Előadások Vas megye történetéről VI. - Archívum Comitatus Castriferrei 7. (Szombathely, 2015)
A történelem görbe tükörben. Mulatságos fejezetek, humoros események, meghökkentő epizódok Vas vármegye 17-20. századi történetéből - Feiszt György: 19-20. századi "szarságokról" - hivatalosan
Gyanúsított vagyontalan, napi keresete egy pengő. Tanú Rácz József (szül. 1880. november 23-án rk. nős gércei 361. házszám alatti) lakos látta, hogy a gyanúsított lakóháza udvarán az ámyékszék mellett nem volt az ürülék eltemetve. Bizalmi egyének: Sáska Miklós (88. házszám és Fábsits Pál 362. házszám alatti) gércei lakosok. Járőr: Faggyas Imre csendőr. Kenessey őrsparancsnok. ”5 Az iratokból sajnos, itt sem derült ki, hogy mi lett a közegészségügyi kihágást elkövető' személy büntetése, de a két eset jól példázza, hogy a „szar” megjelenése eredetétől és mennyiségétől függetlenül garantáltan konfliktust gerjeszt. Ugyanakkor megjegyzendő, hogy amíg Réthy nem kertelt, addig a hivatalos közegek óvatosan közelítve a problémához, irataikban eufemisztikus körülírással „bélsár”-nak, „rondítás”-nak vagy „ürülék”-nek nevezték az emberi vagy állati emésztés végtermékét. Ez a nem kevéssé naturalisztikus kérdés további példákkal bőségesen részletezhető lenne, mégis más területeket is illik szemügyre venni, hiszen a hivatalos iratokat olvasva szinte bármely témakörben mosolyt fakasztó dokumentumokra bukkanhatunk. Ennek egyik ékes bizonyítéka az, az alábbi kivonat, amely Vasvármegye Gazdasági Választmányának 1861 márciusában megtartott üléséről készült jegyzőkönyvből származik: „Szép Mihály szombathelyi kovács és baromorvos az iránt könyörög, hogy a vágóhídon és vásárokon, mint marhahús kémlelőt és barombecslőt alkalmazzák."6 A választmány megtárgyalta a kérést és az alábbi döntést hozta: „Folyamodó, Kéthelyi Ferenc szolgabíró által, kérlevele visszabocsátása mellett, értesíttetik, hogy a vármegye különösen hússzemlélőt nem állít fel, ennél fogva kérése nem teljesíttethetik.7 A két rövid idézet egyértelműen igazolja, hogy lényegében semmi új sincs a nap alatt: ma is rendkívül nehéz a sorsa annak, aki barmokkal foglalkozik. A levéltári iratok szinte bármelyikében, még a vármegyei szolgálatot betöltők személyi törzslapjait tanulmányozva is akadhatunk érdekességekre és furcsaságokra. Ennek ékes bizonyítékaként Würth Gyula 1873. évi személyi kartonján az alábbiakat olvashatjuk: „Született 1839. november 13-án, Szombathelyen, római katolikus, nős, a közös hadseregben káplár - igazolva nincs, a honvédségnél címzetes őrmester - igazolva nincs. Képzettsége 3 gimnáziumi osztály és velencei katonai kadét kurzus - okiratilag igazolva nincs. Hivatalba lépése előtti foglalkozása: 1853-ig diák; 1857-ig szabó, 1858-ban szerzetes, 1859-ben színész, 1859-től katona.”8 A hivatástudat és állhatatosság ilyen példája alapján talán nem meglepő, ha vármegyei hivatali előmenetelére nézve semmilyen bejegyzés nem található. Magyarán mondva: nem alkalmazták. Amíg egyesek életútjukkal, mások pusztán nevük alapján is az érdeklődés homlokterébe kerülhetnek. Basz József és Basz Náncsi minden valószínűség szerint ezért nyújtottak be névváltoztatási kérelmet, Ondó Ernő Amerikában élő gyermekét kívánta meglátogatni 1926-ban, Lompfasz Sándor népfölkelő pedig soronkívüli házasodási engedélyért folyamodott a honvédelmi miniszterhez.9 *** 5 VaML Levéltári letétek (továbbiakban: Ll.) 59/10. 6 VaML Németújvári járás fószolgbírójának iratai. Közig. ir. 116/1861. 7 Uo. 8 VaML Ll. 59/12. 9 VaML Alisp. ir. II. 497/1901.; II. 904/1902.; XIII. 17428/1926. 317
