Melega Miklós (szerk.): Ágostai és helvét. A reformáció története Vas vármegyében (Szombathely, 2018)

A Vasi Evangélikus Egyházmegye 1952-ben kapta új nevét és mai szer­vezeti formáját. 23 gyülekezet alkotja, amelyek közül három társult egyházi formában tevékenykedik. Az aktív hívek száma valamelyest növekedett az utóbbi évtizedekben, ma 18.000 fő körüli, bár arányaiban némileg torzult a városok javára. 1990 óta több új intézménnyel gyarapodtak, amelyek közül a Kő­szegi Evangélikus Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium, az egykori Gyurátz Ferenc Evangélikus Leánygimnázium utóda, 2000- ben került újra egyházi kezelésbe. A szombathelyi egyházközség 2007-ben vette át az egyik önkormányzati iskolát, amely azóta Reményik Sándor nevét viseli, 2017-ben bobai tagiskolával és óvodával gyarapodtak.1 A Nemescsó központú Ács Mihály Alapfokú Művészeti Iskola több környékbeli település okta­tási intézményeiben alakított tagozatot, ahol zenét, táncot, képzőművészetet tanulhatnak a gyerekek. Celldömölkön a Hajnalcsillag Óvoda dolgozik nagy sikerrel.2 Diakóniai intézmények:-Johanneum Evangélikus Diakóniai Központ (Szombathely) - Kőszegi Evangélikus Szeretetotthon - Lakos Ádám Evangélikus Szeretetszolgálat (Boba)- Nádasdi Evangélikus Szociális Központ - Sartoris Szeretetszolgálat (Nemescsó)- Túróczy Zoltán Szombathelyi Evangélikus Idősek Sze­retetotthona.3 Utóbbi években pályázati lehetőségeknek köszön­hetően több helyen modernizáltak közösségi tereket, templomokat újítottak meg. A 20. század városiasodási tendenciái miatt már a két világháború közötti időszakban az Őrségi Református Egyházmegye területén több új gyülekezet szerveződött és lett anyaegyházzá: Celldömölk, Kőszeg, Nagykanizsa, Sárvár, Szentgotthárd, Szombathely és Zalaegerszeg. 1952-ben Vas-Zalai Egyházmegyévé szervezték a gyüle­kezeteket, amely 1990-ben állt vissza a korábbi rendbe és kapta újra egykori nevét.4Ma 17 gyülekezetben kb. 9000 hívőt tartanak nyilván. Ebből Vas megye határain kí­vül esik Becsvölgye, Szentgyörgyvölgye, Szentiász- « ló, Zalaegerszeg. Az utóbbi évtizedekben három új templom és két parókia épült, egyet a leégése után újjáépítettek. 2016-ban a szombat- helyi templom kapott tornyot, amelyet még az 1930-as években terveztek. ▲ A felújított celldömölki református templom (http://www.refdunantul.hu/lap/orsegiem/cikk/ mutat/celldomolk/ (Megtekintve: 2017. október 1.) Bajánsenyén található a Nemesnépi Zakál György Őrségi Diakóniai Alapítvány. Az egyházi turizmus szolgálatában református vendégházak állnak Kerkafalván - ahol konferenciaközpont is található -, Kerkáskápolnán és Kőszegen.5 Jegyzetek 1 A Szombathelyi Evangélikus Egyházközség honlapja (http://www.szombathely-lutheran.hu/(Megte­kintve: 2017. októberi.) 2 Rostáné Piri Magda: A Vasi Evangélikus Egyházmegye története. In: A reformációtól - napjainkig. Evangéli­kus gyülekezetek, egyházmegyék, kerületek a Dunán­túlon. Szerk. Keveházi László. Győr, 2011.566-571. p. 3 Veletek vagyok. 410 éves a Vasi Evangélikus Egyházme­gye. Szerk. Baranyay Csaba, Söptei Imre. Kőszeg, 2013. (továbbiakban: Baranyay - Söptei, 2013.) 54-61. p. 4 Pataky László: Az Őrségi Református Egyházmegye története. Bp., 1992.203-408. p. 5 Az Őrségi Református Egyházmegye honlapja (http://www.refdunantul.hu/lap/orsegiem/ hir/lista/esperesi-hivataltol/ (Megtekintve: 2017. októberi.) ▲ A szentgotthárdi református templom (http://www.refdunantul.hu/lap/orsegiem/cikk/mutat/szentgotthard/ (Megtekintve: 2017. október 1.) 28

Next

/
Oldalképek
Tartalom