Források a Muravidék történetéhez - Szöveggyűjtemény. 2. kötet, 1850-1921 (Szombathely-Zalaegerszeg, 2008)

FORRÁSOK 1850-1921

Zala György szobrászata a millennium körüli időszak magyarságának eredetére és múltjára való büszkeségét, nemzeti öntudatát fejezi ki. Alkotásait a monumentalitás, a romantikus lendület, a neobarokk mozgalmasság, a közéletiség igényeinek megfelelő, illusztratív kifejezési mód jellemzi. Nagyon jó plasztikai érzékkel, briliáns szakmai tudással rendelkezett. Emlékművein szívesen nyúlt az allegóriák alkalmazásához. Vonzódott a klasszikusokhoz, a görög szobrászathoz, a reneszánsz óriásaihoz. Hazájához, szülőföldjéhez mindvégig ragaszkodott. Ezt bizonyítja névválasztása, és 1884. évi hazatelepülése is. Szülöttéről Alsólendva sem feledkezett meg. 1907-ben az ottani Iparos Olvasókör egy míves, szép oklevél adományozásával dísztaggá választotta. S mint az alábbi szemelvény is mutatja, a város mindig büszke volt arra, hogy e helyen kezdődött a híres szobrász életútja. "Hh" Kiparstvo György a Zale izraža ponos na izvor in zgodovino madžarstva v obdobju okrog tisočletja in na nacionalno zavest. Za njegova dela je značilna monumentalnost, romantični polet, neobaročna razgibanost in ilustrativni način izražanja, ki je ustrezal zahtevam javnega življenja. Imel je izjemen občutek za plastičnost in briljantno strokovno znanje. Pri svojih spomenikih je z veseljem posegal po uporabi alegorij. Privlačili so ga klasicizem, grško kiparstvo in velikani renesanse. Vse do konca je bil navezan na svojo domovino, na svoj rojstni kraj. To dokazuje tudi ime, ki si ga je nadel in vrnitev v domovino leta 1884- Svojega sinu tudi Dolnja Lendava ni pozabila. Leta 1

907 ga je lendavska Obnniška čitalnica s podelitvijo umetelne in lepe diplome izvolila za svojega častnega člana. In kakor kaže tudi navedeni izvleček, je bilo mesto vedno ponosno na to, da se je prav tukaj začela življenjska pot slavnega kiparja. Nem csak a görögök, hanem más ó-, közép- és újkori népek, nemzetek is nagy tiszteletben tartották azokat, akik testi vagy szellemi kiválóságukkal hírt, dicsőséget szereztek hazájuknak. Nem dülleszti-e ki az angol a mellét, nem ömlik-e el határtalan büszkeség az arcán, ha Shakespeare nevét hallja említeni? Vagy nem a császárról beszél-e a francia fiának? Vagy mi, magyarok, nem fürdünk-e Petőfi, a mi szellemóriásunk világhírű dicsőségének fényében? A hír, dicsőség elsősorban azt a várost illeti, melyben a csecsemőbe oltott isteni szikra először ébredt öntudatra, melyben először látta meg a napvilágot. Ily nemes büszkeség részese Alsólendva is. Nem győztes hadvezérnek, nagy diplomatának, vagy híres költőnek lett szülővárosává. Mégis Ne le Grki, tudi ljudstva in narodi starega, srednjega in novega veka so visoko spoštovali vse, ki so s svojimi telesnimi ali duhovnimi sposobnostmi pridobili svoji domovini sloves in slavo. Ali se ne izprsijo Angleži in ali njihovi obrazi ne izžarevajo brezmejnega ponosa, ko zaslišijo ime Shakespeare? Ali morda Francozi ne govorijo svojim sinovom o cesarju? Ali pa mi, Madžari, ali se ne kopamo v slavi svojega svetovno znanega duhovnega velikana Petőfija? Sloves in slava pripadata predvsem kraju, v katerem se je prvič prebudila božja iskrica, vsajena v otroka in v katerem je zagledal luč sveta. Tega plemenitega ponosa je deležna tudi Dolnja Lendava. Ni poznana po rojstnem kraju kakšnega zmagovitega vojskovodje, velikega diplomata ali slav238