Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1975. (Szombathely, 1975)

SORSOK—EMBEREK - Gaál Dezsőné: Sors-erózió (Paraszti életrajz Bőczén Pálnérói) Részletek

elszalajtsak. így ment ez hosszú téli estéken keresztül. Amikor már mindenki javában morzsolt, tellett a véka, apámból is megindult a mese. Ügy ömlött belőle, mint egy hosszú folyam: mi pedig órákon át figyeltük. Volt mindig új mese is, de a régi is újnak tűnt, mert apám annyi változattal és olyan sok érzelemmel tudta ezt elmondani. Egyik este — én már felnőtt voltam akkor — aztán ismét mesélni kezdett apám, de nem a régi, megszokott meséket. Komor tekintettel mérte végig a körülötte ülő gyerekeket. Arca mintha teljesen megváltozott volna, szemében láng égett és tekintetével messze keresve szokatlan hangon szólt: „Tudjátok gyermekeim, nem így él ám mindenhol a szegény ember. Van már olyan ország is ahol az emberek a magukét aratják és ott nincsenek uraságok akik parancsoljanak." Pisszenés nélküli csendben hallgattuk súlyos szavait. Aztán néma csend ült közénk, apánk elhallgatott, nem folytatta, amit elkezdett. Próbáltunk megint a mesélő kedvében járni, szépen kértük, hogy meséljen még tovább, hisz olyan szépeket mondott. Hiába erőlködtünk nem tudtuk több szóra bírni- Nern folytatta. Nagy nehezen annyit mondott: „Ti ezt nem értitek, többet ne is kérdezzetek." Hallottuk amit mondott, csak azt nem tudtuk elképzelni, hogyan lehetne a magunkét aratni! Ahogy múltak az évek, úgy nőttünk fel egymás után mi is. Próbáltuk életünket szorgalmas munkával eltölteni, hogy legalább a megélhetésünk könnyebb legyen. Miután az iskola 6 osztályát elvégeztem én is munka után láttam. Elszegődtem a Horváth Ernő urasághoz konyhai leánynak. Sokat kellett dolgoznom, nemcsak a konyhán, hanem a kertben is, meg mindenütt, ahová parancsoltak. Más volt itt az élet, mint a Balogh család otthonában. Jobb az uraknak és nehezebb a cselédeknek! Sokra nem emlékszem vissza, de azt tudom, hogy sokat szenvedtünk nála. Ha valaki 1—3 hónapot kibírt ott, azon mindenki csak csodálkozott. Kegyetlen cselédkínzó volt. Ha mostunk, a ruhát úgy vágták a teknőbe elénk, hogy a szemünkbe fröccsent a hamulúgos víz. Gyümölcsből is csak a férgese, vagy a rothadónak a java jutott nekünk. Fizetés is kevés volt, de valami kereset meg mégis kellett. így aztán mégis ezt választottam amíg „firhő" nem mentem. Teltek az évek, nőttek a gyerekek, megkezdődött a nősítés és a háziasítás. Minden évben elment közülünk egy, de volt amikor kettő is. így volt ez a nagy családosoknál mindenhol akkor. Anyánknak nagyon fájt, alig tud adni valamit az új életet kezdő gyerekeinek. Amikor 16 éves lettem, még mindig a Horváth Ernő uraságnál 123