Határon innen, határon túl; Tanulmányok Tilcsik György 60. születésnapjára (Szombathely, 2012)

Söptei Imre: Alapítva: 1982. április 29. – A Kőszegi Várszínház 30. születésnapjára

-—■— világhoz: a Szovjetunió háború esetén elsőként nem alkalmaz atomfegyvert.12 Igaz, ő még ez év őszén meghalt, nagy változások szelét jelző pillanatnyi belpolitikai légüres teret hagyva maga után. Magyarországon Kádár János 70. születésnapjának ünneplése mellett,13 kisebb kormányátalakítást hajtottak végre. Távozott a minisztertanácsból Aczél György el­nökhelyettes és Pozsgai Imre művelődési miniszter.14 Az elsősorban kultúrát érintő váltás - utólagos értékelések és a politikusok későbbi pályafutása alapján - felfogható a maradiak, de a haladók győzelmének is. A világ- és a helyi politika híreinél jobban érdekelhette az emberek túlnyomó részét, hogy milyen eredmények születtek a futball világbajnokságon. Egyeseknek fel­kelthette érdeklődését, a friss irodalmi Nobel-díjas Gabriel Garcia Márquez kolumbiai író, pl. a Száz év magány című nagyszerű mű alkotója. Ebben az évben kapott Oscar- díjat Szabó István filmje, a magyar-német koprodukcióban készült Mephisto.15 Kőszegen átépítették a belvárosi Jurisics Miklós teret,16 felavatták az egykori verbita rendház - közben Petőfi Sándor Határőrlaktanya - épületéből az Expressz Ifjúsági és Diák Utazási Iroda által kialakított Park Szállót,1' amellyel egy időben a cég irodát is nyitott a városban.18 Áprilisban, a Városház utcában boltot alakított ki a Képzőművészeti Kiadó;19 ekkor kezdték el szervezni a nyugati magyarok középis­kolai oktatását a Jurisich Miklós Gimnáziumban.20 Jelentős programokkal volt tele a város, pl. a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa Környezetvédelmi Tanácsának 18. ülésszaka,21 a Vas Megyei Zenei Hetek keretében szervezett dzsesszkoncert22 és operaelőadás, a Liszt Ferenc Kamarazenekar és a Magyar Rádió és Televízió Gyer­mekkórusának hangversenyei.23 Az év kiemelt eseményeként az 1532-ben történt török ostrom 450. évfordulójá­ról való megemlékezést várták. HIHETETLEN KEZDET: 1981-1982 A szabadtéri és várszínházi előadásoknak ekkor már évtizedre visszamenő története volt Magyarországon. Szombathelyen a hagyományoknak megfelelően készültek az iseumi Varázsfuvola előadásra,24 Sárváron is 2 éve játszott a Magyar Játékszín,25 Zala 12 A világ és helyi történeti események megjelenítését szándékosan a megyében, Kőszegen is legkönnyeb­ben elérhető sajtóterméket a Vas Népében megjelent hírekre alapozzuk. Leonyid Brezsnyev beszéde. = VN, 1982. márc. 11. 1. p. 13 Kádár János köszöntése. = VN, 1982. máj. 26. 1. p. 14 Az Elnöki Tanács ülése. = VN, 1982. jún. 26. 3. p. 15 Képek - Események. = VN, 1982. ápr. 31. 2. p. 16 Megszépül a Jurisics tér. = VN, 1982. aug. 6. 3. p. 12 Élő Antal: Kőszeg közigazgatásának története 1945 és 1990 között. In: Kőszeg, 2000. Egy szabad királyi város jubileumára. Szerk. Bariska István, Söptei Imre. Kőszeg, 2000. 357. p. 18 L. F. ILakatos Ferenc]: Felavatták a kőszegi Park Szállót. = VN, 1982. ápr. 16. 1. p. 19 Egy kiadó gondjai... = VN, ápr. 17. 14. p 20 Söptei Imre: Az utolsó 25 év, 1977-2002. In: A kőszegi Jurisich Miklós Gimnázium és Középiskolai Kollégium Jubileumi Évkönyve 1677-2002. Szerk. a szerkesztőbizottság. Kőszeg, 2002. 37. p. 21 Befejeződött a... = VN, 1982. ápr. 29. 1. p. 22 Világhírű dzsesszművészek Kőszegen. = VN, 1982. jún. 26. 16. p. "3 Történelmi évfordulóra készülnek. = VN, 1982. máj. 26. 1. p. 24 A varázsfuvola megunhatatlan. = VN, 1982. jún. 17. 5. p. 25 Sárvári Magyar Játékszín. = VN, 1982. aug. 6. 2., 5. p. A 356

Next

/
Oldalképek
Tartalom