Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2000. (Szombathely, 2000)

1. szám - MŰHELY - Kiss Mária: Konkoly István 70 éves

Nagy feladatot jelent számunkra a szombathelyi Hollán Ernő u. 12. sz. alatt levő, nemrég visszakapott, romos épület megmentése és újjáépítése, amelyben fontos egyházmegyei intézmények kapnak majd helyet. Ugyanígy a Műemlékvédelmi Hatósággal és a Vas Megyei Önkormányzattal együttműköd­ve mindent igyekszünk megtenni azért is, hogy a Romkert értékes római korból származó emlékei megmeneküljenek a pusztulástól, sőt fölújított állapotukban a nagyközönség örömére mielőbb bemutatható állapotba kerüljenek. A Katolikus Továbbképző Intézetet is folyamatosan bővítenünk és mo­dernizálnunk kell, hogy egyre inkább betölthesse hivatását: az egyházmegye, a város, sőt hazánk szellemi-lelki kultúrájának szolgálatát. Ugyanilyen közhasznú intézményünk az egyházmegyei Karitász is, amely­nek van boltja, családsegítője. Az alapítványa révén pedig működtet egy Drog Ambulanciát, egy Nappali Ellátót és Átmeneti Szállást. Ezek mindegyikének épületet kellett biztosítanunk. S most keresünk megfelelő helyet a Karitász Alapítvány ún. Nappali Foglalkoztatója számára is. Az Egyházmegyei Kollégium épülete mellett álló, most visszakapott egy­kori kanonoki házban folyamatosan alakítjuk ki a Hittanárképző Főiskola he­lyiségeit és a Hitoktatási Konzultációs Irodát. Egyházmegyénk a rendszerváltozás óta szívesen vállal szerepet a város oktatási és nevelési feladatainak ellátásában is. így a megyés püspök és az egyházmegyei zeneigazgató előadói minőségben tanít a Berzsenyi Dániel Fő­iskola Egyházzenei Szakán. Ugyancsak a fenti cél érdekében működtetjük az Egyházmegyei Óvodát, a Püspöki Általános Iskolát, az Egyházmegyei Közép­iskolai és Főiskolai Kollégiumot is. Szombathely szép barokk terét minden idelátogató turista meglátogatja. Közülük sokan felkeresik a Püspöki palota földszintjén megnyílt Sala Ter­rena-t, és az Egyházművészeti Múzeumot. A Sala Terrena létrehozása Szily János püspök nevéhez fűződik. O éveket töltött Rómában és ott erősödött meg benne a klasszikus ókor irodalmi és tárgyi emlékei iránt való érdeklődés és nagyrabecsülés. S ez indította arra, hogy a szombathelyi építkezések, illetve ásatások so­rán előkerült oszloptöredékeket, sírköveket és feliratokat összegyűjtse, és ezek közül a legértékesebbeket a Püspöki palota egyik földszinti termében ki­állítsa. Szily püspök ezzel létrehozta az ország első régészeti múzeumát (kő­tárát). Az ő érdeme az is, hogy a múzeum falait a neves osztrák művésszel, Dorffmaisterrel kifestette. A festményeken a legszebb kiállított kőemlékek láthatók, mégpedig az ókori Róma híres építményeitől, illetve a görög-római mitológiából vett alakoktól övezve. Ezáltal figyelemreméltó művészi keretet kaptak és mintegy hitelesítést nyert a római korból való eredetük. A római korból való kőemlékek és a 18. századi festmények együttese hosszú időn át Szombathely egyik legvonzóbb kulturális látnivalója volt. 1908-ban a kőtár anyagát az egyházmegye odaajándékozta az újonnan alapított városi múzeumnak. Ezt a nagylelkű gesztust a 2. világháború ide­8

Next

/
Oldalképek
Tartalom