz mellszobrát állíttatta fel a megye önkormányzata az Árpád emlékmű előtt kialakított kis szobor­parkban. A szobor második példányát a megyeszékhely kapta ajándékul, s ma már az új levéltár melletti kis teret díszíti. A köztéri szobrok között Szent István királyt ábrázoló, vagy államalapító tettét megörökítő művek vannak a legnagyobb számban. A felsoroltak mellett Szombathely-Zarkaházán Marosits József faragása, Körmenden Lesenyei Már­ta bronz szobra, Lukácsházán a budapesti sziklatemplom mellett felállított Kő Pál alkotásának bronzba öntött, eredeti méretű kisplasztikája, Gércén és Kaidon Németh Mihály bronz szobra, Csényén Balogh Tamás faragása, Ma­il

Next

/
Oldalképek
Tartalom