Személyes idő, történelmi idő - Rendi társadalom, polgári társadalom 17. (Szombathely, 2006)

A „KÍSÉRTŐ MÚLT", AVAGY „JELEN A MÚLTBAN" - Buskó Tibor László: „A Göcsejhez tartozni" - A történeti örökségre utaló fogalomhasználat diszkóntinuitás-modelljének tanulságai néhány göcseji kistérség példáján

„A Göcsejhez tartozni" - A történeti örökségre utaló fogalomhasználat... 123 települések a néphagyományok eltűnésének idejét firtató kérdésre az 1945 előtti időszakot jelölték meg. így tehát e helyeken már valószínűsíthetően a két világháború között megtörtént a tradicionális struktúrák egyfajta eróziója, amelynek hatására könnyebben - legkésőbb az 1950-es évek elejére - megnyíltak a szocialista modernizáció előtt is. Az „eltűnőben" lévő néphagyományokról beszámoló települések - Hottó és Kerkabarabás kivételével - sajnos nem jelölték meg az ingázás/elvándorlás kezdetét, de az életformaváltás főbb okai e településeken is jól kikövetkezethetők. Lentit a szocialista korszak kezdetétől igyekeztek városiassá fejleszteni, és tulajdonképpen az is meglepő, hogy 1967-ben falusias részein még megőrzött valamit néphagyományaiból. Dobronhegy, Gellénháza, Milejszeg életformaváltása minden valószínűség szerint szintén az 1950-es években ment végbe, mégpedig a nagylengyel! olaj mező feltárásának, illetve a zalaegerszegi szocialista nagyipar felfuttatásának, továbbá az ennek nyomában járó ingázás következtében. Ugyanez mondható el a Zalaegerszeg közvetlen közelében található Hottóról is. Csupán Kerkabarabás életformaváltásának kezdete köthető egy valamivel későbbi időponthoz, az 1960-as évekbeli téeszesítéshez. Vagyis az ebbe a csoportba tartozó települések döntő többségének életformaváltása alighanem a szocialista modernizáció, leginkább az iparosítás következményeképpen ment végbe az 1950-es évekig bezárólag. Ezzel szemben az élő néphagyományokról beszámoló három település kivétel nélkül az 1960-as évek elejére tette az ingázás/elvándorlás kezdetét. Az 1950-es évek modernizációs hulláma - talán az ide tartozó falvak elzártsága, talán más miatt - itt még nem járt együtt életformaváltással: ezt vélhetőleg csak az 1960-as évek elejének téeszesítése kényszerítette ki. Tehát egy-két kivételtől eltekintve a kérdőívekre adott válaszokban tükröződik egyfajta rend: ahol az életformaváltás kezdetei valamivel korábbra nyúlnak vissza, ott a néphagyományok és általánosabban a hagyományos népi kultúra eróziója is előrébb tartott. Ebből pedig az következik, hogy az 1967. évi kérdőív visszaküldését követő 35 évben alighanem az akkor még élő néphagyományokról beszámoló településeken is végbement ez az folyamat. Jóllehet felelőtlenség mára teljes erózióról beszélni, ennek ellenére nyugodtan kijelenthetjük, hogy az Őrség-Göcsej-Hetes Térségi Területfejlesztési Társulás fentebb bemutatott önmegnyilatkozásával - amely egyértelműen állította az „élő néphagyományok'

1 létezését - valami nincs rendben. Élő néphagyományokról beszélt ott, ahol ma már nem voltak, vagy legalábbis nem olyan értelemben voltak élő néphagyományok, mint egykor, a hagyományos népi kultúra életvilágában. Összességében elmondható, hogy a megvizsgált négy kistérség esetében a történeti örökség távolabbi múltra vonatkozó lehetséges jövőbeli hatását, érvényesülését semmi esetre sem érthetjük meg egy kontinuus szemantikai mező keretein belül maradva, hiszen a távolabbi múlt öröksége a „kistérségi" Göcsej területén ma már egyértelműen erodáltnak mondható. Bár az előzőekben csupán a komplexum egy elemét - nevezetesen az élő népszokásokat - tekinthettük át, minden valószínűség szerint a komplexum többi eleme, így például a régi gaz-