Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1974. (Szombathely, 1974)
HELYISMERETI ADATTÁR - Guttmann Miklós: A hagyományos paraszti gazdálkodás ismeretanyaga és szókincse Jakon
ga kötelébe kötötték. Az árpát rozsbői csépelt kötélbe tették, de olyan is előfordult, ha nem volt rozskötél, akkor lacimazzagba tették az árpát. A frissen csépelt rozs annyiból volt jobb a múlt évi zsuppnál, hogy ezt nem* kellett öntözni. A múlt évi zsuppot meg kellett öntözni, hogy ne törjön el. Egy télen át igen ki tudott száradni ez a zsupp, rendszerint ebből is készítették a kötelet. Ha esett az eső, akkor mást nem lehetett tenni, kötelet csináltak. 6. A kötél készítése kézzel, kötélfajták A kötelet előre megcsinálták akkor, amikor még nem volt aratás. A rozs aratásánál csak egymásra helyeztek egy-egy marék gabonát, s így kötéshez elég volt, mert megszorultak. Készítettek nyúlfüles kötelet is. Volt egy másik fajta is, amelyiknek a végén egy gombot kötöttek, de ennekj nem volt külön neve. Az ember vett egy kis zsuppot, rozsszalmát, aztán lehúzta, hogy ne legyen kúszás, hanem sima legyen, akkor kettévette, akkor az ember az újjá közé vette, akkor átfordította, akkor a rozsfejet behúzta, bedugta oda a fordítás alá, meghúzta, hogy rászoruljon. Nyúlfülesnél az ember kétfelé vette, erre-arra elhajolt az a rozsfej ez volt a nyúlfüles, de ezt itthon nem lehetett csinálni, mert akkor külön kellett volna 'rakosgatni, csak a mezőn, mikor megcsinálta mindjárt beletette az ember, mert ezt nem lehetett szállítani széjjelfolyt volna. Géppel nem készítettek erre kötelet. Aki leteszi a kötelet az kötelet teritt, kötelet vet. Gyerekeknek szokták mondani gyere el teregess kötelet. Ilyenkor megfogta a kötelet aztán lecsapta. Ügyelni kellett arra, hogy egyenesen tegyék le a kötelet, ne széjjel-szana, mert akkor a kötözőnek kellett összeszedni kötözésnél, sokat kellett neki tapogatni. A kötelet a marokszedő készítette, néha a kaszás is segített. 9. Az összekötött gabonacsomó a kivé. Ez a marokszedőtől függ, hogy mekkora markot tesz bele a marokszedő és hányat. Ha ketten aratnak egymás mellett az sem egyforma. Egyik nagyobbat szed a másik kisebbet. Árpánál, mikor gráblával szedték össze a gabonát, akkor három markot szoktak beletenni. Búzánál, rozsnál két markot szoktak beletenni. A frissen aratott gabona jobban összepasszolt. Az arató mindig egyforma kévéket kötött nem tett a kévék között különbséget. 10. Amivel a kévét bekötik kivékötöfa. Ez fából készült, szokták díszíteni, volt aki késsel faragott benne, 70