Előadások Vas megye történetéről V. - Archívum Comitatus Castriferrei 4. (Szombathely, 2010)
LEGENDÁK ÉS TÉVHITEK, VALÓTLANSÁGOK ÉS MELLÉFOGÁSOK VAS MEGYE 1–20. SZÁZADI TÖRTÉNETÉBEN - Feiszt György: „Csak a jövő biztos, a múlt állandóan változik…”. Dugovics Titusz, Markusovszky Lajos és az ivánci kereszt
hogy Attila hun királyt nem folyómederbe temették. A „Leszámolás Attilával” című kar- colatában sorra vette a történelmi forrásokat, amelyek egyértelműen igazolták, hogy fejedelmet hun szokás szerint földbe temették. Kiderült tehát, hogy a történeti források kivétel nélkül ugyanazt állítják: Attila földben nyugszik. A legendáért nem a történészek, hanem a mesemondók felelősek. A folyóba temetésre vonatkozó említés Ipolyi Arnold „Magyar Mitológia” című művében bukkant fel először. Elterjedéséhez nagyban hozzájárult, hogy a vélekedést Jókai Mór átvette és szerepeltette a „Hadak útja” című regényében. A köztudat részévé pedig azáltal vált, hogy Gárdonyi Géza „Láthatatlan ember”-ének szuggesztív leírása bekerült az iskolai olvasókönyvekbe, ezzel ivódott be örökre milliónyi magyar tudatába. „A csíra Ipolyié, Jókai nevelt belőle fát és Gárdonyi megszólaltatta rajta a fülemülét. ”5 - fogalmazta meg nem kevés iróniával kutatásának esszenciáját Móra Ferenc. DUGOVICS TITUSZ SZÜLETÉSI HELYE Vélhetően az előbb leírt vagy hasonló módon keletkezhettek a Vas megyei legendák is, amelyek szép számmal voltak, vannak és lesznek. Ezek sorából talán az az egyik legismertebb, amely szerint Dugovics Titusz Nagysimonyiban született. A településen ma is szilárdan tartja magát ez a hiedelem. Ha a legenda eredetét vizsgáljuk, hamar kiderül, hogy a személy és a hőstett csak a 19. században kapcsolódott össze. Nincs ezen csodálkoznivaló, hiszen a magyar középkor történetéről bennünk élő szinte valamennyi kép a historizmusnak köszönhető. Ha a Csele patakba fulladt II. Lajos királyról, az egri nőkről vagy Hunyadi László siratásá- ról hallunk, a 19. századi historizmus mestereinek festményei jelennek meg szemeink előtt. Dugovics Titusz hőstettét is 1859-ben festette meg Wagner Sándor. A képet a Nemzeti Galéria állandó kiállításán évente tízezrek láthatják. A nándorfehérvári (ma: Belgrád, Szerbia) viadal történetéhez szorosan hozzátartozó tény, hogy Hunyadi Jánosnak nagy nehézséget okozott a szultáni csapatoktól fenyegetett vár védelemének megszervezése. Katonáit a Délvidékről és Erdélyből toborozta. Azt is tudjuk, hogy Hunyadinak soha nem voltak birtokai Vas vármegyében, és egyetlen adat, sincs arról, hogy Nándorfehérvár nevezetes ostrománál Vas vármegyéből, pláne Nagysimonyiból bárki jelen lett volna. Dugovicsot és Nagysimonyit historizáló irodalmunk egyik jeles alakja, a Kemenesalján alkotó Döbrentei Gábor boronálta össze. O írta le először, hogy a Belgrádnál magát az ellenséggel együtt a toronyból levető6 * vitézt Titusznak hívták. A Nagysimonyiban élő Dugovics Imre vármegyei esküdt iratai közül előkerült okmányokat - közöttük Mátyás király adománylevelét is - ő ismertette először. Ebben, az 1459-ben kelt oklevélben a király „... Dugovics Bertalannak, apja hősiességéért, Pozsony megyében birtokot adományozott Az adománylevélben azonban, egyetlen szó sem esett Nagysimonyiról. Döbrentei kárhoztatta is Bonfinit, amiért nem járt utána, a tényeknek.8 Sajnos, a Mátyás által kiadott oklevelet Döbrentei Gábor látta utoljára. 6 Móra Ferenc: Sokféle; Utazás a földalatti Magyarországon. Bp., 1982. (továbbiakban: Móra, 1982.) 297. p. (Móra Ferenc művei) 6 Döbrentei Gábor: Dugovics Titus, „ki magát, csakhogy nemzete győzzön, halálra szánta.” = Tudományos Gyűjtemény, 1824. 8. köt. (továbbiakban: Döbröntei, 1824.) 16. p. ‘ Döbrentei, 1824- 18-19. p. 8 Döbrentei, 1824. 29. p. A faluban lévő „Dugovics keresztet” 1841-ben állították. 362
