Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1997. (Szombathely, 1997)
2. szám - ADATTÁR - Sill Ferenc: Batthyány-vizitáció Kőszegen, 1756. III. rész
SVÁBFALU TELEPÜLÉS KÁPOLNÁJA Ezt a kápolnát Régiszi Szent Ferenc János, Flórián és Lénárd tiszteletére emelték. Falazott, az egész tető boltozott és zsindellyel fedték. Búcsúnapját az említett szentek ünnepén tartják. Az oltárképen az előbbi szentek vannak. Az oltárszekrény fából készült középütt faragott kereszttel. Fölötte egy másik feszület van, művészien elefántcsontból faragva. Az oltáron hat faragott gyertyatartó található, az oltár előterítője festett vászon, ez Szent Györgyöt ábrázolja. Van egy hordozható oltárkő, három terítő, kilenc pad, 2 piros zászló, Szent Anna szobra, amelynek (öltöztetős) ruhájáról adományból gondoskodnak. Sárga szmű miseruha kézitáskával és stólával. Saját kehelyterítője nincs, sem misekönyve, erről a kőszegi templom gondoskodik. Miseing, derékkötő és vállkendő van. Ugyanígy két üvegkancsó, gyertyakoppantó, vánkos, persely és szenteltvízhez rézedény vízhintővel. A kápolnát a helyi közösség építtette s ez is tartja fenn. Az építkezésre a község száz forintot kapott Mumos András kőszegi kocsistól. A perselygyűjtés alig hoz elegendő bevételt. A falu közepén áll a harangláb egyetlen megszentelt haranggal. A plébános ugyanazt a stóladíjat kapja, mint a városban. Minden háztól egy napi kézimunkát, a gyűjtéskor minden háztól négy krajcárt. A falu északi végén kereszt áll. A másik kereszt a falun kívül délre található, ahol azok a szegény emberek vannak eltemetve, akilmek tetemét nem tudják Kőszegre szállítani. A PROTESTÁNSOK HELYSÉGEIRŐL ÉS LELKÉSZEIRŐL 1-ször: Nemescsó leányegyháza a lutheránus tan követőinek artikuláris községe, ahol két lelkész (prédikátor) működik: a német Serpilius Henrik, a magyar pedig egy szabómester. Van két imaházuk, a németeké deszkából épült fatoronnyal, amelyben az órához tartozó harang van. A második a magyarok imaháza, ennek tornya és falazott része is van, de az északi oldalon felerészben a katolikus templomtól visszamaradt fából készült. A torony teljesen falazott és egy harag van benne. 2-szor: Arról nincsen értesülésünit, hogy nem artikuláris helységekbe járnának és hogy megakadályoznák a katolikus plébánosnak járó stólát. Mivel csak a céhszabályok kényszerítik őket, nehezen lépnek be a katolikus templomba. A prédikátorok tiltják meg nekik, hogy katolikus templomba járjanak, ahol Isten igéjét hallgathatnák. 3-szor: A prédikátorok a vallásgyakorlásban alkalmazkodnak az országgyűlés rendelkezéseihez, a Lipót-féle értelmezésekhez, más királyi döntésekhez. Az ünnepeket, az előírásoltat megtartják, ismerik és küiir38