Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1989. (Szombathely, 1989)

1. szám - MŰHELY - Bariska István: Szolgálat megalkuvás nélkül. Szerdahelyi Pál portréjához

Felfigyeltem rá, hogy emlékezetét apró, de jellemző történetekben, olykor anekdotákban tárta elém. Nem száraz adatokkal akart terhelni, sokkal inkább szellemi eszméléseinek, sorsválasztó döntéseinek történeteiben foglalta össze életpályáját. Ez valójában a vele született írói látásmód következménye. Így tért ki indulása eszmei és érzelmi tájékozódásaira, vonzódásaira is. Hogy Szombathelyen született 1922. július 22-én, azt a tényt nem cifrázta tovább. De hogy szülei német szóra Rohoncra adták és amióta az eszét tudta, szerelmese volt az irodalomnak, azt az egész gyermekkora meghatározó élményeként könyvelte el. Hogy a premontrei gimnázium helyett a Faludi Reálgimnáziumba Íratták, abban azért benne van, hogy eredetileg nem papnak szánták. Így esett, hogy amikor 1940-ben a Pécsi Erzsébet Tudományegyetem Evangélikus Hittudományi Karára került mégis Sopronba, pótolnia kellett az ógörög alapvizsgákat és kollokválnia újgörögből, illetőleg héberből. A szó ereje nála minden más vonzódást legyőzött. Ezt nemcsak az hitelesíti, hogy tizenhat évesen megjelent az első verse, hanem pályaválasztása is, a lelkészi hivatás, amelyben oly sok szerepe volt az igehirdetésnek a szó eredeti értelmében is. Környezete azonban először a Ludovika Akadémiára szánta, de ez ellen egész habitusa fellázadt: „Bennem viszolygás volt a fronttól és mindentől, ami egyenruha" — emlékezik erre még most is indulatosan. Hajlandósága erősebb volt az orvosi pályára a katonainál, de végül is nem a test, hanem a lélek gyógyítása mellett döntött: „Nemcsak békeszerető, pacifista beállítottságom késztetett erre a pályára, hanem belső elhívást is kaptam (vocatio interna), továbbá vonzott a pszichológiai érdeklődésem is, a cura pastoralis, az emberek pásztorálásának, vigasztalásának, tanácsolásának szép munkája. És még egy tényezőt tartottam fontosnak: szabadfoglalkozású, kötetlen idejű pálya lévén, jusson időm az írásra, a kutatásra is. Tehát az írói hajlamom is erősen motiválta a lelkipásztori pályára való készülésemet" — tette hozzá a pontos értelmezés kedvéért végső döntése indoklásaként. S ebben hű felesége, Judit asszony is egyetértett, aktívan ösztönözve ezt a lépését, akkor persze még menyasszonyaként. Esküvőjüket 1945. január 6-án tartották. Bármilyen íurcsa, de ekkorra már főhadnagyi egyenruhát kellett viselnie. Neki

> a pacifistának, hiszen az 1944. december elején kapott SAS-behívót nem téphette szét, hanem tábori lelkészként be kellett vonulnia. A vállalt hivatás és kihívásai Sem őt, sem nemzedékét nem kényeztette el a történelem. Nekem a beszélgetés során mindvégig azt szuggerálta, hogy mégis szerencsésebb volt sok ezer kortársánál. Nyilván tehetsége okán is. De legfőképpen azért, mert a tettek embere volt. Nem véletlen, hogy a soproni theológiai karon egyedül volt, aki egy frontra küldött tábori lelkész, Urbán Ernő helyetteseként Luther-kabátban felsőbb engedélyre szentségeket szolgáltathatott ki és erkölcsi oktatást, s persze istentiszteletet tarthatott a 48-as kaszárnya katonáinak. Amikor 1944. május 14-én felszentelték, s rá hamarosan segédlelkészként Vadosfára rendelték, valójában már önálló feladatokra érett ember volt. S amikor a tanév kezdetén visszahívták Sopronba nevelő lelkésznek, nem ijedt meg a feladattól, hiszen 4 tanéven át a soproni Zrínyi Ilona Tiszti Leánynevelő Intézetben is végzett ezt megelőzően hitoktatást mind a nyolc osztályban. Amikor pedig 1944 decemberében Szombathelyre került tábori lelkésznek, és hadtestét nyugatra vitték, megtagadta a távozást. Inkább házasságát is előbbre hozták Judit aszszonnyal, hogy egyre több indoka legyen a kitelepítés megtagadására. 25